A Hét 1956 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1956-12-02 / 1. szám
Aljehin emlékverseny Moszkvában október 7-e és november 3-a között nemzetközi versenyt rendeztek a tíz évvel ezelőtt elhunyt kiváló orosz sakkozó, Alexander Aljechin világbajnok emlékére. A tizenhat résztvevős emlékverseny az év legnagyobb érdeklődéssel várt sakkeseményei közé tartozott. Fokozta az érdeklődést, hogy ez évben első ízben versenyzett egymással a világ két legjobb sakkozója, Botvinnik világbajnok és Szmiszlov nagymester, a világbajnok ellenfele a jövő évi világbajnoki párosversenyben. Sokan e nagy párharc főpróbájának tekintették a versenyt. Azt várták, tisztázni fogja az esélyeket a sakktrónus ura és a trónkövetelő között. Nem így történt! A két nagymester vetélkedése az egymás közötti játszmában és a versenyen is eldöntetlenül végződött. A világbajnok közelebb állt az első hely megszerzéséhez. Egypontos előnyét azonban az utolsó fordulóban elvesztette — Kérész nagymester „jóvoltából”, aki az utolsó fordulóban hagyományosan nagyszerűen játszik a világbajnokkal, — és így nagy akaraterővel küzdő riválisa beérte. Botvinnik teljesítménye kevés versenyszereplését figyelembe véve minden elismerést megérdemel. Színvonalas játéka bizonyítja, hogy csillaga nincs hanyatlóban és nem lesz könnyű megfosztani nyolc éve uralt trónjától. Szmiszlov ezen a versenyen is megmutatta, hogy a világbajnok méltó ellenfele. Nagyszerű teljesítményt nyújtott Tajmanov szovjet és Gligorics jugoszláv bajnok, csalódást keltett Bronstein, Kérész és különösen Szabó nagymester. Csehszlovák részről Luděk Pachman nagymester vett részt a tornán. Az erős mezőnyben elért. eredményével elégedett lehet. Kár, hogy nagyszerű rajtja után biztonsági játékra törekedett, bátrabb játékkal még előkelőbb helyezést is elérhetett volna. A verseny részletes eredménye: Botvinnik és Szmiszlov 11, Tajmanov lOVz, Gligorics 10, Bronstein 9V2, Najdorf 9, Kérész és Pachman 8V2, Stahlberg és Unzicker 8, Szabó 6, Padevszki és Uhlmann 5*/2, Ciocaltea 3V2, Szliwa 3, Golombek 2V2 pont. Játszmánk a verseny győztesének játékát illusztrálja: Padevszki Botvinnik 1. e4 c5 2. Hf3 Hc6 3. d4 cd4: 4. Hd4: Hf6 5. Hc3 d6 6. Fc4 e6 7. 0—0 Fe7 8. Fb3 0—0 9. Fe3 Ha5 (a fiatal bolgár bajnok által választott éles változat eleve megszabja a két fél stratégiáját. Világos célja éles királyszárnyi támadás megvalósítása, sötét egyedüli ellenjátéka világos legsebezhetőbb pontja — a centrális e4 mező elleni nyomás. Az elmélet által ajánlott és ezt a célt legjobban biztosító 9.... Fd7 10. f4 Hd4: 11. Fd4: Fc6 12. Ve2 b5! folytatás kiegyenlítéshez és az állás leegyszerűsítéséhez vezet. A világbajnok bonyolultabb és eddig kétesértékűnek minősített folytatást választ (10. f4 b6) az 1950. évi elődöntőjében jászott Geller— Batnikov játszma óta elvetett lépés. Kár, hogy a bolgár mester eltér a játszmafolytatástól — érdekes lett volna megtudni, milyen javítást tartogatott készenlétben Botvinnik. (11. Vf3) sötét most nehézség nélkül valósíthatja meg tervét. Az említett Geller—Batnikov játszmában 11. e5! következett és He8 12. f5! deö: 13. fe6 f6 14. Hf5 Hb3: 15. Hd5! Hd4 16. Hde7:+ Kh8 17. Hg6+! után sötét letette a fegyvert. Botvinnik 11. e5!-re valószínűleg de5 12. fe5 He8-at tervezte. Ez az állás behatóbb tanulmányozást érdemel, világos térelőnynyeí rendelkezik, állásában azonban sok a gyenge pont is.) 11... FB7 12. g4 Bc8 13. g5 (egyes elemzők szerint súlyos hiba. Mivel azonban a fenyegető minőségáldozatot megelőző Hde2-re d5! biztosítja sötét fölényét, világosnak nincs jobb folytatása.) 13.... Bc3:! 14: bc3:?) a döntő hiba! Világos, feladja az e4 mezőért folyó harcot és állása néhány lépésen belül összeomlik. A helyes folytatás 14. gf6: Be3: 15. Ve3: Ff6: 16. c3 volt világos számára még jól játszható állással.) 14. ... He4: 15. Vg4 Vc8 16. Bf3 Hb3: 17. ab3: f5 18. Vh4 e5 19. Bh3 h6 20. Vh5 (kétségbeesett támadási kísérlet — amikor már úgysem segít semmi!) 20. ...Vc3: 21. Bdl ed4: 22. Fd2 Vc6 23. dh6: 24. Bg3 Vhl + 25. Kf2 He4 + világos feladta. Kozma Gyula, a sport mestere Az első nőutasra rákiált a vámtiszt. — Mit tart a kezében? — Az esernyőmet. — Aztán van lyuk rajta? Szakadt? — Nem — hebegi az asszonyka zavartan — nincs még kiszakadva. — Majd meglátjuk — veszi az ernyői a kezébe, kinyitja s a nap felé fordítja. — Igaza van, — teljesen ép — mondja nagyhirtelen indámon, kedves hangon. — No, ha így van, akkor mindnyájuknak szerencsés, jó utat kívánok! — S több szót ránk se pazarolva áttessékel valamennyiünket a lengyel határra. A lengyelek is a rájuk jellemző udvariassággal engednek további utunkra és mi robogunk völgynek le, hegynek fél első állomásunk: Zakopane félé. * * * Zakopane, a híres lengyel fürdő csalódást kelt bennem. Elszórt, többnyire fából épült villáival, primitív házacskáival össze nem hasonlítható a mi pompásan kiépült tátrai fürdőinkkel. Míg minálunk Csorbától Lomnicig mint egy nagyszerű kulissza ott pompázik komor fenségében a fürdőhelyek mögött a Tátra hegylánca — itt csak itt-ott búvik ki az épületek mögül egy-két orom, az is csak távolból. Ennek talán az az oka, hogy Zakopane a Tátra északi lejtőjén épült, — ez a hangosabb, r'gi része — szanatóriumjai, új üdülőtelepe pedig meglehetősen távolabb, a déli oldal dombján. így aztán nem bírunk egységes képet kapni a fürdőhely nagyságáról, bár az uccáin zajló élet után ítélve sok ezer beteg és üdülő befogadására képes Jellemző Zakopanéra a külföldről jövő autóbuszok előtti tolongás. Még földel sem ért a lábunk, mikor már tízesével fogtak egy-egy utast körül, érdeklődve, az „örökceruzák’’, „Zátopek-cipők", szemüvegek s bizsutériák iránt. Az esőkabátok is gyorsan gazdát cseréltek volna, ha üzleti szellemű külföldivel hozta volna őket össze az „idegenforgalom" ... Fáradtan az úttól, leülök egy padra s szemlélem a járókelőket. Feltűnő a finomarcú lánykák sokasága: kedves nézésű szem, fitos orr, bársonyos bőr s állandó mosolygás a rózsás szájakon ... Gyönyörködöm a sétáló fiatalokban, mikor egy rokonszenves lengyel nő kér helyet mellettem. Rápillantok, s az az érzésem, hogy már láttam valahol... Beszélgetni kezdü.k, de kiderül, hogy se Csehszlovákiában, se Magyarországon még nem járt — én is most vagyok először Lengyelhonban — így egy előbbi találkozásunk kizártnak látszik. S mégis: láttam ezt a rokonszenves asszonyt már valahol. Meg is mondom neki, mire ö elmosolyodik. — Ogy gondolja, hogy mi már találkoztunk ? — Megesküdnék rá, annyira ismerős az arca. Oldalt fordítja a fejét s nevetve kérdezi: — Különösen így, oldalról szemlélve tűnök ismerősnek, ugye ? — Igen! Igen!__Láttam már valahol, de hol és mikor??? — Engem sohasem látott, de talán valakinek a képére hasonlítok. — Ugyan kire9 Felém nyújtja finom, fehér kezét, bemutatkozik. — Kržyžanowska Mária vagyok, vérszerinti rokona Chopinnek, akinek az édesanyja Kržyžanowska Júlia volt. Most már tudja, k\ e emlékeztettem ? Összecsapom kezemet. — Hát persze, hogy Chopinra hasonlít! A homloka, az orrhajlása, a szája formája. — Hát még ha ~ fivéreimet látná! A megszólalásig hasonlítanak a zeneköltőhöz. S a legcsodálatosabb, hogy nemcsak külsőben formázzuk halhatatlan rokonunkat, de családunk valamennyi ragjában ott lappang a művészi hajlam. Muzsikálnak, komponálnak s egyik fivérem festőművész. Beszélgetésünket autóbuszunk tülkölése szakítja félbe. Indiánom kell vissza útitársaimhoz. Oj ismerősöm odakisér s elmondja még, hogy nagybátyja megírta családjuk történetét s egykorú leveleket, fényképeket, iratokat mellékelt kéziratához, mely már kiadásra várt. De kitört az országon végigseprö, pusztító háború: Varsó csaknem teljesen megsemmisült s eltűntek a Chopin-Kržyžanowsky családra vonatkozó hiteles feljegyzések is. Búcsút intünk egymásnak s máris robogunk tóvá a kanyargós lengyel utakon. L. Kiss Ibolya 15
