Földváry László: Adalékok a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez (Budapest, 1898)
I. rész. Alsó Dunamelléki vagy felsőbaranyai egyházkerület (1518-1715)
298 települt vagy katholikus vallásra kényszerített lakosokat. Az 1718-dik évben nyilt és erős támadás váltotta föl a lassú akna-munkát; Berkes András több pappal és csatlóssal ment Hartyánba, hogy a templomot elfoglalja. Szándéka ezúttal még nem sikerült, mert a reformátusok — bízva számukban s még inkább kegyes földesuraikban — ellentállottak, s ő és társai menekülni kényszerültek. Ezen első támadást azonban rögtön követte a második. Berkes a keze ügyében levő fegyveresekkel újra rátört Bartyánra, s a bottyáni katholikusokat is segítségül hívta, hogy a templom-foglalás annyival biztosabban sikerüljön. De az most sem ment oly könnyen, mert — mint a hagyomány beszéli — Gosztonyi Miklós fölfegyverezvén cselédeit, jobbágyai segítségére ment, s a templom birtoklásáért valódi harc vívatott, séd omnium honim operosa industria frustra fűit, mert a templom elfoglaltatott, kulcsa átadatott az új plébánosnak Katona Pálnak, a szabad vallásgyakorlat beszüntettetett, s a prédikátornak — kinek ma már neve sem ismeretes — még a magános zsellérségben ott maradás sem engedtetett meg, hanem holmija a parochiáról kihányattatván, eliizetett. A lakosságnak a szomszéd ref. templomokba járás 100 bot büntetés alatt eltiltatott s midőn e tilalom dacára is eljártak Rádra, és a még ekkor el nem foglalt szentmiklósi, szadai és veresegyházi templomokba: a községi bíró s elöljáró társai a plébános által a parochián kegyetlenül megverettek.1 A református lakosság nem tudott belenyugodni temploma elvételébe, annyival inkább, mert a plébánoson és mesterén kívül nem volt több katholikus az egész községben; meg is kísérletté annak visszafoglalását, de hiába, s csak a bajt szaporította, mert a sok veszekedések igen sok költséget, sok kárt, tömlöcözéseket okoztak haszontalan; csakugyan sem templomuk vissza nem adatott, sem istentisztelet meg nem engedtetett, sőt a plebánusnak esztendőnkint fizetésére fenyegetésekkel, fogsággal erőitettetnek s kényszeríttetnek a szegény lakosok, mint az egykorú Kecskeméti L. Péter írja.2 De ha szenvedett a nép, nemes lelkű pártfogója sem maradhatott meg békében, s félrevonulni volt kénytelen a nyitramegyei Krencsre. Hogy nyugodtabban élhetett-e az ősi fészekben? nem tudom, — de sokáig nem s hogy holta után a csendes nyugvóhely is megtagadtatott tőle, bizonyítja a pesti Commissio jegyzőkönyve, mely szerint: „Miután nemes Gosztonyi Miklós úr September 20 körül (1720) az emberi életből elköltözött, örökösei a holt testet őseiknek sírjába, nevezetesen az emberemlékezet óta a Gosztonyi család birtokában levő csicseri templom krip1 Pesti Comm. j. könyve. * Kecskeméti legrégibb anyakönyv.
