A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-04-28 / 17. szám

-ЙаЙКтоздЯВГл " Reszket a keze, ingerlékeny, nyughatatlan, nikotintól sárgák az ujjai. Keletkezése idején még nem volt az. Példának okáért az az amőbaszerű egysejtű, melyet nem tudom én hány milliomodik ükünknek ismerünk el, egyáltalán nem dohányzott. Igaz, hogy keze sem volt, tehát nem is dughatott narancsszínű ujjakkal egy csikket a szája bal szegletébe (szája sem volt), de ettől még lehetett volna ideges! A történelem is bizonyít. Gondoljunk Káinra, aki biztos kézzel dorongolta le öcscsét, mihelyt úgy látta, hogy ez a tett növeli pozícióját ez úrnál. Brutus szemrebbenés nélkül mártotta tőrét Caesar szívébe, miközben egyáltalában nem látszott Idegesnek. Vagy nézzük Pilátust! Szenvtelen blazírt arccal mossa kezét felesége agyag mosdótáljában. Látszik, egyedüli gondja, hogy a művelet minél tökéletesebben sikerüljön és még a körmei alatt se maradjon piszok, összemérhető-e, lelkinyugalom tekintetében, korunk bármely bírájával, aki egy halálos ítélet kimondása után megtér családja békés körébe? Ügye. nem? А XVIII. század végén történt a dolog. Egy James Watt nevezetű fura angol megrántott az első, szuszogó és fehér gőzpárákat fújó gőzgépen egy zsinórt. A gép torkából dobhártyát repesztő fütty tört elő. Volt benne valami megdöbbentően természetellenes és rémítő, valami figyelmeztető, ahogy végigszáguldott a világon. — Mi az ördög — rezzent össze a csupa természetes, emberi és állati hangokhoz, esetleg mennydörgéshez szokott emberiség — hát ez ml a csoda? És valahol az agyában az óvatosságot, félelmet és életösztönt működtető dudorok táján pengve kettészakadt egy sejt. Az ércesen pengő hang dörögve visszhangzott, százszorosan verték vissza a hegyek komor, hófedte csúcsai. Beleremegett az egész föld. A vajúdás néhány pillanatig tartott csupán, és megszületett az idegesség. Picike volt, szinte .csenevész, úgy látszott meg sem él, és egyáltalán nem sejttette azt az egészségtől duzzadó, tagbaszakadt kamaszt, ahová а XX. század derekáig fejlődött. Hát igen, alaposan megemberesedett a nyavalyás pondrója, de nézzük csak, hogyan! Watt gőzgépje karriert csinált. Munkagép lett belőle, elszaporodott és egyre erősbödő füttyével kitartóan fújta, zilálta az élet pókhálójának szálait. Az ember még segített is neki. Nsóráikon ezt a tempót" és megállapították, hogy ilyen még nem volt! A hitvány kis idegességporonty kihasználta a zűrzavart, fejlődött, növekedett. Közben szívós munkával egyre több érzékeny felületet helyezett el rajtunk. Ezek a felületek külső hatásra mozgatni, vibráltatni kezdik a végtagokat és ízes szitkok kisugárzását idézik elő. Manapság a mű befejezéséhez közeledik. Az embe-Várakozó Ottó rajza műnk, hála kiapadhatatlan életösztönének, akkor a legtalálékonyabb, ha földi társalt megsemmisítő, megszüntető szerkezetek kiagyalásáról van szó. Valósággal a lángész birodalmának határain cselleng ilyenkor és ontja a jobhnál jobb ötletekét. A füttybe rövidesen tankok, bombázógépek és egyebek moraja vegyült. Nőtt a hangkáosz, komplikálódott a lét, az élet mindig bonyolultabb lett. Új definíciók, új szavak, új fogalmak keletkeztek. Rohanó, vágtató, íramló, száguldó élet és hasonlóak, élettempó! Tudományos intézetekben őszszakállú, komoly tudósok ráncolt homlokkal mérték stopperrlség teste sűrűn el van lepve ídegdúcokkal és minden érzékszervünk alkalmas reszketést kiváltó Ingerek felfogására. Elég ezt a szót hallani: lakáshivatal, betévedni egy halbüfébe és be nem fogni az orrunkat, üzemi konyhán étkezni és naivul ízeket remélni az ételtől, s máris működésbe lépnek a dúcok. Manapság a kollektív Idegeskedés korszakát éljük. Nézzük a futballt! Miért olyan népszerű? Az ember, szurkolói minősítéssel, korlátoktól és morális előítéletektől mentesen törhet, zúzhat, szalonképtelen kifejezéseket bömbölhet. Háborítatlanul kitombolhatja mindazt a sok-sok felszedett ingert, melyet egy komor hivatali főnök, őrmester-feleség vagy más elemi csapás heteken keresztül beléfojt. Ezt csinálja ugyanis a szomszédja is. így az idegességnek valóságos orgiái hajtatnak itt végbe, tudatosan, hatósági beleegyezéssel. Ha látnók lennék, látnám a jövő emberét, kinek technikai elnevezése zümmögő vagy vibártor lesz. Az egész ember egyetlen ideg dúcból áll, állandóan reszket, a mozgása által felkavart levegő egyenletesen, zümmögő hangot ad. — Nono — mondhatná egy megrögzött militarista de hogyan fogunk akkor háborúskodni. — Ismert tény, hogy remegő kézzel szinte lehetetlen egy felebarátot, még hozzá föfíiön hasonló felebarátot kupán durrantani, hát még ha a pasas kalimpál, mint egy cserebogárpajor a napsütésben! — Éppen ez az, kedves kételkedő. A cél is ember, ugyanolyan állandó, harmonikus reszketést végez, mint a célzó. Csupán egy műszert kell kitalálni majd, mely a két mozgásperiódus közti különbséget kiegyenlíti. Az ilyen műszerrel felszerelt puskával ugyanolyan biztosan küldheted aztán a golyót a kellemetlen fickó koponyájába, mint manapság. Több baj lesz az alvással. Több azért, mert lefeküdvén a vibrálás nem szűnik meg, különféle magasságokban dobál majd az ágyban, és hevesebb roham esetén a plafonra ken, hogy odaragadsz, mint egy rothadt barack. Ez, szerintem, kissé zavarólag hatna és föltétlenül nem hagy majd aludni. Pedig az ágy, plafon mint élettelen, merev tárgyak nem szerelhetők fel idegekkel, hogy velünk együtt táncoljanak. Különben mit lehet tudni? Talán a plafonra ragadva is lehet pihenni és ragyogó álmokat szőni ez emberiség jövőjéről! Valahogy majd csak lesz! Találékonyak vagyunk, ha rákerül a sor, ezt a problémát is megoldjuk. Nem érdemes előre idegeskedni miatta! Duba Gyula 17 /