A Hét 1956 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1956-12-09 / 2. szám

Időszerű jegyzetek

Mi dolgunk a világon: küzdeni Erőnk szerint a legnemesbekért.

(Vörösmarty)

A második világháború közepén, 1943 januárjában megalakult Magyarországon a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front, melynek feladata a magyar demokratikus megmozdulások összefogása volt. A függetlenségi front a semleges Svájcban alkalmi folyóiratot adott ki és illegálisan — szerény lehetőségek között — Magyarországra is eljuttatta. A háború forgatagában nagyobbrészt elvesztek ezek a sajtótermékek. Érdekes beleolvasni az 1944 januári számba, ami most véletlenül a kezembe került. Érdekes, mert a haladó magyarság álláspontját tolmácsolja. Az 1943. december 12-én

Moszkvában megkötött szovjet-csehszlovák barátsági, kölcsönös segélynyújtási és együttműködési szerződéssel kapcsolatban a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front a következő álláspontot foglalta el: „A december elején Moszkvában aláírt szovjet-csehszlovák szerződéssel reakciós köreink régi, kedves számítása ment füstbe: a középeurópai sz-ovjetellenes föderáció terve. A csehszlovák kormány-férfiak felismerték azt, hogy hazájuk felszabadítása a német járom alól és békés fejlődésének biztosítása a

háború után csak a szomszédos világhatalommal, a Szovjetunióval való megegyezés és barátság útján sikerülhet. A szerződés politikai téren teljes együttműködést szervez mgg a két állam között a közös ellenség ellen és szoros gazdasági kapcsolatokat biztosít a jövőre.

Bár kétségtelenül nagy nyereséget jelent Csehszlovákiának az, hogy a középeurópai államok között elsőként tudta

a baráti viszonyt létrehozni Oroszországgal, mégis magyar szempontból örömmel állapíthatjuk meg,

hogy a szerződés egy szava sem irányul Magyarország ellen. Nem

L. VOLINSZKIJ

A drezdai képtár

„ .. .Csak iiggyel-bajjal tudja a sofőr kocsinkat átvezetni az üszkös romok s a kerekek alatt csikorgó omladék közt kanyargó szűk átjárókon. Az egyik fordulón túl egy motorkerékpáros száguld velünk szembe. Amikor már közelünkbe ért, hirtelen lelassít és hevesen gesztikulálva felénk kiált:

— A Sixtusi nincs Drezdában!

Már robog is tovább, fülsiketítő zakatolással, s eltűnik az utána felszálló vöröses téglapor-felhőben ..

így kezdődik Leonid Volinszkij „A drezdai képtár“ c. elbeszélése. Szerzője, ma író és festőművész, a háborúban a szovjet hadsereg tisztje volt. Zászlóaljával annak idején a romokban heverő Drezdába került, ahol részt vett azoknak a vagyonokat érő festményeknek felkutatásában és megmentésében, mélyeket a Hitler-fasiszták a híres drezdai képtárból elhurcoltak és megsemmisítés céljából elrejtettek; 1945 márciusában ugyanis Goebbel s egy titkos utasítás keretében elrendelte Drezda összes műkincseinek haladéktalan elpusztítását, ha az a veszély fenyegetne, hogy a szovjet hadsereg kezébe kerülhetnének.

Volinszkij elmondja, hogyan sikerült az egyik alagsorban elrejtett „Sixtusi Madonnát“ -felkutatni, miként bukkantak rá a Weesenstein-kastély padlásán Velazquez, Correggio, Rembrandt porlepte mesterműveire s miként fogtak el és tettek ártalmatlanná kettőt azok közül a banditák közül, akiknek ezt az iszonyatosan eszelős tervet, a műkincsek megsemmisítésének tervét, meg kellett volna vciósítaniuk.

Lényegében az elbeszélést

szépirodalmi karcolatnak nevezhetnénk, felépítése azonban kissé szokatlan ebben a műfajban. A képtárt műkincsek megmentésének érdek - feszítő leírását kisebbfajta monográfiák szövik át, közvetlen hangnemben ismertetve azoknak a nagy mestereknek az életét és munkásságát, akiknek műveit a szovjet katonák voltak hivatva megmenteni. Ezeket a Raffaelről, Giorgionéról, Rembrandtról, Tizianról szóló monográfiákat olyan ember írta, aki szereti, valóban szereti a művészetet. Szervesen illeszkednek bele az elbeszélésbe,- mely így kellő fénybe helyezi az egyszerű szovjet harcosoknak az egész emberiség szempontjából oly nagy horderejű tettét: régmúlt idők nagy művészetét mentették meg a jelen s a jövő nemzedékeinek.

I. ERENBURG

Olvadás

A Znamja közölte Hja Erenburg. „Olvadás“ c. elbeszélésének folytatását is, amelynek első, már tavalyelőtt megjelent része élénk vitát váltott ki mind író, mind olvasókörökben.

Az elbeszélés második részében értesülünk Koroiyejec, Lena, Szokolovszkij, Szaburov és a Puhov-család további sorsáról, akikkel az író az első részben ismertetett tneg bennünket.

Mint mindig, Hja Erenburgnak ez az új műve is kifejezett publicistikai jellegű. S ugyanúgy, mint korábbi műveiben (Vihar, a Kilencedik hullám), az író itt is sokhelyütt és behatóan foglalkozik a művészet problémáival.

kizárólagos jellegű, nem akar különleges előjogokat biztosítani a résztvevő államoknak, tehát a békét szolgálja Középeurópában. Semmiben se hasonlít a kisántánt szerződéshez, mely a kis államokat egymás ellen játszotta ki. A jövő Magyarországa szempontjából fontos ígéretként kell elkönyvelnünk a szerződés^ záradékát, mely megadja a Szovjetunió és Csehszlovákia minden Hitler ellen harcoló szomszédjának, a lehetőséget arra, hogy a szerződéshez csatlakozzék.

Ma minden középeurópai államnak számolnia kell a Szovjetunióval, mely politikai ellenállóképességénél és gazdasági erejénél fogva elsőrangú tényező a kis államok fasisztaellenes szabadságharcában és gazdasági életünk újrafelépítésében. Magyarországnak is arra kell törekednie, hogy ne verje fejét »az európai kolosszus falába«, hanem segítségét igénybevehesse nemzeti céljai elérésére.”

Ma is időszerű, örökérvényű ez a kommentár. Nem kell hozzáfűzni egyetlen mondatot sem. Ady Endrével örökre valljuk, magyarok, szlovákok, csehek, dolgozók:

Vörös csillag, ragyogj és trónolj,

Mióta ember néz az égre,

Vörös csillag volt a reménye.

SZILY IMRE

G. V. PLEHANOV (1800-86)

Georgij Valentyinovics Plehanov a legnagyobb orosz marxisták közé tartozik. Forradalmár pályafutását mint narodnyik kezdte. Gercen, Bjelinszkij, Csernyisevszkij és Dobroljubov forradalmi hagyományai vezették el Plehanovot a tudományos szocializmushoz. Emigrációja idején lett marxistává. Ő szervezte meg 1883-ban Svájcban az első orosz marxista csoportot, melynek tagjai nemcsak olvasták és tanulmányozták Marxot és Engelset, műveikből többet lefordítottak oroszra, külföldön kinyomatták és Oroszországba becsempészve ezeket a műveket illegális úton terjesztették.

Plehanov nagy tehetsége és irodalmi képességei ezekben az időkben nagy szolgálatot tettek a forradalmi orosz munkásmozgalomnak. Ö volt az, aki a narodnyikek mozgalmát elméleti síkon szétverte és ezen mozgalom gyakorlati felbomlását is nagyrészben előidézte. De már ez időszakban megírt munkáiban feltűnnek későbbi hitehagyásának és árulásának előjelei.

Jobbra tolódása 1903-ban következik be. Hűtlenné válik a forradalmi marxizmushoz, átáll a mensevikekhez és később iileciógiai ’rrcrük lesz. Plehanov legfontosabb művei: „Szocializmus Ó3 politikai harc” (1883), „Nézeteltéréseink” (1885), „Adalékok a materializmus történetéhez”, „A személyiség történ dmi szerepének kérdéséhez”, „A monista történő' felfogás fejődésének kérdéseihez“ és „A materialista tö/ténelemfeil jgásról.” Lenin Plehanovot, marxista munkásságát, ennek minden későbbi hitehagyottságának ellenőre nagyra becsülte és ezeket mondta: „Húsz éven út (A3!t3 — I9C3) egész tömeg nagyszerű művet írt, különösen az opportunisták, a machisták és a narodnyikek ellen.”

A marxista esztétika szempontjából igen fontosak Plehanov esztétikai nézetei és az esztétika bizonyos kérdéseinek általa történt marxista feldolgozása és megfogalmazása. Plehanov a művészetben a realizmus zászlóvivője volt, élesen állást foglalt mind a l’art-pour-l’artizmus ellen, mind pedig a formalizmus egyik legdurvább megjelenése, a naturalizmus ellen. Esztétikai krédóját, hogy „Eszmei tartalom nélkül nem létezhet művészet”, átvették napjaink marxista esztétikusai is.

b. i.

13