Földváry László: Adalékok a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez (Budapest, 1898)

II. rész. Dunamelléki ev. ref. egyházkerület a baranyai püspökséggel való egyesülés után (1715-1780)

163

hogy az ottani kath. papság valami kellemetlenséget okoz az Atyáknak: annálfogvajúgy intézkedett, hogy ott minél kevesebben jelenjenek meg. 0 maga a Dunáninnenről csak Debreceni M. János főjegyzőt vitte magával, s ezzel martius 23-án este felé oda érkezvén, az egyházi ügyek elintézéséhez azonnal hozzáfogott, s másnapon teljesen be is végezte. Jelen voltak:

Somogyi traktusból: Gicei Sámuel Senior.

Vértesaljáról: Csúzi Mihály Sr., Csúzi János Assessor.

Tolnából: Sallai András Senior.

Kardos István pátkai, és Szigeti István seregélyesi prédikátor.

A Superintendens mindenekelőtt

s erősen botrányos kihágások megszü

szerkesztett szabály-rendeleteket olvasott föl s terjesztett az Atyák elé oly végből, hogy azok helybenhagyás és elfogadás esetében a Seniorok által köröztetve a Superintendentia minden egyházainak, prédikátorainak és tanítóinak tudomására hozandók lennének. Tartalmuk a következő:

„Az Olvasónak kegyelem és béke a Kristus Jesustól!

Gyászol a Sión! messze távozott attól a Vigasztaló, mert hatalmat vett az ellenség. Kiterjesztette Sión az ő kezeit, és nincsen neki vigasztalója. Vájjon nem hívja-e a Seregeknek Ura Istene sírásra, jajgatásra és zsákba öltözésre? S vájjon helyes dolog-e a Sionnak e gyászos helyzetében hejje-hujjázni, s nem inkább Józsefkint keseregni? Helyes dolog-e azoknak, kik közelebb Isten szolgálatára kötelezték magukat, a ruhában felették bujálkodni, s az öltözködésben szerénységet és egyszerűséget követelő állásukról annyira elfelejtkezni, hogy nem annyira Isten, mint, inkább a világszolgáinak lenni látszanak, mert magukat egészen a világhoz szabják? Emlékezetül hagyatott, hogy IV. Károly császár miként rótta és szégyenítette meg a magdeburgi papok fényűzését egy kanonokban, a falkensteini Cunóban. Midőn ugyanis feltűnően aranyos fövegben állott volna a Császár mellett, ez elvette azt tőle, s a maga fejére tette, majd a környezetében levő hercegekhez fordulván, mondá: „Nemde a Cunó fövegével inkább hasonlítok katonához, mint paphoz?“ Látni való, hogy az egyházi szolgákat a világfiaiétól különböző ruháikról kell megismerni. Helyesen van. Ki tűrheti el annálfogva, hogy az akadémikusok közül némely Atyánkfiái, kik a sz. szolgálatra közelébb ajánlották föl magukat, versenyezvén a ruházkodásban századunk fiaival, ezek szokása szerint hajukat fehér porral hintik, és néha selyem-szalaggal kötik össze, piperézve fényes érckapcsot vagy csattot használnak a nyakravalón; rövid