Földváry László: Adalékok a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez (Budapest, 1898)
I. rész. Alsó Dunamelléki vagy felsőbaranyai egyházkerület (1518-1715)
313 soha ember még olyan kínos halállal meg nem holt, mint te; várj ilyen lelkű, várj olyan atta !“ Lecsendesedvén pedig a lárma és nagy méltatlanul való verekedés: én nekem njabban megparancsolta Prépost úr ü Nagysága, hogy holnap mindjárt a faluból kitakarodjam, mert itt bizony soha többé nem lakói, csak tudd meg; ha pedig ki nem akarsz menni, ülj fel a hintóba, tudd meg azt, hogy vagy két kedden nem veszi bizony ki az eb a kenyeret a kezedből. O nagysága pedig azt is megparancsolta Vav úrnak, hogyJéiTne^m elegendő szekeret adjon, ki ajánlotta is magát, hogy valamennyit kívánok, annyit ad; de mikor aztán megindulnom kellett, ő kegyelme — szokása szerint -— revocálta és Isten úgy segélyével megmondotta, hogy egy Bogarat sem ad. Sőt azt megparancsolta mind kösd 1, mind rádi embereknek, hogy senki is ne merészelje megpróbálni, hogy szekeret adjon, sőt még csak hozzám se szóljanak, hozzám csak egy lélek is ne jöjjön, tőlem ne legyen szabad még csak búcsúzni is, mert Isten engem úgy segéljen, mindnyáját mindaddig veretem, míg a hús a csontjáról le nem szakadozik. A min úgy megkeseredtem mind magam s mind pedig az eklézsiám, hogy majd nem tudtunk hova lenni a nagy hallatlan kegyetlenségen, holott még a halálra sentenciáztatott gyilkosokéul is szabad elbúcsúzni. Hartyánba kelletett úgy aztán négy szekeret fogadnom jószágocskám elvitelére; de minthogy minden jószágomat a négy szekéren el nem vihettem: azután egy héttel ismét vissza kellett mennem a magam kocsiján, hogy egy veremben ott maradt buzácskámat onnét elhozzam. De későn érvén Rúdra, akkor ment le a nap, a kocsimat hagytam Rúdon s magam feleségemmel együtt mentem Kosdra, mert egy három esztendőre járó leánykám is ottan maradt, a nagy7 veszedelmünkben egy jó emberem elvitte oda magával, most azért azt akartuk elhozni. Vay Adúm úr pedig rettegvén a föltámadott lelkiismeret, miatt, estve nézett a Naszúly-hegye felé s látván valami tüzet ezt monda: „No az bizony nem egyéb, hanem Isten engem úgy segéljen, a Szecsei tolvajtársai; a bizony minket akar az éjjel megöldösni vagy a házban égetni“. Prépost úr is kosdi embereket üldöz, a kikre ráfogták, hogy7 a templomnál esett lármában feltámadtanak volna, holott inkább ő rájok támadtak és őket verték szegényeket, s most pedig halálra kergetik hegyeken, erdőkön, kősziklákban, hol számkivetésben szenvednek. Vay ár megértvén, hogy én Rádra jöttem és estve Kosdra mentem a leánykámért: azt fogta rám, hogy a tolvajtársaimhoz mentem, hogy azokat összeszedjem az erdőkön és ő kglmét. s a rádi plebánus uramat akarom megöletni; a mint
