Földváry László: Adalékok a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez (Budapest, 1898)

I. rész. Alsó Dunamelléki vagy felsőbaranyai egyházkerület (1518-1715)

XIX.

PROTESTÁNS TEMPLOMOK A VÁCI PÜSPÖKI MEGYE TERÜLETÉN, MELYEK 1700-BAN ELFOGLALANDÓKUL JELÖLTETTEK KI.

Magyarországnak a törökuralom alól fölszabadítását az egész nemzet örömriadallal üdvözölte. Országszerte ágyúlövések hirdették a nagy jelentőségű eseményt; vallásfelekezeti különbség nélkül felhangzottak a templomokban az egek urát dicsőítő énekek, a szószékekről s oltárok lépcsőin a hálaadó imádságok. Majd az 1687-dik évben földi uralkodója iránt is kitünőleg nyilvánító a szabadításért háláját a nemzet, midőn eltörlé a nemesek fegyveres ellenszegiilési jogát, ha a főhatalom a törvények ellen cselekszik, — lemondott választási szabadságáról s kimondá a fiú-örökösödést Magyarország trónján.

A szabadulás örömét azonban csakhamar csalódás keserűsége váltá föl az egész nemzet s kétszeresen a protestánsok szivében. Ugyanakkor, midőn a török uralom végződésében egy jobb jövőnek, boldogabb korszaknak kezdetét vélte s ünnepelte az egész ország: az mondatott ki rá, hogy hódított tartomány, melynek népét előbb koldussá, azután rabbá kell tenni, hogy végre kedve legyen pápistává lenni.

A kimondott Ítéletet követte a végrehajtás nyomban és kérlelhetlenül. A mit a magyar Mohácstól Buda visszafoglalásáig a hódító pogány töröktől szenvedett, az mind elenyésző csekélység ahoz képest, a mit keresztyén szabadítóitól szenvednie kellett, hogy a sok lelki-testi szenvedés alatt megtörve önként hajtsa nyakát rabigába, s végre legyen kedve pápistává lenni. Ez lett volna koronája a kivívott győzelmeknek, és a nyeremény a nagy áldozatok s veszteségekért, melyekbe a török háborúk kerültek : Magyarország és Erdély oly birtoklása, mint a Il-dik Ferdinánd által egészen pápistává tett örökös tartományoké.

S a ki mindezt eleitől fogva óhajtotta, majd pedig első sorban akarta, az maga az uralkodó volt. I. Lipótnak, ki