A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-04-28 / 17. szám

í neu a romolt felett (Folytatása 4—5 oldatról) A csendes éjszakát csakhamar lánysikoly és a bortól és vértől megmámorosodott legények kurjantásai verik fel... Erzsébet ágyasházában nagy a riadalom. Odamenekülnek a várkisasszony barátnői, a prédát keresőktől meghajszolt Kinga és Margit, Erzsébet nevelője, a menyegzőre vendégként érkezett apáca-fejedelemasszony Timurért küld, aki sietve érkezik, hogy megvédelmezze szerelmét. Erzsébetet. Timur az ágyasházba betörő Lőrincet lefegyverzi és kidobja. Megérkezik a Lőrinc által szintén leitatott és most nehéz mámorból felriasztott várúr is. Megdöbbenve értesül Lőrinc gaztettéről, de ellenintézkedésre már nincs idő. Csatlósai élén újból megjelenik a bosszúszomjas Lőrinc; Timurt legyűrik és Lőrinc parancsára a vár fokáról a mélybe vetik. Az Erzsébetet védő Mátét maga a bősz vőlegény teríti le. Erzsébet Lőrinc prédája lesz. A szörnyű éjszaka után még szörnyűbb az eszmélő hajnal. Erzsébet ágyasházába verődnek össze a védtelenné vált várbeliek és vendégeik. Erzsébet égető szégyenét csak a fejedelemasszonnyal, anyja helyett anyjával közli, aki a kolostor földi sebeket felejtető és égi vigaszt nyújtó enyhét ajánlja fel a meggyalázott leánynak. Erre azonban nem kerülhet sor, mert a felzaklatott lelkű Erzsébetet saját atyjának meggondolatlan szavai kergetik halálba. Egy meggyalázott kis szolgálólányról van sző, akinek esetére — a lánya rettentő titkát nem ismerő Máté — könyörtelenül kimondja a kor szentenciáját: Szent igaz, kit eguszer a hím vágya megtapos, a szégyen foltjától nem szabadul soha. Könnyű prédát, csak ölelésre való szaihát lát benne, ki anyát keres. Erzsébet — ez a korból kiemelkedő és ragyogó humanizmusával messzire előremutató eszményi ember — most a kor engedelmes gyermekének bizonyul. Apja szavaiban saját ítéletét hallja: méregpoharat ürít ki, és az önvádtól gyötrődő Máté és a csodálatos módon megmenekült és Lőrinccel leszámolt Timur karja közt leheli ki lelkét. Megtisztultan és megdicsőülten, mert szerelmesének — az összetört szívvel is új emberi eszméket valló Timurnak — vele: a „liliomnál is ártatlanabb" jegyessel szemben nincs mit megbocsátania. Ez a szimbólumot hordozó szép költői történet — szimbolikus és egyenes jelentésében egyaránt — mélységesen megható és megrázó. Mindkét jelentésében szabályos tragédia. Ha egyenes, konkrét jelentését nézzük, akkor tragédia lesz azért, mert a korba ültetett, de egész lényével egy új világot megtestesítő Erzsébetnek a kor vad erkölcseivel és embertelen eszméivel szemben el kell buknia. Szerelmese, az idegenből jött Timur, és Lea fejedelemasszony se menthetik meg őt, mert a nyers erőtől tobzódó Lőrincnek korával szemben ók is gyengének bizonyulnak. Erzsébet elbukik, de halála megdicsőült halál. Csak tragikus hős haihat meg ilyen fenségesen: szívszorító fájdalmat fakasztva, de megtisztulva és bennünket is megtisztítva és felemelve. Ha a történetet szimbolikus jelentésében — az emberiesség és barbárság harcát kifejező értelmében nézzük, akkor is szabályos tragédiát kapunk; az allegóriával kiegészített szimbolikus jelentés sem mond ellent a tragédiának: az emberiességért és haladásért folytatott harc minden korban — így a mi korunkban is — áldozatokat követelt és követel is. Azok, akik ebben a harcban a legnagyobbat: saját életüket áldozták, a legdrágábbak számunkra; tragikus hősök, mert a haláluk fáj, de egyúttal felemel és kötelez is. A harc folytatására kötelezi a bátrakat, harcostársakat, de a habozőkat és ingadozókat is. Amint Erzsébet halála is kötelezte — Timuron és Leán kívül — az eddig még habozó, a kor vérrel írott és az emberiesség íratlan erkölcsei között ingadozó Mátét is. * * * Az Ének a romok felett nemcsak Egri drámaírói útján jelent komoly és maradandó értéket, hanem — formájával és költői szimbolikus felépítésévei — a szlovákiai magyar irodalom fejlődésében is egy új fejezetet. Mint mondottuk: úttörő, egyedülálló alkotás, első verses drámánk ez. Érett értékei annál inkább meglepnek és az író iránt — az elismerésen kívül — további várakozással töltenek el. Szép és nemes ennek a műnek a költői ívelése, eszmeiségének az izzása, Ékes nyelvezet, pergő vers és az időt és tért kitűnően sűrítő drámai szerkezet jellemzik. Alakjai már most az írótt formában erőteljesnek s gazdagon árnyaltnak hatnak és feleslegesen mozgatottat nem látunk közöttük. A főszereplőben' Erzsébetben nemcsak a műfaj, hanem az egyetemes szlovákiai magyar irodalom legszebb, legeszményibb nőalakját érezzük. TURCZEL LAJOS Timur Füleken A bemutatás éledt a Mat esz együttese több városunkban próbabemutatót tar tott. Az alábbiakban a fiileki előadást méltatva nem szándékozom megismételni azt, amit Dr. Turczél Lajos tanulmányában már kifejtett, csupán a komáromi színház munkáját — rendezőét és színészekét próbálom elemezni. Az Ének a romok felett líraiságának, a szenvedélyes szerelem nagysikerű költői ábrázolásának köszönheti művészi nagyságát. A tragédia eszmei tartalma az Erzsébetet játszó Ferenczy Anna alakításából bontakozik ki. A drámai költemény az olyan helyzetek egész sorát kínálja fel, amelyek mély átélést s a szereppel teljes azonosulást követelnek a színésztől. Ferenczy Anna végig a feladat magaslatán állott, állandóan felfelé ívelő játéka rendkívül em -beri volt, meleg volt és rokonszenves. Egyetlen képben sem esett az alakítása, mélyült, teljessé vált. Erzsébet bonyolult lelkének rezzenéseit a legdrámaibb jelenetekben is hűen visszaadta. Ferenczy Anna először kapott tragikus végződésű drámai költeményben főszerepet s most kétségtelenül megmutatta, hogy a női lélek érzelmeinek szárnyalása nem vész el a szavaiban és mozdulataiban. Játéka a tehetséges színész minden jegyét magán viselte. Timur, a vándor költő szerepe szintén nagy feladatok elé állítja „ színészt. A messzi keletről jött vándor Máté úr várában egy zárt világot zökkent ki egyen-, súlyi helyzetéből. Lantja dalaival a biza-. kodás magvát hinti el, az igaz emberséget hirdeti. És megnyeri a menyegzőre készülő Erzsébet kegyét és szívét. A várban rádöbben, hogy az új élet kezdésére és a sebek begyógyítására itt minden feltétel adva van. Konrád József tisztában van szerepével. Játéka meggyőző, hiteles, igaz. Jól felfogott alakításában benne tehetségének minden vonása. Szavaiban ritmus lüktet s ügyel arra, hogy a szavak játéka ne tegye ködössé a mondanivaló lényegét. Különösen a második felvonás nagy szerelmi jelenetében, a vallomás forró pillanatában alakít felejthetetlen szépet. Hatvani László Lórince indulatot, szenl vedélyt, vadságot követel a művésztől. Hiányzik lényéből a szerelmes gyöngéd-, sége, pátosza. Lóra termett, italra, да-' dászatra s a nő néki csak arra jó, hogy hím-éhét enyhítse. Hatvani mintha erre a szerepre termett volna. Végigi kiegyensúlyozottan játszott, abban a képJ ben pedig, ahol tettenérő féltékenysége kegyetlen bosszút forral jegyese és Timur ellen, magas színvonalú játékot mutatott. Nagy Eszter jóságos fejedelemasszonya mély nyomot hagyott a nézőben. Tapasztalata, bölcsessége, fogékony esze, mélységesen emberi szíve egy célt szolgál, hogy Erzsébet boldog legyen. Nyugodt, megfontolt játéka, hangja a drámai költeményből ráeső részt művészien tolmácsolta. Reális, életteljes alakot sikerült színpadra vinnie Leában. Megszoktuk tőle a komoly, lelkiismeretes ábrázolást, e tekintetben most sem maradt adósa a hálás publikumnak. Fazekas Imre robbanékony várúr ja szintén a jó színpadi játék példája. Má-' téban a kegyetlenség, konokság és a megbocsátó engesztelődés vonásai keverednek. Kucsera Anna a fiú szerepének alakít fásában nem mar"d el a többiek mögött. Az első felvonás nyitó jelenetében ő a drámai hangulatot aláfestő hangvilla megütöje, ha sikerül játékával a kívánt feszültség légkörét megteremteni. De Turner Zsiga lelkes Bélája, Mihályi Mária félénk Margitja, Cséfalvay Kató pajkos Kingája, Fekete Gyula alázatos Bálint szolgája és Gyurkovics Mihály sz'laj íjásza — mind-mind a harmonikus színpadi játék megteremtője volt. A színészek mindegyike teljességre törekedett. Természetesen a színészi rátermettség csak egyik feltétele a drámai költemény sikeres előadásának. Nagy szerep jut a rendezőnek, ez esetben Fellegi Istvánnak, hiszen az ő feladata a „teljes világkép" érzékeltetése, ötletes és gazdag rendezői fogásokkal. Csak javára írhatjuk, hogy életet vitt a színpadra, hogy a színét szek egyetlen képben vagy egyetlen jelenetben sem szavalták a szerepüket. A tizenharmadik század világképe, hangulata, levegője áradt a színpadról. A fiileki előadás nagy közönségsikere figyelmeztet. A dolgozók lelkesen fogadják mindig az olyan színpadi művet, amely témáját a múltból veszi, de vele a mának és a jövőnek szól, Ez az írót további munkára kell lelkesítse'. A másik, hogy a Komáromi Magyar Területi Színház színészei ezen a bemidatón is érett, rátermett művészeket mutattak. Mind a két figyelmeztetőnek örülnünk kell. Az előbbi irodalmunk gazdagodását jelenti, az utóbbi a magyar színház nagy jövőjét'. MÄCS JÓZSEF 393