Földváry László: Adalékok a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez (Budapest, 1898)
II. rész. Dunamelléki ev. ref. egyházkerület a baranyai püspökséggel való egyesülés után (1715-1780)
290 vagy pedig azért, hogy velők szomszédkodó helységekben istenitiszteletnek okáért könnyen elmehetnek. Már pedig akármelyik vétetődjön fel ezen okok közül, még csak proportiót sem lehet gondolni ezen nálunk lakozó négy személyekre nézve. De azt sem lehet mondani, hogy valami szomszéd pápista falura nézve, a mely talán filiálisnak Kőröshöz applikáltatnék, szükség volna az említett introductio, mert mi hozzánk közelebbvaló plebánus nélkül levő helység nincsen, mint Törtely; de Törtely is vagyon hozzánk két órányira. Abany városa pedig, melynek most is filiálisa Törtely, csak egy fertály vagy legfeljebb félórányira vagyon hozzá. Tudnivaló pedig, hogy Ahányon rendes kath. plebánus vagyon. 4. Negyedik cikkelye a kegyes intimatumnak ez: Hogyha Nagy-Kőrösön pápista pap behozattatna: annak és hozzátartozandóinak honnét, minémű és mennyi esztendőnként való jövedelmek vagy fizetések lenne? Felelet: Tudnivaló, hogy mind a kath. plebánus úrnak, mind mesternek, és ha kik mások még hozzátartozandók lehetnek, szükséges állapot]'ükhöz illendő ház, szántóföld, kaszáló, rét és salárium. A mi a házat illeti: a Communitásnak semmi házai nincsenek azokon kívül, melyek a vitézlő-rend számára — mondhatjuk sok és interesre kölcsönzött pénzzel — építtettek, de a melyek magának a katonaságnak szükségeire és így a Felséges királyi szolgálatokra nézve is kevesek, a mint ezt Tts Ns vármegyénk tisztjei is jól tudják; más házaknak pedig mindnyájoknak rendes gazdájuk vágynak. Mi a szántóföldet s kaszálót illeti: azokra nézve hasonló a consideratio, úgymint melyeknek régi s törzsökös gazdái vágynak és a melyeket azon gazdák nagyobbrészént drága pénzeken szerzettek. A pascuumból is közönséges kár nélkül semmit el nem szakaszthatunk,' mert a városunk népének sokaságához képest, mely mintegy nyolcadfélezer1 lélekből áll, oly kicsiny, hogy csak közelebb elmúlt esztendőben is sok ezerekből álló, de interesre kölcsönözött pénzünkkel kényteleníttettünk mind pascuumra, mind szántó és kaszáló földekre nézve kegyes földesurainktól különös pusztát a végre árendálni, hogy mind föld nélkül szűkölködő számtalan szegény embereinknek (kik közül sokan a földjük szűk volta miatt a legfölsőbb királyi szolgálatnak kárával gazdaságukról lemondani kezdettek) succurrálhassunk, mind azért, hogy ő Felsége szolgálatját, melyet mind most, mind a régi időkben örömmel 1 Száz év alatt (1886-ig) 17.736 lélekre szaporodott a reformátusság, a pápistaság pedig 4884 lélekre.