A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-03-10 / 10. szám

A halhatatlan helyőrség Szimonov filmje új a szovjet hábo­rús filmek sorában. A háború után este 6-kor, az Egy igaz ember, az Iíjú gárda, a Berlin eleste című fil­mek mind nagy epikus emléket állí­tottak a Honvédő" Háborúnak, de ez­zel sorsuk be is teljesedett, háborús dokumentációk maradtak. Már úgy tűnt: a szovjet filmek, különösen az említett zsánerből, adósok a teljes filmélvezettel, mintha leszűkített táv­latuk csak a szovjet állampolgár ha­zafias érzéseire apellált volna. Ez az újabb film a világ közönsége elé kívánkozik, erre főképp művészi eszközei szánják, az univerzális, film­művészet összegező hatása vonul vé­gig a filmkockákon, lemosva róluk minden felesleges pátoszt. Úgy is le­hetne mondani, hogy az emberi meg­próbáltatás regénye ez a film; a fel­vevőgép lencséjét sokvérü szív dobo­gása szűkítette vagy tágította, az egész emberiséget emlékezteti éz a visszatekintő film. Európa nyugati állapai már össze­ismerkedtek a hitleri fasiszta hadse­reggel. amikor a Szovjetunióra ugró Wehrmacht csapását elsőnek szenvedi a breszti erőd. Váratlanul, hajnali négy órakor bombák zuhognak a vá­rosra, s röviddel utána már szurony­közelségbe kerül a breszti garnizon legénysége a hadüzenet nélkül táma­dóval. Első ocsúdásukban csak fasisz­ta provokációt sejtenek a világháborút véglegesítő hajnali támadásban, né­hány véres rohamot vissza ls vernek, s csak a szovjet kormány bejelenté­sére bizonyosodnak meg, hogy nem határincidensröl van szó, hanem egy gondosan előkészített, s minden nem­zetközi jdgszabályt felrúgó hadműve­letről. Portrét lehetne festeni az em­berekről, amint beléjük döbben a tu­dat, hogy voltaképpen most már el­szakadtak a hazától, egy Ismeretlen világ készül rájuk szakadni az ellen­séges fegyverek mögül. Itt már nem lehet megalkudni, itt harcolni kell a végsőkig, a halál biztos tudatával! Ezt teszi a breszti legénység s há­romnapos megrendítő viaskodásban egy száüig elhullnak a katonák, a nők, a gyerekek, a vének. Egyetlen ember éli túl a fegyverek tüzét az éhséget és szomjúságot, a helyőrség parancsnoka, Baturin őrnagy. Nincsenek a filmben különösen meg­rázó jelenetek, nem agitál a támadás bestlalitása ellen, a németek sem gyűlöletesre torzított figurák, s mégis a film szürke és fekete fényei szív­szorítóan festik a háború erkölcste­lenségét, a humánum egyensúlyvesz­tését. Annál Inkább, mert a film vi­lágos kockái, a garnlzon-élet derűs emléke belénk döbbbentl a felisme­rést: ma ugyanilyen békés élet van! A szovjet filmművészet nem maradt adós, ebben a filmben a legfőbb vád kelt életre: nem lehet moralizálni az alattomos rátörés, az erőszakos hódí­tás ténye felett. Pirkadat Ez az Emanuel Robles regénye nyomán készült francia—olasz film egy, a munkásokkal rokonszenvező orvos közösségvállalását rajzolja meg. Egy francia szigeten élő fiatal or­vos felelősségteljes munkájában nem vesz részt felesége, egy gazdag niz­zai polgár lánya. Unatkozik és el is utazik apja látogatására. A gyárban kazánrepedés történik és sok mun­kás megsebesül. A munkások között van az orvos harctéri bajtársa, kivel fenntartja a baráti viszonyt. Az egyik gyári munkás gyermekén eröszakot követ el egy vén szatír. A gyermeket az orvos kezeld és ittt ismerkedik meg a szép olasz özveggyel, kiben meg­leli igazi, testi-lelki társát. Az orvos bajtársát, kinek felesége halálos be­teg, kilakoltatják lakásából. Ez elke­seredésében agyonlövi a gyárost, a rendőrség elől egérutat nyer, és az orvos elbújtatja saját lakásán. Fele­sége visszatér Nizzából, de amikor megtudja, hogy férje mást szeret, elhagyja őt. A munkás menhelyét felfedezik és menekülése közben egy rendőír angyonlövi. Az orvos megun­dorodva a társadalom igazságtalansá­gától, szerelmesénéi talál megnyug­vást és boldogságot. Ez lenne a film meséjének szegé­nyes leírása, mert Luis Bunel ren­dező emellett a való élet sok mes­teri megfigyelését is vászonra viszi. A tisztességes orvost játszó Georges Marohal könnyen nyeri el a néző tet­szését intelligens játékával. A már nálunk ís jól ismert Lucia Bosé nem­csak gyönyörű jelenség, de a sze­relmeséért minden társadalmi kon­venciót félredobó asszonyt kevés mozdulattal, halkan, de annál meg­győzőbb szenvedéllyel alakítja. Külön öröm a kitűnő operatőr művészeté­ben gyönyörködni, aki nagyon meg­könnyítette a rendező munkáját. A francia tengerpart lélegzetáUItóan szép felvételei ugyanúgy sikerültek, mint a nyomornak, a csendnek, az utca fényének-ámyékának művészi visszaadása. Mindezek dacára a film kicsit von­tatott, a vége pedig hihetetlen, amennyiben nem feltételezhetünk a látottak után a francia rendőrségben annyi gavallériát a gyanús „prolik­kal" rokonszenvező orvos iránt, hogy letartóztatás nélkül el hagyja sétálni a tett színhelyéről a boldogság felé. De ne felejtsük el, hogy ez a film Franciaországban is nagy sikert akar­elérni és Így megbocsáthatjuk a ren­dezőnek ezt a kicsit émelyítő hap­pyendet. Simkó Margit . A „Pirkadat" főszereplői A megrázd szovjet háborús film két drámai jelenete

Next

/
Thumbnails
Contents