A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-04-28 / 17. szám

Lévai kezdeményezés Lapjaink hasábjain nem egyszer tettük szóvá a tehetségkutatás szük­ségességét és nem egyszer hangoz­tattuk, mennyire fontos az új jelent­kezők útjának egyengetése, fiatal íróink felkarolása. A megállapításo­kon, a szükség hangoztatásán azon­ban csak ritkán jutottunk túl és nem dicsekedhetünk azzal, hogy az utánpótlás, friss, új tehetségek fel­kutatása és támogatása érdekében mindmáig következetes munkát vé­geztünk volna. Íróink az utolsó hónapokban az Irószövetséc és a Csemadok közös rendezésein gyakran találkozhattak olvasóikkal. Örvendetes tényként könyvelhettük el, hogy a Somorján, Dunaszerdahelyen, Rozsnyón, Kassán, Nagykaposon, Királyhelmecen, Per­benyiken, Bodrogszerdahelyen, Alsó­szelin, Vágán, Alistálon és Apáca­szakállason rendezett szerző este­ken alkalmuk nyílott beszélni önma­gukról és meggyőződni arról, hogy dolgozóink meglepően széles rétege mély érde :lődéssel figyeli szavukat, őszintén szereti a kultúrát, az iro­dalmat, a jó könyveket. Nem fér kétség ahhoz, ezek az iro­dalmi rendezése. erős ösztönzést adnak íróinknak, a találkozások al­kalmával kialakult viták rávezetik őket arra, hogy még nagyobb gond­dal, még mélyebb megérzéssel és nagvobb tudással beszéljenek a múltról és igazabban, őszintébben és melegebben fejezzék ki a kort, amelyben élnek. Ezek a találkozások megvilágítják előttük, hogy ne le­gyenek az életnek pusztán króniká­sai, haneir. képzeletgazdag erővel fürkésszék a mát és minden soruk­kal gazdagítsák az olvasót, nyissa­nak új távlatokat előttük. Mindeme irodalmi rendeztszk értékét azonban növelhetnénk, ha beérkezett tehet­ségeink az országjárást felhasznál­nák újabb tehetségek felkutatására, kallódó értékek felfedezésére. A vi­déket járva bizonyA ra nem egy íro­gató emberre bukkannának, akiről hamarosan kiderülne, hogy a tollat nem időtöltésből, unaloműzésből for­gatja, hanem igazán elhivatott és csak szerénysége, félénksége gátolta eddig, hogy a nyilvánosság elé lépjen. Amilyen gazdag hazánk természeti kincsekben és elbűvölő tájakban, ugyanolyan gazdag emberanyagában is. Éppen most, a választási előké­születek idején, számtalanszor meg­győződhetünk, mennyi pompás, jó­szemű, helyesen gondolkodó emberünk van, aki egy-egy falu vagy járás vezetésére rátermett. Nem akadna-e ugyanígy friss tehetség a kultúra vonalán? A kérdésre csak igenlő választ adhatunk. Bizonyítja ezt napi szerkesztőségi postánk és bizonyítja ezt az az egészséges kezdeményezés, amelyet néhány lévai irodalombarát ezekben a hetekben indított el. Léván a Csemadok járási vezető­sége támogatásával irodalmi csoport alakult, amely most áprilisban meg­rendezte első irodalmi estjét. Megle­pően nagy volt a közönségsiker, húsznál is többen jelentkeztek a be­mutatón versekkel, prózával, szava­latokkal, zeneszámokkal, hallgatók-14 kai, csárdásokkal és ha nem is ál­líthatjuk azt, hogy egy új Bábi Ti­bor, új Dénes György vagy Mács József bukkant fel soraik közt, örömmel figyeltünk fel Halász László prózájára, Kúcs Gyula, Novotny Jó­zsef, Veres Vilmos, és Sass János verseinek nem egy megkapó sorára. És milyen jól esett Maczák Sándor egyszerű vallomását hal­lani arról, hogy a kedves öreg nagyanyó illően, ünneplő ruhá­ban a békére fog szavazni. Nem fiatalok már izek a lévai kezdeményezők, ezüstszálak szövik át a legtöbbjük haját, Kúcs Gyula az ötvenhatodik esztendejét tapossa, de mind fiatalos lelkesedéssel jelent­kezik, az életet szebbnek és telje­sebbnek érzi, hogy nem hal el vissz­hang nélkül az, amit alkot. Köztük Veres Vilmos hosszú évek óta ver­sel és néhány színmüvet is írt. Mag­da című utolsó darabját Felsöszecsén játszották nemrég szép sikerrel. Miért nem ismerjük Veres Vilmos és mások darabjait? Miért nem gondoskodunk arról, hogy értő em­berek kezébe kerüljenek a kézira­tok? Nem várunk csodákat ezektől a szerzőktől, akik magukat érthető szerénységgel műkedvelőknek tart­ják, de nem hiszem, hogy darab­jaik között nem akadna olyan, ame­lyet falusi színjátszóink ne játszhat­nának. Népi kultúránk ügyét hatha­tósabban szo'gálná, ha kisebb szín­játszó csoportjaink nem vállalkoz­nának erejüket meghaladó feladatok­ra — de Veresék darabjait játsza­nák! Szívesen láttunk volna a lévai kezdeményezők közt több fiatalt. Egyedül talán csak a felsőiskolás Kucsera Klára képviseli az új nem­zedéket; őszinte szívvel örvend­hettünk jelentkezésének. Hisszük és reméljük, hogy a lé­vaiak májusra hirdetett újabb iro­dalmi estje ugyanilyen tanulságos lesz és más járásaink írástudóit, énekeseit és szavalóit hasonló kez­deményezésre biztatja. Nagy és ne­mes feladat hárul rájuk: ölelő erő­vel, emelkedett szóval szólamok nél­kül hitet tenni a demokrácia, új rendünk igaza, az új ember mellett, ápolni és nemesíteni nyelvünket, hogy tovatűnjön sok-sok foltja, amely ifjúságunk ajkán, szóban és írás­ban, vidéki lapjainkban, de Ínég a falragaszokban is oly bántóan kiüt­közik és rontja nyelvünk szépsé­gét. Beszámolómban csak a széppróza és a költészet lévai művelőinek munkásságát méltattam, de befeje­zésül nem hallgathatom el, hogy a lévaiak irodalmi estjén tehetséges énekesek, zenészek, előadók siettek a szerzők segítségére. Barbolyás Vilmos, Búri József, Csákányi Klári, Gasparuk Rózsa. Füri Ferenc, Kor­nos Józsefné, Naqyné Kalocsai Klári és a többiek mind, a zenekar tagjai, az énekszámokat betanító Rothné K. Lili, megérdemlik, hogy figyeljük, biztassuk őket. Legyenek áthatva attól a gondolattól, hogy ez a mun­kásságuk hajtja a legnagyobb hasz­not kultúránknak. EGRI VIKTOR Nagyanyó a békére szavaz Nagyanyó illően, ünneplő ruhában Kilép a kis ajtón élete párjával. Még a napocska is fényesebben ragyog. Ahogy a két öreg lassacskán toporog. Nyolcvan év nagy idő, nyomja már a válluk, Evek súlya alatt meggörnyedt a hátuk. Nagyanyó széjjelnéz.. . férjére mosolyog: „Apjok! — tudod-e, hogy én ma A békére szavazok?" Imre bácsi ránéz és ő is mosolyog: — Hát azt hiszed anyjok, hogy én lemaradok? Együtt lépegetnek, lassan, nézelődve, Vajon hogy is készült fel a falu népe? Mert nagy ünnep van ma, — a választás napja, Ünneplőbe a nép apraja és nagyja. Mennek fiatalok s öregek sorjába, Mind-mind egy irányba: a községházára, Az ifjak? — hangosak s vígan kurjongatnak. Hisz ma mindnyájan a békére szavaznak. MACZAK SÁNDOR Emlékezés Itt születtem, és itt az otthonom; A szelíd Garamnak lankás táján, Itten élnek ifjú emlékeim Öt évtizednek messze távlatán. Fekete barázdák dús ölébe Küldött sorsomnak hivatása. Hogy verejtékemmel öntözzem rögét A szomjas földnek égő nyárban. Elosztogattam az erőmet! Verejtékemnek nem volt ára; Féken tartottam indulatom. Csak sőhajoni szállt az éjszakába! Derengést vártam a rút homályból. Hol jelderengve sorsom miértje, Reményem szikrája egyre éledt, Arcon csókolt a hajnal fénye! KÜCS GYULA Kezdet és vég Nem történt semmi a kicsinyke szobában Ahol lázasan két szív egybeforrt, Csak egy szikra lángolt fel magában. Hogy megindíthasson egy kis motort... Nem történt semmi! Az élet tovább robog, De rejtve épít egy új kezdetet, Csendjében valami máris dobog, Nem történt más, csak új szív született! Nem történt semmi a '-icsiny szobában. Ahol árván egy bús láng lobogott, Csak egy gyertya hamvadt el magában Sersegve, füstölögve elfogyott... Nem történt semmi! Az élet tovább robog. Itt hagyva nekünk egy örök talányt ... Szülő, gyermek, testvér fájón zokog. Nem történt semmi, — csak egy szív megállt! NOVOTNY JÖZSEF

Next

/
Thumbnails
Contents