A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-01-13 / 2. szám

Karácsony után, aprószentekkor „subrálni" mennek a gyerekek, ami azt jelenti, hogy fonatos vesszóvirgáccsal csapdossák meg a ház népét, közben ilyen versezetet mondanak: „Egészséggel, üdvösséggel, sok jóval, kevés bűnnel; kilises, kilises ne légy!" Ez azonban, úgy lehet, másutt is Így van. Még egyesek emlékeznek arra a gyerekjátékra is, amelyet az árkok partján játszottak, átugrálva az egyik árokban ülő gyereket, miközben ezt mondották: „Vízi ember házában, sir a gyermek kínjában." Ennek a játéknak az a babonás hiedelem volt az alapja, hogy a déli órákban a vízi ember a vízbe csalja a gyerekeket. Ugyanígy hittek a boszorkányok létezésében, még nem is olyan régen. Eszerint sarlót kell dobni a forgószélbe, akkor biztosan sánta lesz másnap valamelyik öregasszony. Az anyák ősi szokásként még az elsó világháborút megelőző időkben is párop szalagot kötöttek a kisgyerek karjára, szemverés, igézés ellen. Ha ,.megigézték" a gyereket, „szótalan vizet" csináltak neki. Reggel vizet hoztak be pohárba, faszéndarabot tettek belé és azzal megmosták a gyereket. Egész Idő alatt nem volt szabad szólni, ezért hívták .szótalan víznek". Az a szokás pedig, hogy szemmelverés megelőzése céljából jelképesen meg kell köpködni az újszülöttet, még máig is tartja magát némely öregaszszony körében. Itt-ott küszöbrevert patkót is látni a faluban: az a gazdájuk felfogása szerint minden szerencsétlenséget távoltart a háztóL Hasonló értelmezéssel kerültek a négyágú lóherék is az imakönyvekbe. A gazda karácsonykor háttal ment be az istállóba, hogy baj ne érje az állatokat. Szilveszterkor ólmot öntöttek, „szitát forgattak". Sok babona élt a faluban, csakúgy, mint más vidéken, s legtöbbük a pogány szokások kései folytatása volt. Mára már kivesztek, de divatozásuk idején sok nyomorúságnak voltak a forrása a Forgéchok, Majláthok, Eszterházyak felől érkező bajok betetőzéseként. (Folytatása következik) AZ OROSZ IRODALOM MAGYAR ŰTTÖRÖI Д z árvái, a garamvölgyi táj, majd Pozsony légköre és Iskolái, szellemisége és diákélete formálták annak a múlt századvégi magyar költőnek érzés-és gondolatvilágát, aki először merült bele a nagy klasszikus orosz irodalomba. J^ eviczky Gyula, az életmegvetés és életsóvárgás újszerű ellentéteinek költője. Akik Ismerik, jobbára viszonzatlan vágyak, a kiábrándító beteljesülések, a kétkedés és rajongás, a csúfolódás és szánalom poétájaként tartják számon, s csak kevesen tudják róla, hogy gyötrelmei és vonzalmai a XIX. század nagy orosz íróinak első lelkes hívévé avatták a magyar írók körében. ]yj ár Ismert pesti író-újságíró volt, mikor még mindig szinte egyedül állott orosz Irodalmi ismereteivel az irodalmi korifeusok táborában. Legkedvesebb barátja, Szabó Endre egyszer nagyon megelégelte Reviczky szüntelen áradozását és kávéházi vitában ráförmedt barátjára: — Ugyan hagyd el már! Puskin, Lermontov, Gogol, Turgenyev — azzal vége az egész nagyszerű irodalomnak! De Reviczky, aki az „Universal Bibliothek" német fordításaiból halomszám olvasta az orosz regényeket, egy szuszra kétannyi neves orosz írót sorolt fel. g zabó Endrét se faragták pudvás fából, mindenáron rá akart tromfolni Reviczky mindentudására. Nekidurálta magát és nemcsak a német fordítások tömkelegén rágta át magát egy-kettőre, hanem nekilátott a francia fordításoknak is. Végül annyira belemelegedett az orosz írók olvasásába, hogy rászomjazott az eredetire. Francia-orosz nyelvtant vásárolt és hihetetlen szorgalommal fogott a tanuláshoz. JJ ónapokig járt az orosz konzulhoz, görögkeleti paphoz, a diakónusokhoz, sőt a minden nyelvet beszélő Budenz professzort is sűrűn konzultálgatta — míg aztán esztendőre rá nekieredt és kiment Oroszországba, hogy próbát tegyen: tud-e már valóban oroszul? És kiderült, hogy a vasszorgalmú Szabó Endre bizony egy év alatt csodálatos módon megtanulta kedves orosz íróinak nyelvét. Ekkor már ő tartott előadásokat Reviczky Gyulának nemcsak négy, hanem tucatnyi orosz klasszikusról, akiknek első teljes s eredetiből készült fordításaival 6 ajándékozta meg a magyar irodalmat. Az Eszterházyak volt majorjánrii-épUletei. Falurészlet pusztákon, szabadon érte a századforduló polgárosító hatása. A legöregebb emberek sem emlékeznek arra, hogy a falu öltözködése elütött volna az általánosabban elterjedt viselettől. Nem volt külön népviselete, városias hatásra öltözködtek 50—60 évvel ezelőtt is, legfeljebb az elnevezésekben volt valami sajátságos. Bajkának hívták a puffos ujjú, szűk derekú női kabátot, ami nyilván a kacabajka más vidéken használt nevének a változtatása, vágy hasztrigán sipkának az asztrahán kucsmát. A népszokások is meglehetősen elfakultak, ma már alig lehet megítélni, vajon az általánosan ismert népszokásokkal egyező szokásai között voltak-e egyedülállók. A keresztelő minden ceremónia nélkül ment végbe már nagyon régi idők óta. Csak annyit mondanak róla, hogy ott „mulatozás folyik". Az udvarlásban a város Ízlését követték, semmi ősi patriarchális jelleget nem őriztek meg a házasodás ügyeiben sem, mert a legény egyszerűen közölte a lány anyjával a szándékát, hogy feleségül kívánja a lányt venni. A lakodalom sem mutatott semmilyen különös szokást. Talán a karácsonyi ünnepekben és a gyermekjátékokban volt valamilyen sajátos szokásuk, amelyek teljesen vagy részben babonás eredetűek.