A Hét 1956 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1956-12-02 / 1. szám
A z életmű-kiállítások minden érdekességű bizonyos veszéllyel járnak. Míg az egyv megmutatják az alkotó sokoldalúságát ségét, mélységét és sok mindent átfogó széle. képzőművészet oly szakaszán is, mely a szói részletkiállításokon elsikkad, másrészt az ilyen sok feltárják a művész általános hiányosságait, kezetlenségeit, a művében felbukkanó idegen hati. megtorpanásait csakúgy mint tévelygéseit is. Ezek kill persze igazságot kereső — emberi és művészi . Ságot, melyek végső fokon fedik egymást — művész is létezhet, főleg nem álkothat. A fentieket bizonyítja az 1954-ben elhunyt Vác Rabas nemzeti művész életművének jelenlegi kiállító a prágai vár lovardájában. A kiállítás 544 alkotást ö fel. Olajfestményeket, temperát, akvarelli, rajzot, gi fikát, sőt plasztikát is. A tárlat anyaga sokatmondó, mutatja be Rabas művészetét, a tipikus cseh tájak su játos meglátóját. Az olaj dominál és a feldolgozott témák között leggyakoribb a tájkép. Rabas kétlábbal áll a XIX. század cseh tájképfestészete tradíciójának a talaján, de ennek ellenére sajátosan feloldódnak benne a múlt század mestereinek jellegzetes színei. Igaz, hogy nem mindig előnyösen. A mester a realizmus kiskátéjához mindvégig hű marad. Bár az ősi tájak új formákat kapnak, híven fejezik ki az ipari fejlődés következtében szükséges emberi beavatkozásokig a természet életébe. Képeinek többsége nem vonzza es nem nyűgözi le a tárlatlátogatót. Nincsenek rajtuk őserdőkre emlékeztető óriásfák, sem kies sziklás tájak megéneklése, sem napfényben csillogó víztükrök szemkápráztatása. A mindennapi józan cseh tájat örökíti meg szerény, hétköznapinak látszó módon! Képeiben nincsen patétikus heroizmus és nem csíp ki belőlük a nagy tragédiák széle, mint akár Mednyánszky László tátraaljai képeiből a IX. szimfónia tragikus hősiessége. De nincs bennük gyermekszerű szivárvány utáni futás sem. Tipikus cseh módon látja a cseh tájat és embereit. Talán ezért van, hogy csak cseh ember, vagy ember, aki közeli viszonyba került a cseh tájjal és lélekkel, érti meg Rabast teljesen. Olyan ember, aki Smetana „Hazám” című szimfonikus költeményének minden tételét, a Prága feletti Riphez siető mezők és rétek melódiáit is megérti, elméjével és szívével egyaránt. A falu, a kertek alja, a falu határa — gyöngyvirágtól lombhullásig, disznótortól jégolvadásig — ez volt Rabas leggyakoribb témája. Üjra és újra, de mindig másképpen festette meg szülőfaluját, családtagjait, a cseh tájat, a cseh népet. * . A kiállítás arra is rámutat, hogy a művészi fejlődés vonala nagyritkán töretlen és Rabas esetében sem volt az. Ifjúkori meglátásai, koloritja a művész férfikorának derekán változnak és letisztulnak, majd élete naplementéje előtt újra feltűnnek. Vannak viszont Rabasnak fiatalkori képei, sőt azt lehetne mondani, hogy az 1919— 1927 közötti temperái és olajai mind komoran hatnak pesszimizmusukkal (lásd pl. o. Tavaszi táj 1923), amely kezdve az 1944. évvel teljesen eltűnik és a művész főleg 1950. után festett képein szinte ujjonganak a színek. Ez nagy részben a nép új, szabad életének folyásával való megelégedést és örömet fejezi ki, de tagadhatatlanok az érett, az élet alkonnyal bölcsen megalkuvó férfi megnyilvánulásai is, akárcsak a régi ezer év előtti kínai költő verse: „Fiatal koromban boldogan éltem, padlás szobában naponta verseket írtam, könnyekről, jajról daloltam. Életem alkonyán sokat tudtam már emberi sorsok tragédiájáról És mégsem írok le mást, mint — „Te mosolygó őszi verófény". Csak egyszer sír fel palettáján a nosztalgia, amely szintén derűvé olvad fel; 1952-ben egy színes rajzán az Ifjúkorom jegenyéin. Érdekesek szlovák vonatkozású képei. Rabas 1919-ben majd félévet töltött Szlovákiában. Ezen időkből való temperafestményei, a Ponikyi menyasszony, Szlovák táj, Temetés és Oéová az akkori szegény szlovák paraszt nehéz sorsának harcias és vádoló visszatükrözése, míg e tárgyú akvarelljei és színes rajzai sekélyesen folklór szemek. Igen nehéz volna öt és félszáz kiállított mű közül kiválasztani ötöt-hatot' és kijelenteni, ezek a legjobbak vagy a legrosszabbak, mivel az egész tárlat egy zárt egység, amely alkotójának hű képét adja vissza. Hisz az élet minden történésére érzékenyen reagáló művészt mutatja be Rabas néhány, 1943-ban készült olajfestménye. Midőn hazánk cseh-morva országrészeinek népe a harmadik birodalom szöges drótsövényei mögött éhezett, a festő négy képének egyetlen témája a barna paraszti kenyér, amely akkortájt értékben azonnal az emberi élet után következett. A további dicséret vagy kritika helyett pedig befejezésül még csak annyit: a kiállítás 40 cm magas, körtefából faragott Magvetőnő szoboralakja Rabas rendkívüli és sokoldalú képzőművészeti tehetségéről tanúskodik. ' BARSI IMRE V T „Falusi asszony” (részlet a képből) Mezei virágok a Kenyér ciklusból ' A CSEH TÁJ SAJÁTOS FESTŐJE EGY KIÁLLÍTÁS MARGÓJÁRA
