A Hét 1956 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1956-12-02 / 1. szám
(ídes anyanyelvűnk Szellemiségünk kifejezője — a beszéd A bányász a föld gyomrából hozza felszínre anyagi életünk energiaforrásait, onnét termeli ki mindnyájunk fekete gyémántját, a szenet. A bányák sötétjéből fakad az élet világossága és az anyagi értékek termelésének sokféle lehetősége. Ez a bánya azonban idővel kimerül, nem ontja áldásait az idők végtelenéig. Szellemi életünknek is van egy bányája, s ez a bánya kimeríthetetlen, sőt minél többet bányászunk ki belőle, minél több kincsét hozzuk a felszínre, annál több érték marad benne. Szellemi életünknek ez a kimeríthetetlen bányája a nyelviség, az emberi beszéd, az anyanyelv. Az, hogy gondolatainkat másokkal is közölni tudjuk, sorsunknak legnagyobb adománya. Az ember kidől a sorból, de tapasztalatot, sikereit már közölte azokkal, akik a helyébe lépnek, sőt később, mikor az ember az írás mesterségével is megismerkedett, látható jelekben hagyta örökségül szellemi életének termését az utókorra. A nyelvismeret a népek összekötő kapcsa, a béke záloga, az anyanyelv pedig műveltségünk leghatásosabb lendítő kereke. „Jegyezd meg e nagy igazságot — mondja a Magyarország c. művében Bessenyei György —, hogy soha a földnek golyóbisán egy nemzet sem tehette addig magáévá a bölcsességet, mélységet, valameddig a tudományokat a maga anyanyelvébe be nem húzta.” A Hét elhatározta, hogy népiessen megírt, egyszerű cikkekben foglalkozik a magyar nyelv kérdéseivel. A gondolatközlés formája a mondat, a mondatot pedig szavakból építjük fel, ezért most a szóról szeretnénk egyetmást mondani. Egy ravasz francia diplomatának, Talleyrandnak, XVI. Lajos kortársának a felfogása szerint a szó arra való, hogy eltitkoljuk vele gondolatainkat, a mi tanításunk szerint azonban a szó fogalmi jel, valóságos tartalom. Szókincsünk útmutatásából tudtuk meg pl. azt is, hol volt a magyarok őshazája, jóllehet erről az őshazáról a történettudomány semmit sem jegyzett fel, szókincsünk alapján ismerjük az ősidők magyarjának műveltségi viszonyait és életének egyes körülményeit. Joggal mondhatta tehát a múlt század egyik kiváló magyar nyelvésze, Hunfalvy Pál, hogy a nyelvtudomány többet bizonyít, mint a krónikák. Az ősi időkben még inkább, mint ma, á férfi volt az erő megtestesítője, a zsákmány megszerzője, ő volt a hatalom. Már ezekben az ősi időkben is 6 minden nép maga magát tartotta a világ első népének. így vélekedtek azok a népek is, melyeknek nyelve a magyaréval azonos eredetű. Ezek is férfinak, hímnek, népnek, nemzetnek nevezték magukat. Ami az emberi életben rossz vagy kellemetlen, azt egyik nép igyekszik a másiknak tulajdonítani. Ezért nevezzük pl. a csőtánt svábbogárnak, a vérbajt franciabetegségnek, az egyik betegséget angolkórnak, az egykori gyilkos náthalázt spanyolnáthának. Az ősi idők szlovák embere sorstársának a szavát megértette, tehát a slovo szó családjába tartozó Slovák nevet adta neki, a körülötte lakó német embernek a nyelvét nem értette meg, ez tehát neki néma volt, s Nemec-nek nevezte, ez a szó pedig kétségkívül a nemý (néma) szó tövével azonos gyökérből származik. A magyar német szó is szláv eredetű, mégpedig igen régi szláv jövevényszavunk, s ezekben az eredeti —c hangot nyelvünk —t hanggal helyettesíti. így lett a szláv Nemec szóból a magyar német. A magyar is büszke volt magyarságára: sokáig tusakodott az ellen, hogy a jelentéktelen finnugor népekkel rokonítják. Nem tetszett neki a halzsírszagú rokonság. Ázsia nagy népeinek a családjába akarta magát besoroztatni, végül azonban meghajolt a tudományos igazság előtt. Ma amit valaki nem ért, megmagyarázzuk neki, aki világosan, érthetően szól hozzánk, az magyarán beszél. Ezekben a kifejezésekben is van egy kis nemzeti hiúság, de más népek gondolkodása is ilyesféle: a német, az angol és a francia is ugyanígy gondolkodik; a német deutsch szó meg a deuten, deutsch szó meg a .deuten, deutlisch azonos gyökérből fakad, és a deutsch zu sagen azt jelenti, hogy az ember alaposan, őszintén megmondja az igazát. A szó is születik, él és hat, mint az ember; alakja és jelentése is megváltozhat, néha vándorol és sok szó meg is hal. Amit mondottunk, egy-két példával megvilágítjuk. A Duna és a Tisza vízmentén ismert halászó vándormadár a kárókatona. A sző török eredetű összetétel: a kara feketét jelent, katua pedig madarat, a kara katua tehát azt jelenti: fekete madár. A népies káso, lábo féle alakok hatására lett a kara szóból káro, a katua szóból pedig a katona. Ma Hős az, aki feláldozza életét vagy életbevágó érdekeit egy eszmének, eredeti jelentése azonban nem ez volt, hanem: fiatal. Mi elítéljük a háborút, gyilkolást, rablást, fosztogatást, de annak, aki ilyen módon akart meggazdagodni, a háború szép, férfias cselekedet volt. Mikszáth is azt mondja, hogy szép dolog a háború, ha ki van belőle zárva a halál. A halál azonban feltétlen velejárója a háborúnak. A háborús cselekedetekre mindig a fiatalság volt a legalkalmasabb, azért a hős idővel átvette a harcos jelentését. A népek érintkezésének természetes folyománya a szóátvétel. Egyik nép átadja szókincsének egy részét a másiknak, de át is vesz a másik nép szókincséből a magáéba. A jövevényszavak tanulságaiból sok érdekes dologra tudunk következtetni mind az átadó, mind az átvevő nyelv szempontjából. A szlovákban a magyar galamb ma holub, valamikor azonban nem holubnak hangzott ez a szó, hanem így: golab. Akkor ugyanis, mikor a magyar a szlávság nyelvéből ezt a szót átvette, az átadó szláv nyelvben még nem volt h hang; g volt a helyén, a holub szó u hangja az átvételkor még orrhangú magánhangzó volt. Az átvétel idején a magyarban nem voltak orrhangú magánhangzók, azért nyelvünk hanghelyettesítéssel vette át a szót: az orrhangú magánhangó hiányát orrhangú mássalhangzóval pótolta, mégpedig olyannal ame'ynek képzése megfelelt a rá következő mássalhangzónak. A b ájakkerekítéssel képzett hang, azért az eléje kerülő orrhangú mássalhangzó is ilyen képzésű, tehát m. Ugyanilyen úton lett a mai szlovák huba abból a azóalakból, melynek eredetibb formáját a magyar gomba szó hangsora őrizte meg. A szlovák muka — kín szónak is eredetibb formája a mai magyar munka szó, a mai szlovák Váh szónak is ősibb alakja a magyar Vág. Ma már kevesen gondolnak arra, hogy az erdő és az ered szónak valami köze van egymáshoz, pedig kétségtelen, hogy az erdő az ered igének a származska, a nem szakember előtt pedig szinte megfoghatatlan az az állítás, hogy -ra ragunk a rokon szavunkkal sarjadt egy tőről. Ennek a lapnak a hasábjain anyanyelvűnknek szépségeit és érdekes tulajdonságait szeretnök feltárni olvasóink előtt. Azt szoktam mondani, hogy a nyelv meg nem írt művelődéstörténete annak a népnek, amely ezt a nyelvet beszéli. Aki azonban ebben a meg nem írt könyvben olvasni tud, sok mindenre feleletet kap. Mert ha betű szerint nem írták is meg ezt a könyvet, bőséges anyagával, a nyelvemlélekkel és a nyelvészet módszereivel szüntelenül új meg új igazságokat tár fel előttünk, új fejezeteket világít meg nemzetünk és az emberiség múltjából. Orbán Gábor \
