A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-01-13 / 2. szám

VIZKELET TEGNAP ES MA Mikus Sándor Vizkelet, ez a nagyon csendes falu, úgy fest a térképen a Dudvág és a Feketevíz összefolyásánál, mint a fa ágai közé rakott fészek. A vidék: Mátyusföld. A köztudomás csak annyit tart számon, hogy ezen a földön uralkodott Csák Máté, a trencséni oligarcha. Pedig sokkal több történelmet látott és viselt el ennek a földnek a népe, mint amit névadója rá tudott mérni előtte is, utána is. A kis községnek beszédes történelme van, hiszen gazdag, zsíros fekete föld az egész határa, az egész Mátyusföld — a magyar történelem pedig a feudumok történelme. Ezért voltak viharosak, véresek, jóvátehetetlenül tragikusak a magyarság évszázadai. Ezért telepedett erre a kis falura is pápai tizedszedő, pozsonyi várúr, agerászó gróf és földet, embert egyként nyúzó bérlő. Hosszú ez a történelem, de a szegény ember valóságos történelme valahol nagyon mélyen szunnyad, mert a krónikák vele nem foglalkoztak. Egykorú okiratok mér 1279-ben említik Vízkeletet, amikor Щ. Endre magyar király Bogár fia Márton comesnek ajándékozza és Vizkelet alakban szerepel a neve az adománylevélen. Pozsonyi várföld, de a Magyarország Monográfiája csak annyit tart szükségesnek megemlíteni, hogy a pápai tizedszedők jegyzékén Vizquelt eltorzított alakban szerepel. Egyes források szerint ekkortájt (a tatárdúlás idején) épülhetett a község határában, jobban mondva a most már vele összeépült Hegy község közepén álló, leégett gótikus templom, ami arra mutat, hogy számottevő gazdasága lehetett itt az egyháznak is. Birtoklása felett neves és névtelen urak pereskedtek, olyanok is, kiknek a neve poros okiratokban száradt el, magvuk szakadván. A XVI. században a Báthoriak és a Thurzók is birtokosai a falunak, míg aztán az Eszterházyak kezére kerül. Ezek az adatok a Magyarország Monográfiájában találhatók a község múltjáról, de jóval több a történelme, amit nincs mód nyilvánosságra hozni. Pedig a falun végigmenve milyen érdekes azt sejteni, hogy a kertek alatt folyö Feketevíz ősmagyar elnevezés lehet, nemkülönben a község neve is, vagy hogy a hegynek csúfolt kis domb alatt két-háromezer éves koponyák hallgatják az élők jövés-menését. A község határában furcsa kis homokdombok vannak, amelyek valószl-A tűzvész által el pusztult templom nüen temetkezési helyekül szolgáltak a népvándorlás idején, mert homokbányászás közben (sok ház épült és épül ebben a faluban is mostanában, s ezek a homokdombok szolgáltatják a legjobb kötőanyagot a vidéken) több bronztárgy került elö, amelyeket 3000 évesnek határozott meg a nyitrai múzeum igazgatója. Egy másik homokdombon honfoglalás korabeli sírokat találtak. Hegyen pedig egy kőbalta került ki a földből. Történelem mind, mind történelem, ha csak annyi is a szerepük, hogy sejtetni engedik, mi minden zúghatott ét évszázadok és évezredek során ezen az igénytelen külsejű vidéken. Igaz, nem megírt krónika ez a köznép számára, mert az félretaszítva, sötét, vádló tekintettel nézhette csak, hogy mit forralnak a történelem katlanában ellene. A XVII. század vallási villongásainak színhelye volt ez a vidék. A Rákóczi szabadságharc alatt gyakorta táborozott itt a felkelt sereg; állítólag a Dudyágon átvezető hídon túl, a falu végén Vcuruc-labanc sírok találhatók. A község pecsétje 1687 évszámú és Árpád-kori rákot, halat s „Vizkelet" köriratot láthatunk rajta. A „Falu kőnyvé"-ben már 1700-tól vannak feljegyzések, amelyek megemlékeznek arról, hogy 1763-ban földrengés rombolt a faluban, 1832-ben pedig tűzvész pusztította el, s hogy 1782-pen Riskovics 1200 rénus forint alapítványt tett, „amelynek kamatjaiból két szegény egyén, az egyik nemes a másik portális részről segélyeztetnek". 1711-ben már megnevezi a Magyar Sión az iskolamestert, tehát iskolája volt. Ezek az adatok a máig is olvasható „Falu könyvé"-ben állanak, de ezek sem vallanak a két kézzel dolgozó ember életéről. Minek is tették volna? Talán maguk a pórok csodálkoztak volna a legjobban rajta, olyasféle csodálkozással, amivel az urak különös dolgaira tekintettek olykor, hiszen olvasni %em tudtak. A falu történetére vonatkozóan élőszóval kevés dologról Uizonyosodhatik meg az ember. A legidősebb emberek is csak ötven-hatvan év eseményeire emiékeznek vissza, ezekre azonban nagyon élénken, számontartva a múlt minden dolgát. A régebbi múltról úgyszólván semmit nem tudnak. Talán csak Kossuthról, a negyvennyolcasokról, ha már történelemről esik szó. Más egyebet aligha. A falu közepén álló kápolnáról nem tudják, hogy valaha a Thurzó grófok kápolnája volt, ellenben a Németh-házról egy szájhagyomány útján fennmaradt különös históriát mesélnek. Azt mondják, hogy a ház urát egy éjjel ördögök cipelték el magukkal. Különös históriája ez az állítólag Kún László idejéből való háznak. A valóság az, hogy Németh Jánost, aki a Martinovics-per fővádlója volt, s aki az úrilakot és a hozzátartozó uradalmat jutalmul kapta, azon a bizonyos éjjelen Martinovics-párti ifjak ölték meg. * * * A község nem zárt etnikum, nincsenek különös szokáshagyományai, amiből esetleg ítélni lehetne régebbi életéröL Köröskörül ki van tárva a világnak, közel fekszik a galánta— pozsonyi vasútvonalhoz. Itt az uradalmi élet sem volt olyan zárt, mint a dunántúli Thurzó grófék egykori kápolnája. A közelmúltban iskola volt, ezért van tetején kémény