A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-03-17 / 11. szám

Az én gyermekkoromnak legnagyobb, legsugárzóbb irodalmi élménye Csepreghy Ferenc volt. Abban az időben a „Falu rosszá"-val, a „Csikóssal" és a „Vén bakancsossal" együtt az ő híres népszínműveit: a „Piros bugyelláris"-t és a „Sárga csikó"-t is gyakran játszották még a falusi műkedvelők. A mi kis falunkban is színrekerült mindkét darab. Azóta sok kitűnő színművet láttam, éveken keresztül a legjobb pesti színházak lelkes kakasülős tékes Csepreghy-emlék társaságában — megtalálható „Csepreghy Ferenc asztalos segéd" kétnyelvű „Vándorkönyve — Vanderbuch"-ja is, amelynek első lapjain ezt a bejegyzést olvassuk: „Jelen vándorló könyv tulajdonosa, Magyarország, Hont Megye Szálkái illetőségű Csepreghy Ferenc asztalos segédnek mestersége folytatására az összes ausztriai és királyi örökös tartományokbani vándorlása az e tekintetben fennálló törvények és magas rendeletek nyomán egy év tartalmára megengedtetik." No, mint a vándorlókönyv további lapjain látható „meghosszabbítások" mutatják, Csepreghy egy évnél jóval diák-látogatója voltam, de azt a kimondhatatlan gyönyörűséget és szivet repesztő büszkeséget, amit tízéves koromban a „Sárga csikó" szálkái előadásán éreztem, soha semmilyen dráma-csoda nem tudta már kiváltani belőlem. Pedig a Valasekkorcsma bortól és sörtől lucskos falai között nem Blaha Lujzák és Kürthy Józsefek játszották a Sárga csikót, hanem egyszerű és nehézszavú paraszt műkedvelők. De én akkor még olyan kritikálatianul mohó betűimádó voltam, akiben minden írott szó tűzzé gyulladt. Egyformán rajongtam Petőfiért és Ábrányi Emilért, Jókaiért és Abcnyi Lajosért, de volt valami, ami Csepreghy Ferencet számomra minden író közt királlyá, legyőzhetetlen író-bálvánnyá tette: Csepreghy Ferenc a földim volt, valamikor régen ugyanazt a kis falut vallotta szülőfalujának, amit én: /iz ipolymenti Szálkát. Ahogy múltak az évek és jöttek az újabb és újabb irodalmi élmények, Csepreghy Ferenc alakja egyre jobban szürkült és egyszer csak már el is mosódott előttem. Ügy szorult ki az én új után vágyó szívemből, mint ahoav а müvei szorultak ki lassan az élő és hatni tudó színmúircdalomból. Ma visjzont, amikor Csepreghy Ferenc életmüvét vastagon lepi a por, amikor Pesten és Bécsben is nagy sikert aratott darabjait már seholsem játsszák, én: egykori rajongója és földije fájdalmat és lelkiismeretfurdalást érzek. Az, hogy a Sárga csikó és Piros bugyelláris már nincsenek műsoron, nem is olyan nagyon fáj, mert tudom, hogy ezek a darabok a mi életünkhöz nem tudnak már sok érdemlegeset mondani. Fáj azonban az, hogy ezt a rokonszenves írót lassan teljesen elnyeli a feledés és közöny süllyesztője. Fáj, hogy az irodalomtörténeti művekben is megfeledkeznek már róla, pedig írásainak korabeli hatásán és jelentőségén kívül egy nehéz és küzdelmes munkásifjúság is méltóvá teszi őt arra, hogy irodalmi hagyományunkban emlékét megőrizzük, nevét számontartsuk. •p hosszabb ideig vándorol. Aztán Pesten köt ki, ahol egy ideig szintén segédéskédik, végül is öccsével, Jánossal összefogva közös műhelyt tud nyitni. A hőn óhajtott irodalmi siker is itt, Pesten mosolyog aztán rá, de addig sok mellőzést, visszautasítást kell elszenvednie. A hivatalos irodalom sokáig elzárkózott és — mint egy kortársa írja — „arisztokratikus ridegséggel (viseltetett) az autodidakta asztalos-íróval szemben". 1872-től a Népszínház titkára. Itt, a Népszínházban kerülnek először színre azok a darabjai, amelyek a pesti és később a bécsi közönséget is meghódítják számára. Ezek közül a már fentebb is említett népszínművek — a Piros bugyelláris és a Sárga csikó — a legértékesebbek. Á legnagyobb sikert a Sárga csikó hozta Csepreghynek. Ez a darab az akkori viszonyokhoz mérten a Népszínháznak is igazi „kasszasikert" jelentett és hetvennél több előadást ért el. Az írói sikerrel együtt nö és végül teljesen elhatalmasodik rajta a még gyermekkorában szerzett tüdő- és szívbetegség. Hosszas szenvedés után fiatalon, 1880-ban halt meg a göberdorsfi szanatóriumban. Csepreghy Ferenc 1842-ben született a Párkány-járási Szálkán, ahol szülei fűszerkereskedők, szatócsok voltak. Az elemi iskola elvégzése után Esztergomban tanulta ki az asztalos mesterséget. Inas korában, ha csaj: teheti, a könyveket bújja. Emiékező öccse, a szintén asztalosmesterséget tanult és azt haláláig is folytató János erről igen szépen ír: „Az oly kicsi asztalosinas, midőn vasárnap vagy Feierabenden a Kisduna szélére bárányt legeltetni küldik, nem keres magának állásához való játékot, hanem egész lelkével elmerülve olvassa a Karthauzit." Inasévei letelte után Esztergomban, Pesten, Bécsben és Münchenben segédeskedik. A selmeci levéltárban — több ér-Csepreghy Ferenc az irodalomban nemcsak mint színműíró, hanem mint költő is tevékenykedett. Azonkívül a regényírással is megpróbálkozott. Színművei nem árulnak el valami kirobbanóan nagy és eredeti tehetséget, de olyan mélyenérző írót mutatnak be nekünk, aki jól ismeri a színpad törvényeit is. Népszínművei sem jeletik azt a zenitet, amelyet ebben a műfajban Szigligeti Ede nagy művei: a Csikós és a Szökött katona képviselnek. A Csikós és a Szökött katona — mint maga Szigligeti írja — „iránydarabok voltak, mert egy-egy társadalmi fájó sebet is érintettek: a katonáskodást, börtönrendszert, az ősiségét, emancipációt stb.". Csepreghy népszímúvei: a Sárga csikó és a Piros bugyelláris nem hatolnak be mélyen a társadalom életébe és a falut, a falusi környezetet inkább csak ünneplő ruhában mutatják be; vasárnapi díszben, amely a nép életében az igazi gondokat, bajokat elkendőzi és legfeljebb csak az általános emberi problémákat engedi láttatni. Ettől a fogyatékos társadalomrajztól eltekintve kedves és sehol sem bántó humor, ügyes és fordulatos cselekményvezetés jellemző darabjaira. Csepreghy Ferenc költői tollát leginkább a szerelem ihlette meg. Költeményeinek nagy részét feleségéhez: Rákosi Ida színésznőhöz írta. Szerelmes versein kívül több pompás humoros vers is a szerzőjének vallhatja. Ezek közül némelyik szinte Csokonai és Petőfi színes és népi ízekkel telített humorát juttatja eszünkbe. Ilyen például á „Milyen a házasság ?" című költemény, amelyben a címben feladott kérdésre többek között így felel meg a költő-Csepreghy: „Jobb a koplalásnál, rosszabb az evésnél, Fogfájásnál vígabb, szebb a temetésnél. Búsabb, mint a lagzi, derültebb a tornál: édes mint a vaczkor, savanyúbb a bornál. Olyan a házasság — mint magyarázzam meg? mint a sárkemence a szegény emberek. Ha azt akarja, hogy meleg legyen benne: fát böngész egész nap csikorgó hidegben. Olyan a házasság, mint a rövid suba, Nem takarózhatol be egészen soha. Majd itt szíík, majd ott szűk: ráncigálod, ' nyúzod, fázik a lábszárad, ha füledre húzod." •» Csepreghy Ferencről, mint költőről beszélve nem felejtkezhetünk meg azokról a költeményekről sem, amelyeket — mint iparos munkás a munka jelentőségéről és a munkás megbecsüléséről írt. A „Munkásokhoz" című versben, amelyben a kor szükségleteinek megfelelően az ipar népszerűsítésére törekszik — van néhány olyan sor is, amely .arra enged következtetni, hogy Csepreghy előtt nem voltak ismeretlenek a szocializmus tanai sem. Lássunk csak ebből a hosszú versből néhány részt: „Köszöntlek munkás ifjak társasága! Ti lesztek énekemnek tárgya ma. Mivelhogy munka, munkás — s nem • hiába —' korunk messze hangzó jelszava." „A régi írók feljegyezték híven: Az pIsö embert, hogy ki ölte meg, s megénekelték hőst és harcot szépen, nem azt: az első szűrt ki varrta meg? Sok régi emlék s város létezését onnan tudjuk, hogy elpusztított, az építő munkást elfeledték! — Ifjú barátim, csak dolgozzatok!" „Mikor szabad tulajdon lett a munka, látszott: bíz ez még pénzhez is segít, kezet szorítottak vele titokban, s kimondatott: a munka nemesít!" A versben már az olyan gondolatok, mint a „munka, munkás... korunknak messze hangzó jelszava" sejtést ébresztenek fel bennünk. A negyedik strófa első sorában található gazdaságtani megfogalmazás: — „Mikor szabad tulajdon lett a munka" — aztán már kétségtelenül beigazolja azt a sejtésünket, hogy Csepreghy Ferenc fogékony lelkéhez — ha szűrőkön keresztül is! — de eljutottak a szocializmus gondolatai. A Sárga csikó és a Piros bugyelláris szerzőjéből: Csepreghy Ferencből nem akartam itt utólag harcos és forradalmár költőt faragni. Nem volt szándékomban az sem, hogy írói portréjába a valóságtól eltérő vonásokat rajzoljak be. Műveinek a fejlődés által még jobban aláhúzott eszmei korlátait sem hallgattatta el velem holmi hamis tapintat és kegyelet. Szerény megemlékezésemmel csak arra törekedtem, hogy felelevenítsem az életét és életművét ennek a nehézsorsú autodidakta írónak, aki' innen, a mi tájainkról indult el. A legmagasabb csúcsokra sohasem jutott el, de rokonszenves egyénisége és kedves, érdekes alkotásai megérdemlik, hogy legalább mi, a földiéi ne felejtkezzünk el róla. Turczel Lajos 6