Földváry László: Adalékok a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez (Budapest, 1898)
I. rész. Alsó Dunamelléki vagy felsőbaranyai egyházkerület (1518-1715)
311 bizonynyal mindjárt betörjük az ajtót; vagyon még két-háromszáz forintunk, megcsináltathatjuk az ajtót. Adjátok azért ide, mert mink is inkább akarnánk, hogy az anyai kulcscsal nyithatnánk ki. De az asszonynépek a parochiáról elorcázván. szégyenvallással visszament. Vay Ádám úr pedig a papokkal együtt marathatatlanul és szüntelenül gyötröttek, azt mondván Vikárius úr: fiacskám ! t^atár a lelked, hocce ide a kulcsot, mert majd rosszul jársz. A többi is szörnyű káromkodásokkal, hol gunyoló-csúfoló, hol rettentő' és fenyegető, hol pedig szép szókkal körülvettek, hol hárman, hol hatan, hol tízen is, hol ide-oda rántván. Végre Vay úr 100—100 pálcát szabatott mind én nekem, mími perlm minripg-yjk jobbágyának: külön seregbe állította a szegény lutheristákat s azokat papok őriztek; külön seregbe a reformátusokat, azokat is strázsálták a papok;—azoktól külön engemet magamat, engem is pap strázsált, árestumban tartván, hogy egymást vagy ne consuláljuk, vagy ne animáljuk, össze nem bocsátottak bennünket, s a mikor össze akartunk menni beszélni, hogy mit cselekedjünk, egymástól mindjárt eltaszítottak. Végre Vay úr a bírót a házból ki az udvarra taszította a száz pálca alá a kulcsért s erigómét is utánna taszított egy pap, hogy épen az ajtóig bukáncsódtam; Vay úr pedig szörnyű szidalmazással, teremtettével parancsolta, hogy mindjárt feküdjem le a száz pálca alá, ezt kiáltván : „Ej.ő legények, üssétek!“ Én pedig protestáltam és apelláltam felséges regnáló királyunkra ő Felségére, a Tts Nemes Országra stb. De ő kglme"azzal semmit nem gondolt, sőt szörnyebben haragudott, káromkodott, ezt mondván: én tőlem még a császár is az enyimet el nem veszi, nem is veheti, és a császár is megcsúfolna engem, hogy az én jobbágyomnak temploma volna és~nekem nem volna etc. Én azért megkeseredett lelkű, majd elhalt hallgatóimhoz hajolván, szomorú könyes szemekkel protestáltam, hogy én oka ne legyek; látjátok, reánk erősödtek, micsoda egy szúnyog sok oroszlán ellen; mit csináljunk? ha megverette- ( fésűnkkel a kulcsot s a templomot megtarthatjuk, jertek szerelmes hallgatóim, feküdjünk le, szenvedjük a Christus í Jézusért stb. Én magam kész vagyok a legelsőben is lefeküdni; — de maradhatlanságunkat és gyámoltalanságunkat látván. Vay uramnak és a papoknak mennél odább, annál inkább s nagyobb kegyetlenségüket és erőszakos cselekedetüket s violentiájukat már tovább nem tűrhetvén, más az, hogy összekínoztatásunk után is csakugyan a kulcsnak megmaraszthatóságát nem remélhetvén, s a mint esküvéssel tett Vay úr mondásából értettünk, s ki kellett adnunk a kulcsot, ilyenképen protestálván:
