Földváry László: Adalékok a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez (Budapest, 1898)
I. rész. Alsó Dunamelléki vagy felsőbaranyai egyházkerület (1518-1715)
190 séhez tartsátok azért magatokat és a mikor közitekbe mennek, becsülettel fogadjátok s emberségesen gazdálkodjatok nekik. Ahoz biztomban, hogy ebben felőletek reménységemben meg nem csalatkozom, im szép három könyvet is küldök. Egy egész magyar bibliát nagyszombati Káldi György, Jézus alatt vitézkedő társaságbeli pap fordítását. Másikát azon Káldi György pap predikációs könyvét. A harmadik Rituale a keresztség és több szentségeknek kiszolgáltatásának s egyéb egyházi szolgálatok elkövetésének módjára tanító. Micsoda ok alatt küldöttem, mindenkinek az első táblájának belső részén írva vagyon. Ez én Írásomból is, mikor annak ideje lészen. kettőt küldök, melynek egyikét várostok ládájában kincs gyanánt tartsátok; másikát a plébánostok kezébe adjátok, melyből mind prédikációban, mind prédikáción kivül benneteket gyakorta taníthasson stb. A kegyelmes úr Isten, eleiteknek régi igaz katholikus római, pápista és keresztyén hite mellett tartson és éltessen benneteket egészségben, egyességben s békességben, édes fiaim bátaiak! írtam jóakaró földesuratok Veresmarti Mihály.2 Az intő és tanitóleveleknek azonban nem lett meg a kívánt hatása, mert a bátaiak megmaradtak az elfogadott evangéliumi vallás mellett s a ref. egyház fennállott egészen a török uralom végéig; a mikor a vereség miatt bőszült töröknek nagyon útjában eső város ref. lakosai elszéledtek s csakis 1709-ben kezdtek itt reformátusok megtelepedni, kik azonban 1714-ben csak mester tartására nyertek engedélyt. Később lelkipásztort is tartottak, de 1730 után attól ismét el lettek tiltva, minélfogva az 1736-ban Sárkeresztúron tartott presbyterialis sessió ezt határozta: „de afflicto ecclesiae Szekszárdiensis et Battaiensis, necnon statu Szent-Márton-Kátaiensis, generosus Dns Agens Viennensis per literas admonendus“. Majd az 1737. márc. 13-diki szigetszentmiklósi Session végeztetik, hogy: „Szekszárdiensis et Báthaiensis ecclesiae, in defectu Miniştri et cultus prohibiţi seu inhibiti, consolandae“. A teljes vigasz-3 Ipolyi A. : Veresmarti M. élete és munkái II. k. 574—578. és 600—605., 6Í4. 1. Veresmarti M. 1639-ben kinyomatván az Intő és Tanitólevelet, azt nagy bőven osztogatta mindenfelé. Megküld é a debreceni iskolának is, a mint a n. múzeumi könyvtár egyik példányába sajátkezüleg jegyezte: «Eruditis dominis debi-ecinae scholae alumnis, ejusdem quondam alumnus auctor mittit.» Az Intő és Tanítólevél ellen egy névtelen munka jelent meg 16í3-ben ily c. a.: «Pápisták üldözése a vallásért. Mely e kérdésben magyaráztatik meg: Szabad-e a pápistáknak az evangélikusokat erőszakkal vallásra kényszeríteni ?» A könyv ezzel kezdődik: E kérdésre alkalmatosságot adott egy előbbi vallása mellől régen elugrott vén pribék, azután bátai apátúr, pozsonyi kanonok, V. M., ki a bátaiakat pápista vallásra intő levelének avagy könyvének rendiben nyilván meri állítani, hogy a pápistáknak igazságuk vagyon ahoz, hogy az eretnekeket tüzzel-vassal is kényszeríthessék a pápista vallásra stb.
