A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-03-17 / 11. szám

A hideg holdvilágfény és két egymásnak beszélő fecske hangja ébresztette jel Misit; édesanyja már Jelkelt, a tűzhelyen húzogatta-tologatta a lábast, és hadkan szólt fiának, hogy keljen fel, ott a lábas, tej van benne, igyon, vágjon egy karéj kenyeret, amely a sarokba szabott pad csücskében a szép fehérvesszőjü zsomborban van. — Misikém, vágj magadnak kenyeret, de a teritöt hajtsd vissza a kenyerkére. Egy karéjt tégy a zsebedbe; almát is szedhetsz magadnak. En most már nem érek rá, mennem kell, vár a kapa nyele — mondta édesanyja, amint csizmát rántott, s tenyeréből megvizezett haját a fekete fésűvel hátrafésülte, füle mellett acélrugó módjára göndörödtek a fürtök, ruhájából jó szappanszag áradt, amely betöltötte a szobát és Misi orrát. A kisfiú letolta magáról a dunyhát, ásított, lábát lelógatta az ágyról, megint ásított, s először egyik, majd. másik lábával lelépett a földes szobatalajra, harisnyájára állt, felrántotta nadrágját, az ágy alól előhúzta cipőjét, melynek kötője megint elszakadt. Már három csomó is volt rajta, a fűző már nem ment át a lyukon, úgy éHt, felkunkorodva. Édesanyja megsimogatta Misi fejét, s meghagyta neki, hogy takarja, be a kenyeret, szedjen almát és menjen iskolába. A lábasban villódzva ráncosodott a tej. A kisfiú kenyeret szegett, a pólóról levett egy pettyes bögrét, tejet öntött bele, kenyeret vágott, a maradékot táskájába tette, kilépett az udvarra, odament az almafához és a vonyogóval megveregette az ágat; a lehullott almákat ts táskájába dugdosta, bezárta az ajtót, a kulcsot a farakásba rejtette — édesanyja tudja, hagy hol a kulcs helye, majd megtalálja — a szétdölő füzfafonatos utcai ajtót óvatosan betette maga után és az állomásra indult. Kettőt se tépett, mikor észrevette, hogy cipője vizes; a fűszálakon nehéz cseppek szikráztok, majdnem a földig húzták о gyönge szátokat. Az utcán parasztemberek borjúkat hajtottak a kútra, az udvarokban a kút gémek nyikorogtak, a levegőben füst terjengett, az egyik házban pedig korán reggel mákat törtek; a parasztházak kürtői körül néhol kalácsszagot lehetett érezni. Az állomáson hat gyerek álldogált a fal mellett, arcukat a kelő nap felé tartották; akárcsak a vén kutyák, ők is magukra engedték a gyenge Őszi napsütést, hogy csontjaikat melegítse át. Az állomás irodájából végefogyhat atlan zenét vertek a drótok; három parasztember adóügyben ment a városba. Rettentően kemény böriszákjukban egy üveg bor volt, melyet kóróizikböl vágott dugóval dugtak be, mellette volt a szalonna; kenyeret majd a városban vesznek, azt nem érdemes cipe'ni. Az állomás épülete előtt terült el az álmos, végtelenségbe nyúló határ; foglyok surrantak a szántókon, tegnapról otthagyott tüzek füstöltek, melyek mellett kukoricát sütöttek a gyerekek, egészen a kontóknál kék köd kúszott, a csupaszodé fák ágai között pedig fázósan csergett a szél. Csörömpölve érkezett a vonat; ablakai ki voltak verve, még égtek a gyertyák, melyek a háborúban elpusztult lámpák helyett pislogtak a kocsikban. A gyerekek könyveik fölé hajoltak, az emberek szundikáltak; mikor már le akart esni fejük, akkor hírtelen felébredtek, felkapták fejüket. A kis állomásokon már vastag kabátban álltak a vasutasok, a vonat teleszedte magát tanulókkal, munkásokkal és parasztokkal, a város állomásán pedig kiöntötte magából az emberáradatot. Négy irányból érkeztek a vonatok, a mozdonyok fáradtan pöfékeltek, testük zihált, olaj és víz csepegett a sinék közé. A hűvös szeptemberi reggelben az emberáradat egymást előzve sietet a városba. Misi gyerekek között sietett a gimnáziumba, hosszú sor kanyarodott be a kiskapun, keresztbefont karral állt a járdán Kazán bácsi és fenséges nyugalommal pipázott. Az egész ember füstszagú volt. „Füstöl a kazán" — csúfolták a öreget a gyerekek. Az iskolaszolga oda se hederített; a gyerekek letértek a járdáról, köszöntötték öt. Igazgató és tanár előtt első volt Kazán bácsi, aki már a kazánokkal dolgozott, a csöveket tisztította, hogy ha nemsokára befűt, ezeknek a nebulóknak meleg legyen az osztályban. A folyosókon száz és száz fogas, rajtuk gyerekkabátök, a városi fiúk sebesen viszik a térképet, földgömböt, ámbár a folyosó végén veszekedés van közöttük. — Minek az? Nem keü földgömb! — De kell! Mondták, hogy már az első órán kell. — Még azt sem tudjuk, ki fogja tanitani, nem keü, vidd vissza. így vitázott két fiú: Balogh Ádám Nagymányáröl és Gresner Jenő Privigyéről. Egyre több gyerek jön az iskolába, a folyosó és a tanterem megtelik fiúkkal; kezükben alma, zsebükben alma, hónuk alatt fejesvoncdzó, másik kezükben füzet, vagy rajztábla. A fótyosó kőkockáira kék papírral bekötött füzetek potyognak, a vidéki fiúk paradicsomot és ' kenyeret esznek a folyosó zugaiban. Mindjárt csengetnek. A földszinten már hallani, hogy „siess, siess, mindjárt csöngetnek". És valóban: Kazán bácsi felslattyog az emeletre, előveszi a csikócsengöt, amely hevederszíjon lóg, le se csatolja, ott kell annak lógnia, és megrázza a kolompot. Az iskola minden zug i érces zengéssel telik meg, a tanári szoba ajtaja kinyílik, egymás után jönnek a tanárok; kezükben, hónuk alatt osztálykönyvek vannak. Van, oki megáll, elrepedt cigarettáját nyilazza -ragasztgatja. A német tanár — Wieber Jakab bácsi — megáll, — erősebben szívja szivarját, nem szeretné kint hagyni az ablOkdeszkánismeri ő már a nebulókat! Leverik a szivarvéget, vagy — ki hinné? — ! bev(szik a méflékhelyíségbe és elszívják! A kis gimnazisták mint az ürgék: szétáradnak a termekbe, becsapják maguk után az ajtót, a vigyázó gyorsan kiáll a katedra elé — de ki a vigyázó? Az, aki tava'.y vo!t? Nem, nincs vigyázó, majd az osztályfőnök úr fog kijelölni új vigyázót. A felsős diákok nem így mennek a termekbe: azok lassan, tempósan, egymást előreengedve lépnek be a padokba. Az ajtókba fúrt nagy lyukakat beékelték, de azért maradt még nyílás, ki lehet tekinteni, mikor jön a tanár. — Jön! — mondja Gulogi Péter, és helyére szálad. Misi is hallja, hogy jön. Meg se mozdul, kezét hátratesz . Belép Vraneíitz tanár úr. Betette az ajtót, egyet lépett a katedra felé, köhintett, az osztálykönyvet egy kicsit előrenyújtotta, felállt a dobogóra, elsújtotta bajuszát, kivette zsebkendőjét, kifújta orrát, majd szépen és gondosan összehajtogatta a zsebkendőt és bal belső 17