A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-03-31 / 13. szám

Barim haja lobogott utána, ahogy fiirge lába sebesein hozta a hegyek mögül. A kis falvak körül tánco* lejtett e(őbb ragaszkodón, majd árkon és folyón átszökve, szétbontotta: szürke fátylát. Hajadoni báját vak-sötétbe vonta szemérmesen, bár a hegygerincen még ott lángolt a Nap végső pírja, tüzes vérrel írva pontot a nappali munka után. A fák boglyos csúcsán kíváncsian lesett máz' az éjjel, fekete szemével. Nagy Olivér щШ ' QaSzá .. '1 Emlékszel? Este ,volt. Mintha még most is látnám: összeér kezünk és nézzük a messzi csöndet, amelyből vízpárás tótükrök lenge fátylán át, tűnő pompával lenyugvó nap köszönget. szövetkezet szesen 24 hektáron. Most akarnak [•építeni egy üvegházat, hogy korai idségíélékkel is megjelenhessenek piacon. Ügy látszik, jő kezekben m a szövetkezet vezetése, mert indienhez hozzányúlnak, amiből csak isznot látni. Tizenhat hektár új tepltésű gyümölcsösük van, sőt 10 ktár szőlőjük is, amiből az idén Ю hektó borra számítanak, mert igy az aratási ünnepen meg kell indégelni a tagokat meg az évzáró m mehet el szárazon... A telep felé menet már messziről :eműnkbe tűnik a legelőn a szövethet birkanyája. Van vagy 600 darab, ajdnem a fele bárány. Törődik is elük a juhász, azaz a „bacsa", az •vai Szrcsek Ondrej, akinél ismeitlen dolog az elhullás. Meg is beiülik itt, külön házat épített neki szövetkezet a birkaistállő mellett. Beérünk a telepre. Gyönyörű kocák szebbnél szebb szopósmalacok az lyik tágas istállóban. Purger Móric ( Dolák Mária gondozza őket, aki a :ö<vieftkezet egyik legjobb dolgozója) ; küldték fed Prágába az EFSZ-ek jngresszusára. 9,6 darab volt tally a felnevelés egy-egy kocától, ä az idén már átlag 12 darabot vetk tervibe. Az istálló végében két rtalmas kan, az egyiket, egy gyöjröírű fekete yorskhire-it közvetlenül Szovjetunióból, egy ukrajnai tenyé-Ktből kapták. A hízókat Oros Károly és Kovács izsef gondozza. Itt is szép eredényeket érnek el, 50—60 dkg a napi ilygyarapodás. Legbüszkéhbek azonban a marhalományra. 433 darabot nevelnek, >ből 142 a fejőstehén. A tejhozam rásl viszonylatban a második helyen 1, a napi átlag 6,1 Liter. Nem győzzük dicsérni a szép gaziságot, az eredményeket, amelyeket ivid hat esztendő alatt elértek. Az nők azonban nem elégedett. — Mi ugyan megtesszük, amit tudunk, — mondja, — de nem mindig kapjuk meg érte az elismerést. Pedig néha az is ráférne a tagokra, hogy ne veszítsék el a kedvüket. Most legutóbb is — folytatja — versenyt irt ki a kerület, hogy melyik szövetkezet fejezi be leghamarább a legelőgondozást. Mi voltunk az elsők, akik táviratilag jelentették, hogy készek vagyunk. Meg is dicsértek minket körlevélben, de a dijat, a teherautót Bazin, vagy Nagyszombat kapta... .— Van azért itt más baj is — elegyedik bele a beszélgetésbe Fehér Károly. — Nincs utánpótlás, nem jönnek a fiatalok a szövetkezetbe. Nem is csoda, hogy elhúzódnak innét. Járása székhely vagyunk, aztán még csak kultúrházunk vagy egy rendes áriáiázunk sincs. Tervbe vették már ugyan, de a végén a dénesdiek kapták meg mindkettőt. A lakásépítkezés se igen mozog. Az idén szeretnénk kölcsönt kapni az államtól, hogy legalább öt családi házat felépíthessünk a legjobb dolgozóknak. De azért a tagok általában Igy is elégedettek, és lelkesen dolgoznak, mert látják, hogy mennyivel jobb, könnyebb az életük, mint azelőtt, ötven évet haladtunk az utóbbi öt-hat év folyamán ... Milliomos szövetkezet vágyunk ... Körülnézek. A tehénistáUóben, ahol ez a beszélgetés folyik, közben körénk gyülekeztek az emberek, az építkezésről is bejöttek néhányan. Fehér Károly befejező szavainál halk, helyeslő mormogással1

bólogatnak. Kigyúlnak a szemek, büszkeség ömlik el az arcokon, látszik mindenkin, hogy nem közömbös nekik a szövetkezet, az ő szövetkezetük sorsa. — Nem is hagyjuk el má már ezt a szövetkezetet soha, — szőlei meg csendesen Füle János etető, — ezt is beleírhatja az újságba ... • _ Stuka felvételei TARJÄNI ANDOR ötven vagon gabona fér el a szövetkezet kétemeletes magtárában Majd mint a szűz, akit enyelgő berkek várnak s ezüstös csónakon hattyúraj röpít parthoz, jelhők közt jeljő a hold s mellé percnyi párnak a szellő nyílt kertek illatán éji dalt hoz. Hirtelen száz harang csendül meg, üvegfalú, s tüz gyullad bennünk, hogy testünket megfürössze. Egymásba hallgatunk s remegve bújunk össze, ujjaink keblünkön keresnek menedéket. — Emlékszel? — „Csókod oly jóízű, noha éget!" S mögöttünk semmit sem sejtett az alvó falu. Simkó Tibor