Földváry László: Adalékok a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez (Budapest, 1898)
II. rész. Dunamelléki ev. ref. egyházkerület a baranyai püspökséggel való egyesülés után (1715-1780)
18 kicsapongó és megférhet len természetű Liszkai Mihály szalkszentmártoni prédikátor, ki a város katholikus földesura Balassa Pál gróf különös pártfogását bírván s erre támaszkodva, majdnem egy évtizeden át szakadatlan harcban állt az általa a szószékből sokszorosan ingerelt, gyalázott és fenyegetett városi elöljárósággal s híveivel, és dacolt egyházi felsőségével; mígnem az 1750. február 18-án Kőrösön tartott papi Conferencián hivatalából elmozdíthatott,) s ekkor a városból is távozni kényszerülvén, Pozsonyba ment, hol magát accomodálván, nagy ünnepélyességgel a kath. felekezet kebelébe fölvétetett. Maga accomodálásának Althán váci püspöktől püspöki dézmaszedőség, vác-városi szenátorság, másfélezer forint értékű ház, két ökör, öt tehén, szántóföldek, rétek, szőlő s évenkint bizonyos mennyiségű gabona lön a jutalma.1 Mindezeket pedig megelőzte a maga accomodálásában Őri Péter. Nyughatatlan természet, ki rövid öt év alatt három eklézsiában, Őcsán, Gyomron, Kiséren fordult meg; rendetlen életű, kire nézve az 1735. március 8—12-én Sziget-Szent- Miklóson tartott Conferentián tanácskozó és rendelkező Atyák kijelenték, hogy csak azon feltétel alatt fogják továbbra is a Ven. presbyterium conmembrumának ismerni, ha magát megjobbítja, s kit csak erős rábeszélés és papi tekintélyük latbavetésével tudtak megtartani még egy évre a tőle minden áron szabadulni kívánó jászkiséri egyházban.® A következő évben azonban már újra hely nélkül van, s most az egyszer még az 1736. március 7-diki sárkeresztúri presbyteriális sessio az elöregedett Mányoki Sámuel helyébe rendelte Tahi-Tótfaluba. De itt sem tudott sokáig békén maradni; a harmadik évben a tótfaluiak már erőnek-erejével szabadulni kívántak tőle, azonban ő is — mint ifj. Patai János püspök mondja — per fortia kívánt maradni Tótfaluban, s hogy maradhasson, Grassalkovics herceg pártfogásához folyamodott, ki pár év előtt Váradi Istvánt az egyházi felsőség ellenére saját authoritásával tette gödöllői prédikátorrá. A herceg tett is érdekében lépést a püspöknél, de az 1739. március 23-án hozzá küldött levelében — fizetvén a levélvivőnek a közkassából 8 garast — felvilágosítá Őri Péter dolga felől. A tótfaluiak Márton Józsefet vitték prédikátornak, Őri Péter pedig Vácra húzódott, s accomodálván magát, a püspök gondoskodott róla 1770-ben bekövetkezett haláláig. *5. A somogyi egyházakra a század közepe felé következtek el a szomorú napok, mint azt bőven előadja Ghiczei Sámuel Sénior az 1746. március 23. s következő napjain Solton ülésező atyákhoz küldött következő panaszos jelentésében: 1 U. az. II. köt. 300, 448—480. * U. az. I. köt. 74., 88. II. köt. 216. 1.
