Földváry László: Adalékok a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez (Budapest, 1898)
I. rész. Alsó Dunamelléki vagy felsőbaranyai egyházkerület (1518-1715)
105 megkeresték becsületes követeik által Tholnai István Seniort is a fokszabadii eklézsia felől, hogy az a somogyi eklézsia közibe számláltassék. Simándi jó szívvel fogadta a két rendbeli követeket és jó reménység alatt való választ adva, bocsátá őket vissza a többi atyafiakhoz. Majd szeptember 29-én Kanizsai P. János püspöknek irt egy terjedelmes levelet, melyben örömét jelenti, hogy végre valahára a Balatonon inneni somogyi eklézsiák dolga a két püspökség által oly szép egyetértésben el lett intézve, hogy azok többé nehézséget ne okozzanak ; de egyszersmind férfias nyíltsággal és határozottsággal hárít el magáról minden gyanút, mintha a somogyi egyházak csatlakozása az ő kívánásából és bátorításából eredeti volna. „Tudja a jó Isten, s hiszem Tisztelendő szolgatársam, te is tudod, hogy soha és semmikor nem áhítoztam, leselkedtem nemhogy több, de avagy csak egyetlen districtusára is a püspökségeknek, még kevésbé akartam idegen küszöböket átlépni és megsérteni, mert már gyermekkoromban megtanittattam lábaimnak megtartóztatására; minélfogva 4 évi püspökösködésem ideje alatt inkább arra törekedtem, hogy egynémely kevesecske jeleseknek barátságát megtartsam, mintsem néhány tanulatlan prédikátort társaságunkba bekebelezzek. A Dnus Gyarmati a megmondhatója, hogy azok a hányt-vetett és presbyteriumutok bölcs Ítéletével püspöki pálcám alá szabadon és önként átadott Ministerek sirva jöttek elibünk és zokogva panasziák a gondviseletlenséget, mely miatt kenyerük merő nyavalya, — nem pedig mi hívtuk őket gondviselésünk alá.“ — Aztán pártjukra kél a legyalázottaknak és mentegeti őket. „Istenemre mondom — Írja — azok, a kiket kedves uram Kanizsai panaszkodva, elvádolsz előttem, és a kikről a csacska hir is mint barangoló, régi bőrbe öltözött hitvány emberekről, két lábú szamarakról, mérges kígyókról, százig számlálni nem képes tudatlanokról, semmirekellőkről, rondaszájúakról beszélt, kik csak a számot szaporították s az eklézsia javait pusztítani igyekeztek, és a kikkel hozzád hasonlólag senki sem késlekedett százszor és ezerszer ijesztgetni bennünket, hogy a mi püspökségünk lelkiegyességének is megzavarására fognak lenni: személyes hibáikat immár elhagyták, levetkezték. Különben higyje el Tisztelendőséged azt is, hogy a renyhéket, hanyagokat, nyakasokat, tobzódókat, kihágókat s rendeleteim iránt a szokásos és tartozó tisztelettel nem viselkedőket figyelemmel kisérjük, apostoli tekintélyünkkel fenyitjük és büntetlenül el nem bocsátjuk, ha ugyan Isten kegyelméből alkalmam leend ezen helyen a fölvételre és letételre, s gyűléseink tekintélyét ezen tartományban nem gázolja le az idegen nemzet Magistratusának kegyetlen embertelensége.“ A- Végül szeretettel üdvözli ott levő kedves testvéreit és barátit, min-
