Földváry László: Adalékok a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez (Budapest, 1898)
I. rész. Alsó Dunamelléki vagy felsőbaranyai egyházkerület (1518-1715)
16 hogy ezen igen kegyetlen dögvész, közreműködésed mellett cLz egész országból teljesen kifizettessék, túl még a surmatákon is;*1 — de másfelől mutatja azon körülménj) is, hogy Szathmári György alig foglalta el 1521-ben primási Székét, már szükségesnek látta Budán, s aztán az ország valamennyi nagyobb templomának szószékéről kihirdettetni az ugyanazon év január 2-án kelt második pápai bullát, mely Luthert és követőit elátkozta, eretnekekként büntetendőknek rendelte, s tartózkodási helyüket tilalom alá vetette. A királyhoz intézett szenvedélyes hangú felszólításnak s a bulla oly hamarsággal kihirdetésének bizonynyal meg volt a maga nagy oka, valamint célja sem lehetett más, mint hogy megfélemlítse a hitújítás barátait és útját állja a már nagy mérvet öltött szellemi mozgalomnak; s talán a kettőnek együttes hatása alatt kelt ama levél, melyet az ifjú király, Frigyes szász választó fejedelemhez irt s a melyben azt arra inté, hogy Luthert, ki a keresztyén vallással ellenkezőt tanit, szidalmazza a keresztyén fejedelmeket, ellenben dicséri a törököt, ne vegye pártfogásába és más fejedelem országában ne támasszon zavarokat. Il-ik Lajos király fellépésének s az átok-bulla kihirdetésének nem lett meg a kívánt eredménye. Frigyes válaszában visszautasitá a vádakat és bölcsen azt feleié, hogy ő éppen nem eretnekségeket pártfogol, s ama goromba hibák, melyekkel a király Luthert vádolja, rosszakaratú emberek költeménye.2 De a pápaság már nagyon elkoptatott fegyverének villogtatása sem rettentette meg a reformáció barátait. Különösen Budán annyira buzgólkodtak annak ügye mellett, hogy még ezen évben a kitűnő humanistát s Melanchtonnak gyermekkorától fogva egyik legkedvesebb barátját, Grynaeus Simont hivták meg a bécsi magisterségböl s állították a szintén reform-barát Vinschemius Viddal együtt a Zsigmond király által alapítani szándékolt, de félbenmaradt egyetem élére.3 A következő évben pedig, midőn az európai hirü Speratus Pál Bécsben a Sz. István templomában (1522. jan. 12.) a papi fogadalmak s különösen a nőtlenség ellen erősen kikelt és e miatt excummunicáltatva, onnét gyorsan menekülni kényszerült: a budai tanács sietve ragadta meg az alkalmat és őt rögtön meghívta lelkészül. A rajongásig buzgó és tevékeny reformátor elfogadta a meghívást, de hogy ennek folytán megjelent és működött volna is Budán: több mint kétséges. Ám ha a jeles férfiú nem jöhetett oda, vagy — mint régibb történetíróink beszélik — csak rövid ideig működhetett ott: helye nem sokáig maradt üresen; az 1523-ik évben magának V. Jr. Kemény József: «Történelmi és irodalmi kalászok.» Pest, 1861. 106 lap. 2 Fabritius K.: «Pemfflinger Márk élete.» Budapest, 1875. 40 1. 3 Fabó A : «Monumenta » II.: 47.
