Földváry László: Adalékok a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez (Budapest, 1898)
I. rész. Alsó Dunamelléki vagy felsőbaranyai egyházkerület (1518-1715)
18 környék pápista lakosságára? azt specialis adatokkal kimutatni nem tudjuk; de bátran elhihetjük, hogy a hitújítás a maga természetes módja szerint egyfelől a Rákoson folytonosan gyüléskedő és zajongó nemesség akaratlan közvetítésével, másfelől a magas klérus zsarnoki nyomását megunt s a coelibátus köteleiből szabadulni erősen vágyó alsóbb papság utján a kisebb városi s aztán a falusi gyülekezeteknek is már korán tudomására jutott, s talán itt-ott hódításokat is tett. A régi egyház egyeduralmát megingató s a dolgok uj rendjét megteremtő nagyobb sikereket azonban miként Budán, úgy a vidéken sem arathatott. Nagy akadályára volt kétségkívül már maga az a körülmény, hogy a földesuraiknak az 1514-ik évi kegyetlen törvény által valóságos örökös szolgaság alá vetett köznépnél a testtel együtt a lélek is bilincsre lett verve, minélfogva ha érezte is az egyház és vallásjavitás szükségét, s belátta is annak üdvös czélját, de meggyőződését szabadon nem követheté s vonzalmának nem adhatta nyíltan jelét. — De még inkább útját állta szélesebb körben terjedésének és érvényesülésének ama mindjárt kezdetben kitört vihar, mely valódi elementáris erővel menydörgött a lutheránusok ellen, s szórta villámait azok pártfogói és követőire. E viharnak előidézői világi főuraink valának, kik közt bár voltak elegen, a kik a kielégíthetlen kapzsiságu magyar főpapoknak korlátot ismerni nem akaró hatalmaskodásit régen megunva, a pápista érdekek iránt elhidegedtek, sőt akadtak olyak is, a kik Luther fellépésének indokaival és a pápaság visszaéléseiről közrebocsátott irataival megismerkedve, a hitujitási mozgalommal rokonszenveztek: mindazáltal sem az elhidegedés, sem a rokonszenv nem emelkedett náluk oly fokra, hogy az ősöktől öröklött conservativ hajlamot, s azzal a pápai székhez való ragaszkodást egyszerre elfojtani, és őket a reform-mozgalomhoz csatlakozásra birni képes lett volna. De a politikai viszonyok sem engedték, hogy a midőn az országot végveszély]yel fenyegető török háborútól naponkint rettegniük kellett, épen akkor foglaljanak nyíltan állást a pápai szék ellen, s ez által úgy ennek már többször tapasztalt jóakaratát, mint a vele tartó kath. német fejedelmeknek már megígért segélyét koczkára tegyék. S a haza érdekét szem előtt tartó politikai eszélyességen kívül volt még egy más, és pedig oly hatalmas tényező, mely magában is elegendő lett volna arra nézve, hogy nagyjainkat a német eredetű reformációtól távol és a római egyház mellett megtartsa; s ez nem más, mint az ellenség gyülöléseig menő amaz ellenszenv, melylyel az őket háttérbe szorító s működésüket folyton ellensúlyozni törekvő német udvaronczok iránt viseltettek, s melyet akarva, nem akarva, az azok által pártfogolt reformmozgalmakra is kiterjesztettek.
