A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-03-17 / 11. szám

Edes anyanyelvünk OLVASÁS KÖZBEN Valahol már egyszer kifejtettem, hogy a kritika szava nem lehet az olimpuszi istenek mennyköve, amely porba sújt és megsemmisít; nem lehet mindent letaroló tank, az embert örökre elnémító vádbe­széd. A kritikának alkotnia kell; a kritika legyen az orvos operáló kése, amely a szervezetből eltávolítja az élet akadá­lyát! A becsületes kritika az ember szel­lemi vetésének érlelő melege: teremt és alkot. Ebből a szempontból tekintve a dolgot, a kritika nagy félelősséget ró a kritikusra' és nem kelthet ellenséges indulatot abban sem, akire a kritika vonatkozik. Minden­nek azonban az az első feltétele, hogy a bírálat szeretetből fakadjon, s az, akihez szól, szeretettel fogadja a szót. De van még sok más feltétele is az igazságos, a hasznos, a teremtő bírálatnak. Milyen legyen tehát a teremtő kritika? Elsősorban az szükséges, hogy necsak a hibákat hánytorgassa, hanem kellőképpen értékelje a munka érdemét is. Ha a bí­rálat valamit hibáztat, meg kell mondania, mit tart hibának, miért kifogásolja és hogyan kellett volna a kifogásolt dolgot helyesen megfogalmazni. Hivatalos bírá­latban vagy olyanban, amely nyomtatásban is megjelenik, a szakirodalomnak erre á kérdésre vonatkozó anyagára is taná­csos hivatkozni. Különben valaki önké­nyeskedésnek tarthatná a bírálatot, olyan­nak, amely írójának az egyéni felfogását rá akarja kényszeríteni a szerzőre és a közönségre, jóllehet erre sekihek sincs joga. Évek őta figyelem a bírálatok módját és hangját; sajnos, legtöbbjéből az önimá­dat hangja ütközik ki. ítélkeznek elevene­ken és holtakon, megrónak, de igen sok­szor csak általánosságban beszélnek, nem konkretizálnak és főképpen: rendszerint elfelejtik megmondani, hogy a kifogásolt részt hogyan kellett volna helyesen mon­dani. Vannak ugyan olyan botlások, melyeket nem kell magyarázgatni, mert az olvasó többnyire azonnal észreveszi a nyelvi el­bicsaklást és azt is tudja, mi lett volna a helyes nyelvi forma. Most is itt van előttem egy bírálat. Ez is többnyire hibafelsorolás; csak néha igyekszik a hibásnak tartott kifejezés he­lyes nyelvi formáját megmondani. Az egyik kifogásban ezt olvassuk: „...sok éves vándorlás után végre székhelyet ta­lált". Mivel valamilyen katonai alakulatról van szó, ezt teszi hozzá a bíráló: „Talán állomáshelyet, esetleg tábort, de semmi esetre sem székhelyet!" — A bíráló bi­zonyosan összetévesztette a székhelyet a székes hellyel s azt hiszi, hogy a szék­hely is afféle locus judiciarius, amint Szenei Molnár Albert szótára mondja, pe­dig már az Érdy-kodexben is megtaláljuk a székhely szót az egyszerű hely, állo­máshely jelentésében. Azt már kifogásol­hatta volna a bíráló, hogy a sokéves szót a szerző nem írta egybe és ok nélkül tett a „vándorlás után" kifejezés végére vesz­szőt. Az azonban megbocsáthatatlan mel­léfogása a bírálatnak, hogy kifogásolja az írónak azt a kijelentését, hogy „elvesz­tették fejük fölül a födelet". Erről így beszél: „Az emberek nem a fejük főiül veszítik el a iödelet, hanem fejük felől (honnan?)". Ez is olyan eset, melyet a ma­gyar nyelven belszélő emberek nagy több­ségének feleslegesen magyarázgatnánk. Nyelvérzékünk tanúságtétele szerint a felől meg a felé is irányt jelöl. A felől az ab­lativusi értelmet jelenti, a felé pedig a la­tivusit, de a fölöttiségben az ablativusi értelmet csak a fölül határozószóval fe­jezzük ki. Az emberek bizony „a fejük fölül" veszítik el a födelet, nem a fejük felől! — A szóvégi -1 eredeti ablativusi rag, tehát a vele ellátott szó a honnét kérdésre felel, ma azonban már locativusi jelentésbe is átcsapott ez a határozórag. (Magában á hol kérdőszóbari is locativusi jelentése van.) Ha tehát valamit hibáztatunk, tegyük megfontoltan, ne ítélkezzünk a saját egyé­ni ízlésünk szerint, hanem a nyelvhasz­nálat és a nyelvtörténeti fejlődés figye­lembe vételével! Ha pedig hibáztatunk va­lamit, ítéletünknek mindig legyen tárgyi alapja! Egy helyütt ezt olvastam: öreg nép­naptár volt elnökünk első olvasókönyve. Eszerint tehát csak az volt a hiba, hogy öreg volt a népnaptár. Ha újabb lett volna, a szöveg szerint minden jó lett volna. Ez a mondat így lett volna helyes: Egy öreg népnaptár volt... első olvasókönyve. Itt tehát hiányzott a mondatbői a határo­zatlan névelő. De hibásan beszél az a ta­nító is, aki a diák feleletére ezt mondja: Jól van, fiam, ez a helyes felelet! Ha itt határozott névelőt használunk, akkor azt állítjuk, hogy (csak) ez a helyes felelet, mintha más helyes felelet nem is létezne. Pedig sokféle helyes felelet lehet a vilá­gon. így helyes a mondat: Helyesen fe­leltél; ez helyes felelet. Azt sem kell magyarázgatni, hogy fe­lesleges szószaporítás az ilyen beszéd: Van rajta gyalogjáró út a gyalogosok számára, azt is mindnyájan tudjuk, hogy az ember a forrásnak vagy a folyónak a vizéből szokott meríteni, korsóból azonban önt vagy iszik. Helytelen tehát ez a beszéd: „...ennél az építkezésnél (helyesen: épít­kezés alkalmával) ismertük meg, hogy a hazafiság mennyit merít a nemzetközi­ség korsójából". Képzavarnak fogja tar­tani az olvasó, ha azt hallja, hogy Toldi kivívta magának a felemelkedést. Egyik regényfordításunkban ezt olvashatjuk: „Jakov pedig, akinél tüdőbajt állapítottak meg, a kórházban feküdt." Az említett Jakov egy embertelen apának szerencsétlen fia; de nem a fiúnál állapították meg a tüdőbajt, hanem a fiún. Ezt is mind­nyájan elhisszük, ha figyelmeztetnek rá, hogy azonban itt a vonatkozó mondat ügyetlen elbicsaklás, azt már meg kellene magyaráznunk (erre is sor fog kerülni), így jó a mondat: Jakovon tüdőbajt álla­pítottak meg, ezért a kórházban feküdt. Egy palántát ültetünk, de száz dudva nő ki mellette; a kertésznek tehát a dud­vát állandóan irtania kell. Orbán Gábor В. K. BRATISLAVA: Aggodal­ma indokolatlan. Versére nem adhatunk sablonos választ, mert tagadhatatlanul tele van gyen­géd érzésekkel. Ha mégis azt kell írnunk, hogy a vers nem közölhető, annak inkább a for­mai kezdetleqesség az oka. A másik elengedhetetlen köve­telmény, a magyar nyelv és helyesírás teljes ismerete. Ha verselni akar — biztathatjuk. S. ISTVÁN. ÉRSEKŰJVÁR: Verse teljesen kezdetleges, tar­talmilag is semmitmondó, köz­lésre alkalmatlan. D. I. RESTE: Levelét olvas­va mi is osztozunk örömében, hogy falujába is bevezették a villanyi. Ahogyan leírta, az in­kább magánlevélnek alkalmas, mint közlésre. Kisfiához írt versecskéje kedves, de ugyan­csak házi használatra való. Üd­vözöljük. CS. L. P. BISKUPICE: Örü­lünk. hogy felvette velünk a kapcsolatot. Irodalmi törekvé­seibein szívesen segítjük, de elöljáróban is figyelmeztetjük, hogy mielőtt verseket írna, ta­nulja meg tökéletesen a magyar helyesírás szabályait. GYUFA GYULA: Érdeklődés­sel olvastuk az ön által össze­gyüjtött és beküldött „vélemé­nyeket és hozzászólásokat". Az ilyen névtelen levelek meglehe­tősen vegyes érzelmeket kelte­nek olvasójukban. Egyrészt: ta­gadhatatlanul vannak bennük helyes észrevételek, amelyeket hasznosítani szándékozunk, rá­mutat olyan hibákra, melyeket a jövőben igyekszünk elkerülni; másrészt: egyes részletei rossz­akaratúan parlagiak, kákán 's csómot keresők, korlátoltan el­fogultak és célzatosak. Talán éppen ezért névtelen a levél?! Szeretnénk remélni, hogy a jövőben íráskészségét és szelle­mességét közös célunk szolgá­latába állítja és aláírt, jóakara­tú leveleivel, észrevételeivel se­gít bennünket — higgye el — nehéz és felelősségteljes mun­kánkban. KEZES JÓZSEF, Ostrov и. K. V.: Köszönjük jókívánságait. Versei kedvesek, de kezdetlege­sek. Olvasson sokat — jó ver­seket és prózát is. В. I. POPRÁD: Verseiben van gondolat, de ez a gondolat gyakran elhomályosul, az ol­vasó belezavarodik — hol is keresse az összefüggést: „Este van s ha délre nézek Egy szélmalom kereke még Forog, forog, habár a lélek Elköltözött, nem őröl rég." Verseiben tehát nem a kel­tezés, hanem a tartalom és for­ma tisztasága körül van a hiba. B. L. RIMASZOMBAT: Verse az édesanyja iránt érzett min­den gyöngéd érzése mellett is kezdetleges, lapurkban nem íll­ja meg a helyét. Próbálkozzék újra, de legyen önmagával szemben igényesebb. S. F. STREKOV: Cigléd című írása abban a formában, aho­gyan feldolgozta, közlésre nem alkalmas. Célravezetőbb lett vol­na a történést a mesélő öreg­ember személye köré építeni és jobban szem előtt tartani a művészi követelményeket, va­lamint a szép, magyaros nyelve­zetet. P. MIKLÓS, LONTOV: Versei, mint azt előző üzenetünkben is közöltük, nem ütik meg a mér­téket. Ne erőltesse a versírást, nincs Önben hozzá hajlam. Ha annyira szereti a verseket, in­kábl olvasson, mint írjon. Ol­vassa el bíráló szemmel saját sorait és belátja, hogy igazunk van: „Nem köll virág a szerelemhez, Tudja azt az egész világ Szép arc, szív és a szemek." HERCZEGH L., HOLIARE: Kedves üdvözlő levelét köszön­jük. örömünkre szolgál, hogy lapunkat szívesen oltassa. A női rovattal kapcsolatos kérésének­nem tehetünk eleget, mert A Hét kultúrpolitikai lap. Az asszonyok részére bőven ad ta­nácsot a Dolgozó Nő. 10

Next

/
Thumbnails
Contents