Földváry László: Adalékok a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez (Budapest, 1898)
I. rész. Alsó Dunamelléki vagy felsőbaranyai egyházkerület (1518-1715)
17 a királynénak udvari papja, Kordatus Konrád tölté azt be, ki nyíltan és határozottan reformátori szellemben működött; ostromolta a vallásba s egyházba becsúszott visszaéléseket, s hirdette élőszóval, de egyszersmind rokon irányú könyvek által is terjeszteni iparkodott a megtisztított tanokat.1 A polgárság által örömmel fogadott s a nevezett reformátori férfiak által lelkesen terjesztett hitújítás mindjárt kezdetben hatalmas pártfogókra is talált Budán, s ezek közt első helyen áll maga a királyné, kinek evangéliomi buzgalmát. Erasmus s aztán Luther is a zsoltárok (37., 62., 94. és 109.) elé tett ajánló levelében hálásan elismeré; s a kiről a pápa követe, Burgio, nem egy Ízben tett panaszos jelentést Rómában és panaszkodott maga a pápa is V-ik Károlynál a miatt, hogy nemcsak egyátalában nem leplezi a reformáció iránti rokonszenvét, hanem folytonos és hathatós pártfogásában is részesíti annak híveit és terjesztőit. További gyámolitói voltak annak a királyi udvarban időző vagy lakó külföldi urak, mint Brandenburgi György, a király rokona és gyámja, Schnaidpeck, a császár követe, s mások, kik minden tartózkodás nélkül, nyíltan terjesztették a lutheranizmust és nem is eredménytelenül.2 A mohácsi vészt megelőzőleg már alig volt Budának tekintélyesebb polgára, ki a hitújítást ne pártolta volna; minélfogva midőn 1525-ben a magyar urak sürgetésére a Luther-követőkön végre akarták hajtani az üldözési törvényt, mindjárt kezdetben abba kellett azt hagyni, és pedig nem annyira Mária királyné hathatós közbenjárása folytán, mint inkább azért, mert az illetők belátták, hogy ezen esetben legelőkelőbb polgáraitól fosztatnék meg a város s úgyszólván faluvá sülyedne.3 Az a fény, mely Budán kezdetben kigyuladt, s melynek tüzét lelkes férfiak élesztgeték, fáklyáját hatalmas karok emelék magasra, hogy meddig veté világát s mily hatással volt a 1 Kordatus Konrád Németországban lakó testvére, Kordátus Mártonnak pénzt küldött, hogy a reformátorok műveit szerezné meg és küldené el neki. Ez küldött is könyveket János nevű szolgája által, de csak a határszélig juthatott el, mert ott valamely hatalmaskodó ur elfogatta és a könyvekkel együtt megégettette. (Uj magyar Sión 1876. 124—125. 1.) Fraknói V. az idézett helyen kimutatni igyekszi'-, hogy a György könyvárus megégetéséről szóló hagyomány, ismert alakjában, alaptalan, s a valódi tényállás a fent előadott eset. Bajos azonban ezt elhinni, mert Luther, ki bizonyosan jól volt értesülve, világosan azt Írja 1524-ben a brémaiakhoz: „Casparus Tauberus Viennae Pannóniáé igne absumtus ; item Georgius bibJiopola, quem vita spoliavit Ungaria.» (Kemény 1, gr.: «Tört. és irod. kalászok. 44 — 45.) “ «Luttériana ad Hungáriám deseenderat per scribas seminando et per Curiales, qui jam publice publicabant Bude.» (Szerémi Gy.: „Emlékirat.» 76. 1.) Ferdinand király 1527. apr. 12. kelt levelében inti nővérét, Máriát, hogy udvarn okaira,, kik nyíltan lutherizálnak, több vigyázattal legyen. * Monumenta Vaticana II. s. I. k. Budapest, 1884. 256 1. Fraknói V.: «Magyarország a mohácsi vész előtt.» Budapest, 1884. 206 1. Földváry : Adalékok. 2
