A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-03-10 / 10. szám

KÖMYVESP01L PIROS VIRÁG PETRÓCI BÁLINT ELBESZÉLÉSEI Habent sua fata libelli — a könyveknek is megvan a maguk sorsa. Életük van a könyveknek, mint a dolgoknak, vagy a történéseknek, mint a lelkes, vagy lelketlen jószágoknak. Mint a folyóparti füzeknek, vagy a kerti tölgynek, mint a lángnak, vagy a sasnak. Mint az embernek. Mi, akik fájdalom révén jövünk a világra, fájdalom révén adunk életet életünk további megnyilvánulásainak. Fáradtság és erőfeszítések révén alkotunk: házat, gépet, ruhát és élelmiszert, bölcsőt és koporsót, harcot és művészetet. Könyvet is. De mi, akik fájdalom révén jövünk a világra, létezésünk valóraválása után még sokáig érezzük az anyaöl melegét és oltalmát: nem így a könyv. A könyv nem. A könyv megszületik és többé már nem a miénk, nem óvhatjuk és nem törődhetünk vele: útjára bocsátjuk, kidobjuk az életbe: tipegjen. (Meztelenül bocsátjuk útjára, más veszi gondjaiba, más öltözteti fel, más látja el ruhával, kötéssel, borítólappal. Petróci Piros virágának kötését és borítólapját J. Krejca készítette. ízlésesen, művészien. Csak az a baj, hogy J. Krejca bizonyára nem olvasta a gondjaira bízott könyvet, — talán a címet értette félre, vagy más egyéni körülmény befolyásolta, de: habent sua fata libelli: a borítólap biedermayer szerelmespárja mintegy Krúdy izeit intonálja, míg a bekötési tábla szépvonalú nói aktja Géraldy-versek illatát lengeti. Holott Petrőci Piros virágának mindehhez annyi köze sincs, akár a körívnek ahhoz a bizonyos ponthoz, melytől minden pontja tudvalevően egyenlő távolságban van. Mindez talán nem is lenne annyira lényeges, hogy a könyv méltatásának élén lásson napvilágot, de az átlag-olvasó rendszerint éppen a borítólap és a bekötési tábla révén ismerkedik a könnyvei, s az író látja kárát, ha könyve külső megjelenési formája nem áll összhangban belső tartalmával.) Petrőci kötete nyolc elbeszélést tartalmaz, melyek részben a múlt osztályharcaiból rögzítenék jellegzetes képeket (Mire tizenhét éves lettem, Miért), részben a perem-kor, a forradalmi átalakulások első éveiből vett pillanatfelvételeket (Piros virág, Májusfa), részint riport-szerű jellemképeket (Amálka, Nincs már köztünk), s végül Fucsíkról ír, elbeszéléssé színezett életrajz-töredékeket (Julek, A vádlott vádol) tartalmaznak. Aki ismeri Petrőci első elbeszélés-kötetét (Megbékélt emberek), új kötetében ismét találkozik Petrőci tisztacsengésű, fegyelmezett, szép nyelvi kifejezésmódjával, élmények bensőségeitől átfűtött pártosságával, részletekre kiterjedő riporter-szemével, mely utóbbi adottság Petrőci jelen kötetének is legfőbb erénye. Kár, hogy Petrőci olykor közömbös, meglehetősen érdektelen tárgyra pazarolja ezt a tehetségét: a koket Amálka című jellemképnek múlt századbeli vénkisasszonya, unalomig jellegzetes ölebével egyetemben, annyira távol áll érdeklődési körünktől, hogy szürke és szennyes, de még szennyességében is nagyon szürke egyéni életének elkönyveléséhez még azt a kézlegyintést is sokalljuk, amellyel Petrőci pontot tesz elbeszélésének végére. Hasonló benyomásokat ébreszt a Nincs már köztünk című elbeszélésben szereplő szerencsétlen falubolondja is, azzal a sajnálatos különbséggel, hogy míg az előbbi elbeszélés hátterében mégiscsak akad egykét pozitív jellemű szereplő, akik elviselhetőbbé teszik az elbeszélés tárgyának légkörét, addig szegény Bolond Jani körül azok a szereplők sem nyújtanak vigaszt, akiknek az olvasó erkölcsi igényei szerint kötelességük lenne pozitív tartalmat, vagy legalábbis irányt adni az eseményeknek. Az olvasó ugyanis egy percig sem kételkedik benne, hogy a tárgyalt esemény élmény-anyaghoz fűződik, és hogy Bolond Jani sorsa szószerint úgy teljesedett be, ahogyan az író megírta, az olvasó hiányérzete onnan ered, hogy az író még csak távolról sem sejtet egyetlen mozzanatot sem, amely emberibben oldhatta volna meg a munkások és' parasztok hosszú sora között kőről kőre ütődő Bolond" Jani életét és halálát. A zsémbes vasutasnak, aki első ízben visszarángatta Janit a sínekről: nem Jani élete okozott gondot, hanem a tulajdon szolgálatának ellátása. De nem pozitív alak a szegény falubolondjának védelmére kelő fiatal lány sem: szavai csupán érzelgős jószívűségre vallanak, de nem a szocialista ember szociális értelmére. Márpedig a szocialista művész ábrázolási módjából nem szabad hiányoznia annak a meggyőző erejű hitvallásnak, hogy a művész szereti az életet, és az élet minden nyerseségén, fonákságán túl megtalálja az utat, hogy bebizonyítsa, az élet: szép. Nagyon nehéz feladatra vállalkozott az író, mikor a Mire tizenhét éves lettem című elbeszélését nőnemű első személyben írta meg. Tizenhat éves serdülő lány érzésvilágát, s a tetejébe még magának a nővé érésnek az élettani menetét is visszavetíteni, irónő számára is nehéz feladat, — író számára, még hozzá első személyben, ehhez Tolsztoj, vagy legalábbis Kármán adottságai kellenek. Nem csoda tehát, ha Petrőci első szentélyű Margitja nemét illetően meglehetősen hamis, nővé érését illetően olykor félszeg, amilyen félszeg csak egy tizenhatéves lány bőrébe bújt író lehet. (Ez pedig nem azonos a serdülő lányok biológiai hátterű félszegségével.) Vannak azonban ennek az elbeszélésnek egyéb eltúlzott vonásai is: az elbeszélés hagyományosan lúdtalpas Schőn ura, a profit-éhes és kéjsóvár kalmár, valahogyan túlságosan lúdtalpas, túlságosan kéjsóvár, sőt túlságosan Schön, — hogy cölöplábú, segédekkel szeretkező nejéről, vagy a Schőn-lakás „csodaszerkezetéről", Schőnék ágyait gombnyomásra választófallal ellátó hálószobájáról ne is beszéljünk. Mindamellett ennek az elDeszelésnek, valamint ugyancsak a múlt hősies munkás-küzdelmeit tárgyaló Miért című elbeszélésnek, vannak dicséretreméltó, példaadó erényei is: Varga és Toman alakját őszinte eszmei hit, harcos proletár-szellem emeli a többi szereplő fölé, Mariskának, a cselédlánynak az alakját már nem az érzelgősség jósága, hanem az egy célért küzdők összetartásának öntudata teszi rokonszenvessé, a Miért c. elbeszélés Hannájának finoman a háttérbe rajzolt-mártíralakja pedig sokatígérő irástechnikára mutat. Ez a Hanna azonban egyszersmind magában hordja a címadó elbeszélés Piros virágának az ítéletét is. Kati, a szerény, kedves, közszeretetnek örvendő Piros virág, boldogan éldegél a Kurta-utcai kis lakásban Palival, a férjével. Éppen kisbabát várnak, mikor — mikor egy szép napon, hol volt, hol nem volt, betoppan a Kurta-utcai kis lakásba Horgas Piri, a démon, s a Piros virág szeme láttára, füle hallatára elcsábítja Palit. Pali eleinte csak tanulás ürügye alatt tölti minden percét sülve-főve együtt a démonnal, később már együtt járnak dorbézolni — egészen a gépiesen bekövetkező végig: Pirinek is gyereke lesz, Palinak választania kell a két asszony között, s Piri, hogy a választást könnyebbé tegye, megmérgezi Katit. A Piros virág meghal: áldozat lesz. Az ám, csakhogy a saját — enyhén szólva — naivitásának az áldozatává! Nem lett hőssé, sem az elbeszélésben, sem az életben. (Anatole France írja valahol: Hősnek nevezzük azt, akit halálba küldünk. Ennél olcsóbban más nem is vállalná a munkát.) A Miért Hannája nem volt áldozat: hős volt és mártír — nem azért, mert meghalt, hanem az eszméért, amelyért meghalt. A Piros virág halála azonban értelmetlen, fölösleges, hősietlen áldozat maradt: meddő és sivár, hamis. A kötet legsikerültebb elbeszélései közé tartozik a Májusfa című, kár, hogy stílusán érezhető törést okoz a novellaíró és a riporter stílusának kettőssége. Petrőci általában erősebb riporter, mint amilyen novellaíró, talán ezért áll hozzá közelebb a krónika-forma, s ez teszi a kötet- két legkiemelkedőbb írásává a Fucsíkról szóló két életrajztöredéket, leszámítva azt, hogy a második elbeszélésben Petrőci Gyula néven szerepelteti a ma már eszmei fogalommá vált cseh írót, s ez a névmagyarosítás mesterkélten és idegenül hat. Összegezésül és Petrőci határozott érdeméül meg kell végezetül állapítanunk, hogy Petrőci új kötete a felsorolt gyöngék ellenére is érezhető fejlődést mutat: nyelve még tömörebb, még kiforrottabb lett, mondanivalójának eszmei tartalma tisztul, írástechnikája szélesedik. Kerülnie kell a túlzásokat, alakjainak tűlrajzolását, ki kell küszöbölnie bonyadalmaiból az erőszakos hatáskeltéseket, s ha még a fiatalok sorában mögötte áll Nagy Irén művészibb stílusérzékének, Mács József ízesebb és zamatosabb, egyre izmosodó megelevenítő erejének, kellő munkával bizonyára sikerülnie fog a fiatal szlovákiai magyar elbeszélők élvonalába felküzdenie magát. RÄCZ OLIVÉR 16