A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-02-17 / 7. szám

Yeröfrósáp J. К. Tylnek, a múlt század legnemesebb cseh drámaírójának három 'történelmi színmüve közül a legértékesebb és leghatásosabb a huszita mozgalom problémáit taglaló Husz János. Tárgyánál fogva nagy figyelmet érdemel a Kutná Horai bányászok című színjátéka is, amelyet a bratislavai Hviezdoslav Színház Vérbíróság címmel a a napokban mutatott be Jozef Budsky rendkívül hatásos rendezésében. Tyl színjátékának története а XV. század utolsó éveibe viszi a nézőt, a Kutná Hora környékén élő cseh ezüstbányászok közé, akik a legnyomorúságosabb körülmények között tengetik életüket. A föléjük rendelt urak, bányamesterek meglopják a királyt, de főképpen őket; nyomorúságos bérüket annyira lecsökkentik, hogy fekete kenyérre is alig jut nekik. Egy nap betelik a keserű pohár, és a lázadásnak eddig lefojtott szelleme kitör belőlük. Opat öreg vájár vezetésével egy kis csoport elindul, hogy Vaitmili Benest, a legfőbb bányaurat jobb belátásra bírják, ám a gőgös német, a legfőbb „mincmajszter", aki egyénileg is megbántva érzi magát, börtönbe vetteti őket, szóba se áll velük. Noha Vaitmili Benes fia kiszabadítja őket, a bányászok felismerik helyzetüket és elhatározzák, hogy elhagyják Kutná Horát, ha „az urak lemondtak róluk, ők lemondanak az urakról". A szervezetlen lázadás azonban nem vezet eredményre, az inség hazatérésre kényszeríti az otthonukat elhagyott bányászcsaládokat, és a tragédiát betetőzi, hogy a tíz bányászt, aki önként vállalta a túszságot, bírósági ítélet és minden jog ellenére kivégzik. A dráma végső kicsengése optimista: a király követje útján igazságot szolgáltat. Tyl ezt a vészterhes komor, középkori történetet kitűnően indítja el, azonban az első sikerült képeket már kevésbé sikerültek követik, és igényesebb jellemfestés, lélektani rajz és művészi megformálás híján nem kapjuk a témától joggal elvárt nagy drámát. Ennek ellenére — Jozef Budsky helyes rendezői felfogása érdeméből mégis nagy élményt jelent az előadás. Tyl eszmei mondanivalója szinte töretlenül érvényre jut: a feudális urak és a bányászok között áthidalhat atlanok az ellentétek, a támadó bonyodalmat semmiféle egyeztető tárgyalással nem lehet megoldani, egyedül a forradalmi tett, az összetartás szelleme hozhatja meg a győzelmet. Budsky rendezésében erőteljesen cseng ki ez a forradalmi romantika és elragad ott, ahol Tyl szava költői hevülettel izzik, helyenként azonban csak színészi pátoszként érződik, ahol nincs a szövegnek teljes hitele, lélektani indokoltsága és tragikus nagysága. Szépek a tömegjelenetek és egyes élőképszerű megoldásokkal is egyetértünk, amelyek ezt a sőt ét hangulatú játékot balladaszerűvé teszik. Zbynék К ol ä f jelzett színpadképei emelik a ját ék balladás hangulatát. A romantikus játékstílus mindenütt hatásos érvényre jut, ahol erős színészegyéniségek alkalmazzák. Ez áll A lázadó bányászok csoportja elsősorban Július Pántikra, akt megindító nemességgel és mértéktartássál, minden jelenetében szívhez szólóan, bő és mégis egyszerűnek tűnő érzelmességgel alakítja Opatnak íróilag is nemesen megformált tragikus alakját. V iliam Záborsky, aki az ellenszenves „mincmajsztert" játssza, már jóval nehezebb helyzetben van. Művészetének teljéből merít, hogy ezt a lélektanilag megoldatlan figurát ele-A fóbányamester (Viliam Záborsky) és fia (Karol Machata) Vit, a forrongó vérű fiatal bányász (Elo Romancík) a színjáték befejező jelenetében búcsút vesz Anezskától, Opat leányától (Mária Kráfovicová) venné varázsolja, ördögi gonoszságát hitelessé tegye és megadja a sátánit, a félelmetest benne. A hü kiszolgálóját, Rekordot írnokot alakító Jura] PaS kából hiányzik a figura félelmetessége; részben az írói elképzelés számlájára írjuk, hogy csak nyegle bajkeverő, de nem jágóian gonosz. Az apjával szembeszálló Hyneket két szereposztásban is láthatjuk, Ka г о l Machata mélyebben Urai, és emberibb, Marián Gallo külsőségesebb, a túlzsúfolt szöveggel nehezebben birkózik meg. Opat vájár lányát ugyancsak ketten játsszák: Mária Královiíová gyengédebben és érzelmesebben, mint H ana S a r v a S ov á, aki azonban az erős érzést követelő nagyjelenetében teljesen kielégített. Vitet, a lázadó szellemű bányászt, Vladimír Durdík erőteljes pátosszal formálja teljes emberré, a másik szereposztásban Elo Romanöík, a színház új tagja, a szerep érzelmesebb oldalát fogja meg szerencsésebben. A lázadó bányászok mind kitűnően vannak egyénítve, köztük különösen kiemelkednek Juraj Sebők, Eugen S e na j és Mil а В erp n. EGRI VIKTOR