Földváry László: Adalékok a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez (Budapest, 1898)

II. rész. Dunamelléki ev. ref. egyházkerület a baranyai püspökséggel való egyesülés után (1715-1780)

Nem sokára ezután maga a főgondnok Gyíirki István írt .a Superintendensnek, kérve őt és az Atyákat, hogy Grassal­­kovicsra való tekintetből legyenek kedvezéssel a gödöllői ekklésia iránt. Minélfogva az, Ölvedi András, Gyöngyösi János. Mocsi István és Losonci István tanácsára és egyetértésével július 24-én megengedte a közelben lakó prédikátoroknak a Váradi Istvánnal való érülközést, úgyszinte azt is, hogyha akár a gödöllői ekklésia, akár a prédikátor körülményei úgy kívánnák, ennek beleegyezésével vagy meghívatva ott papi szolgálatot teljesíthessenek. Hogy azonban ez idő szerint Gödöllőn visitatió ne történjék, mindnyájan helyes dolognak találták, elhatározták, de nem hiresztelték. Julius 29-én Tót György és a helybeli Nótárius az egyház nevében ismét megkeresték a Superintendenst, kiket ez a 24-én hozott s előbb említett feloldó határozatról röviden értesítvén, s azok köszönetét mondva, hazatértek. November 27-én az új prédikátor Tót Györgygyel újabb kísérletet tett a Superinten­dens meglátogatására és kiengesztelésére. A Superintendens becsülettel fogadta őket s nyájasan beszélgetett velük. A beszél­getés végén Váradi István egy csinos mondókában a legnagyobb alázattal kért bocsánatot; mire a Superintendens tudtára adta. hogy ő és a \ tanácsadásra felszólítottak azon véleményben vannak még most is, hogy a gödöllői egyház a szokott visitatió .alkalmával mellőzve kikerültessék. Azok mélyen elszomorodtak az őket sújtó mellőztetésen; majd alázatosan könyörögtek, hogy tétessenek méltókká a visitatióra. A Superintendens látva megalázódásukat, nyújtott is nekik némi reményt arra nézve, s egyszersmind Váradi Istvánt utasítá, hogy küldjön a jövő Consessusra valami engesztelő írást, kérve az Atyákat, hogy kegyelmezzenek, s töröljék, a mit ellene és egyháza ellen határoztak. Közeledvén a visitatió ideje, az illető Sénior azon kér­déssel fordult a Superintendenshez, hogy visitálja-e Gödöllőt? megengedtetett neki s meg is történt, az új prédikátor és az elöljárók a legnagyobb tisztelettel és vendégszeretettel fogadván a Séniort. 1744-D1K Fülöpszúllási összejövetel. Némely, különösen dunáninneni egyházaknak állapota sürgőssé tette az atyáknak összejövetelét, s mint különben történt volna, az őszi évszakra nem halasztását. Ezen okból a Superintendens felhívta a Seniorokat, hogy az egyházak látogatását már január hóban teljesen elvégezzék, s aztán

Next

/
Thumbnails
Contents