A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-02-24 / 8. szám

dás, amelyet, ha jól értettem, a szomszédnője maga indítványozott. — A megoldás nem kielégítő —, mondta lassan a sötéthajú. — Túl sokat arat a halál. Mi nem azért vagyunk itt, hogy a halottak számút emeljük. — Remélem — szóit a maда shomlokú, — erre gondol majd akkor is, ha a vésztörvényszék magát és engem és ezt itt... I — Csend! — szisszent a cse, csemöképü. — Menjenek inkább táncolni. Kellemes táncnak látszik. Tanácskozhatnak közben, mi ketten pedig itt értekezünk .... A sötéthajú fiatalember vonakodva felállt és könnyedén meghajolt hölgye előtt. A lány vonakodva tette kezét a karjára, a többiek sodrában sápadtan mentek a táncparkett felé. Komolyan táncoltak, szótlanul, a férfi úgy érezte: halottat tart a karfa között. Megborzongott. Az egyenruhák körülötte, a horogkeresztes kar szalagok, a gyűlölt felvényt rikoltó vérvörös zászlók a falon, a vezér lombos ágakkal díszített képe, a szving ütemes suhogása: — Nem fogod megtenni, Trudel — suttogta. — örült, hogy ilyet kíván. Ígérd meg ... Jóformán egy he'yben forogtak az egyre sűrűbb kavargásban. A párok egymást súrolták, talán azért nem kapott választ. — Trudel! — kérte még egyszer. — ígérd meg! Más üzembe is mehetsz dolgozni, hogy ne légy a szemük előtt. ígérd meg ... A pillantását kereste, próbálta a tekintetét magára kényszeríteni, de a lány szeme csökönyösen elnézett a válla feett. — Te vagy közöttünk a legjobb — mondta hirtelen. — Te ember vagy, ők csak a dogmát ismerik. Éetben keíl maradnod, ne engedj nekik! A lány megrázta fejét, a mozdulat igent és nemet V» jelenthetett. — Szeretnék viszszamenrtí. — mondta. — Nem akarok táncolni. — Trudel — szólalt meg HergeseU Kari gyorsan, amikor kivá'éak a táncolók közül, — Ottó csak tegnap halt meg, csak tegnap kaptad a hírt. Még karai. De hiszen úgyis tudod, mindig szerettelek. Soha nem vártam tőled semmit, de most e'várom, hogy legalább élj. Nem énértem, nem, de élned keíl. Trudel! A lány megint csak a fejét ingatta, a férfi nem tudhatta, hogyan fogadja a szerelmét, s a kívánságát, hogy őt é etben lása. Megérkeztek az asztalokhoz. — Nos? — kérdezte a magashomlokú Origóiéit. — Milyen volt a tánc? Kissé zsúfolt, ugye? A lány nem ült vissza a helyére. Csendesen mondta: — Én most megyek. Sok sikert. Szívesen dolgoztam volna veletek ... Kifelé indult. A csecsemöképü kövér fickó egy ugrással mögötte termett, e kapta a csuklóját: — Egy pillanatra még, kérem! — A szava udvarias volt, de a pillantása fenyegető. Visszamentek az asztához. Leültek. A csecsemöképü megkérdezte: — Azt hiszem, Trude\ jól értettem, mit jelentett a búcsúzásod? — Tökéletesen megértetted —, válaszolta a lány és kemény szemmel nézett vissza rá. — Akkor kérlek, engedd meg, hogy ma este elkísérhesselek. A lány mozdulata rémült védekezés volt. A csecsemöképü sima udvariassággal folytatta: — Nem ákarok tolakodni, de gondold meg, a szándékod végrehajtásánál megint történhetnek Hibák. Fenyegetően suttogta: — Nem All érdekemben, hogy valamilyen idióta kihalásszon a vízből, vagy holnap mint megmentett méregivó öngyilkosjelölt a kórházban feküdj. Jelen akarok lenni! — Оду van! — vágta rá ama -gashomokú. — Helyeslem. Ez lenne az egyetlen biztosíték ... — Én — nyomta meg a szót a sötéthajú — ma és hglnap és m'nden rákövetkező) napon az о dalán leszek. Mindent elkövetek, hogy meggátoljam e terv kivitéét. Segítséget hívok, ha kényszeríteni fogtok, végső esetben a rendőrség segítségét! A magashom'.okú megint füttyentett, hosszan, elnyújtva, ha kan és gonoszul. A csecsemöképü odavetette: — Aha, itt a második fecsegő. Szerelmes, mi? Mindig gyanítottam. Jöjjön, Origóiéit, a sejtet feloszlattuk. Sejt nincs többé. Es ezt nevezitek fegyelemnek, ti anyámasszony katonád! — Nem, nem' — kiáltotta a lány. — Ne hallgassatok rá! Szeret engem, igaz. De én nem szeretem őt. Ma este veletek megyek... — Nem keli — tört ki a csecsemöképü fellobbanó haraggal: — Nem látjátok, hogy semmit nem tehetek többé, ha egyszer ez itt... — Fejmozdulattal a sötéthajúra intett. — Ugyan mit! — mondta aztán röviden. — El ját szőttük a játékainkat! Gyere Origóiéit! A magashomlokú már Ült. Együtt indultak a kijárat felé. De hirtelen egy kéz sútyosodott a csecsemöképü karjára. Egy barnainges sima, kissé puffadt arcába nézett. — Egy pillanatra, kérem! Mit mondott itt az imént a sejt feloszlatásáról? Nagyon érdeke ne ... A csecsemőképű durván kitépte a karját. — Hagyjon békét! — mondta hangosan. — Ha tudni akarja, miről beszéltünk, kérdezze meg azt a fiatal hölgyet! Csak tegnap esett el a vőlegénye és ma már egy másikra vetette ki a hálóját. Átkozott asszonyportéka. A kijárathoz nyomakodott, amelyet Grigoleit időközben már elért. Most ő is kiment. A barnainges egy pillanatig utána nézett. Majd a lány és a sötéthajú felé fordult, vértelen arccal még mindig ott ültek az asztalnál. Ez megnyugtatta. Talán mégsem követtem el hibát, mikor futni hagytam. Meglépett. .De... Udvariasan megszó ította őket: — Megengedek, hogy egy pillanatra magúkhoz iUjek és féltegyeik néhány kérdést? Bcrumann Trudel valaszo't: — Csak megismételhetem, amit a másik úr mondott. Tegnap kaptam a vőlegényem halálhírét és ma ez az úr el akctr jegyezni engem. A hangja szilárdan és biztosan csengett. Most, mikor a veszély ott ült az asztalidénál, elszállt a félelem és a nyugtalanság. — Lenne szíves megmondani elesett vőlegénye nevét? És az alakulatát? — Megtette. — Az és egyikről a másikra nézett. Va'óban inkább összezördült szerelmesek, mint rajtakapott bűnösök benyomását tették. Már a mád, ahogy félénken kerülték egymás tekintetét... AmeUett a kezük szinte érintésközéi feküdt az asztal lapján. — No jó. Az adatokat természetesen felülvizsgáljuk, bár azt gondolom ... Mindenesetre a mai este jobb" folytatását... — Én nem! — szólt a fiatal lány. — Én nem! — A másikkal egyszerre állt fel. — Hazamegyek. — Elkísérlek. . — Nem, köszönöm, inkább egyedül megyek. — Trudet! — kérte. - Két szót hadd beszéljek még veled! Az egyenruha mosolyogva nézett egyikről a másikra. Igazán szerelmesek. Talán nyomozni se kell... A lány hírtelen e'Juxtároztn magát: — Jól van, de csak két percig! Elmentek. Végre kikerültek ebből a szörnyű teremből, az ellentét és gyűlölet tégköréből. Körülnéztek. — Azok már messze járnák. — Soha nem látjuk őket viszont. ön neve? Címe? Munkahelye? Van talán igazolványt is? Köszönöm! És most Ön, uram. — Ugyanabban az üzemben dolgozom. A nevem Hergesell Károly. Itt a munkakönyvem. — És a másik két úr? — Nem ismerjük őket. Az asztalunkhoz ültek és egyszerre csak beleavatkoztak kettőnk veszekedésébe. — És miért veszekedtek? — Én nem szeretem őt, — jegyezte meg Trudel. — Miért háborgott ekkor az az úr maga ellen? — Mit tudom én? Talán nem hitt a szavamnak. Biztosan az is bosszantotta, hogy mi ketten táncoltunk egymássál. — Hát jó, — mondta a puffadtarcú, becsapta a noteszét — ÉS te élhetsz. Nem, most é'ned kell. Trudel! Minden meggando'atlan lépés veszélybe hozná a többieket, sokunkat — mindig erre gondolj, Trudel! — Igen —, bólintott a lány, — most élnem kell. — Hirtelen elhatározással hozzátette: — Isten veled, Kari! Egy pillanatra hozzásimult, ajka érintette a férfi száját. Még mielőtt társa felocsúdott volna, átszaladt a kocsiúton és felugrott egy induló villamosra. Kari egy mozdulatot tett, követni akarta. De fegyelmezte magát. Hébe-korba látom majd az üzemben, gondolta. Előttünk áll még az egész élet. Ráérek. Hiszen most tudom, hogy szeret. Fordított« :.- bjavas Márta. 19