Földváry László: Adalékok a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez (Budapest, 1898)

II. rész. Dunamelléki ev. ref. egyházkerület a baranyai püspökséggel való egyesülés után (1715-1780)

16 i

dolmányt viselnek s azt a mellen nem gombolják össze, hogy a hagyott nyíláson a cifra ing fitogtatva kilássék.

És ezeket annál kevésbé lehet eltűrni, mivel 1. a reformátusok az egész világon száműzték az egyházi szolgák ruházkodásában a szemkápráztató fényűzést. Németország, Helvetia, Hollandia nem látja, hogy a Krisztus ekklésiájának érdemes szolgái piperézve öltözködnének; 2. maga a rkath. papság sem ruházkodik kevélykedő fényűzéssel, bár azt bátran tehetné s nálunknál több módja is volna benne. Maguk az egyházi és világi méltóságok is, kik pedig bővölködnek aranynyal és ezüsttel, pompa nélküli ruhát viselnek;

3. a lábrakapott fényűzés régibb időkben teljesen ismeretlen volt hazánk akadémikusai előtt, s csak az újabb korban, midőn az ellenség zsákmányává tétetett egyház nyög és fohászkodik, hozatott az be a szemlélőknek legnagyobb botránkozására.

Emlékezzetek, Atyámfiái! honnan estetek alá. S a súlyos bűnökért minket büntető és kihágásainkat az emberek veszszejével fenyítő Istent a világfiaitól ellesett és elsajátított ruházkodásbanifényelgéssel ne akarjátok még jobban felingerelni. Ne akarjatok veszedelemben forgó (inter sacrum et saxum stanti) népünknek botránkozására, ne akarjatok az ilyeneket komoly szemekkel néző ellenségeinknek ingerlésére lenni. Gondoljátok talán, hogy az ily hiú és semmirekellő dolgokkal dicséretet, tiszteletet és becsültetést nyertek? Legkevésbé sem. Tudomány, kegyesség, alázatosság és hivatali képesség — ikanotés — a prédikátorokban a főkellék; ezek ékesítik és teszik kedvessé a Krisztus tanítványait, nem pedig a cifrán öltözködés. Ki hallotta valaha, hogy valaki kedvességet nyert volna valamely ekklésia előtt az ily öltözködéssel? A pompa hiánya semmit sem von le dicséretetekből, mig a fentebbi erényekkel ékeskedtek; de ha azok hiányzanak bennetek, hasztalan piperézitek magatokat. Hajlandó volnék példákat hozni föl.

Emlékezzetek, Atyámfián hogy a néhai uralkodó:

VI. Károly császár, a mi legkegyelmesebb urunk és királyunk a vallásügyi bizottság munkálkodására 1731-ben kiadott és az ország minden megyéiben kihirdetett resolutiójának 5-dik pontjában a mi Superintendenseinknek kegyelmesen kötelességükké tette: „ut inoribus Ministrorum sibi subjectorum in vigilent, et in excessivos ccndigne etiam animadvertantu; és ezen rendeletet mostan dicsőségesen uralkodó királynénk 1742-ben megerősítette. Emlékezzetek ezen kívül, hogy a tisztelendő Atyáktól és a világi főbb pártfogóktól (hozzá járulván ekklésiáink votuma is) nekem mint superintendensnek kötelességemmé tétetett az egyházi törvényeink szerint való intézkedés, és azoknak mások ellenébeni meg-