Takács J. Ince: Sabaria Franciscana. A szombathelyi ferencesek története - Acta Savariensia 14. (Szombathely, 1998)

HARMADIK FEJEZET Elet és fegyelem a szombathelyi ferences kolostorban

szerváns tartományok fölött pedig a vicarius generalis a főelöljáró. A rend e két árnyalata között mozgalmas háttér bonyolódik ki. Az obszervánsok fegyelmezett élete ugyancsak nagy hatást tett a hívő népre, sőt a fejedelmek is melléjük álltak. Ezért elkeseredett, szinte élet-halál harcot kezdtek a konventuálisok az obszervánsok ellen. Tagjaik között az obszervancia olyan egyéneket tud felmutatni, mint Szienai Szent Bemardin (t 1444), Kapisztranói Szent János (ti456) és Márkiai Szent Jakab (fi476). Ezeknek a tevékenysége világviszonylatban is kimagasló volt, s ezért egyháziak és világiak egyaránt elismerték nagyságukat és vonzódtak a rend amaz árnyalatához, amelyeket képviseltek, vagyis az obszervanciához. Az obszervancia és a konventuálisok nagy harca 1517-ben véget ért. Ekkor ugyanis X. Leó pápa a rendnek pecsétjét átadta az obszervánsoknak, őket nevezte a hivatalos ferencrendnek. A konventuálisokat (nálunk később minoriták) alávetette az obszervánsoknak, generálisaik és provinciálisaik nem is viselhették a miniszter nevet, hanem magiszter generális, illetve provinciális néven szerepeltek.

A XVI. század második felétől, főleg a trentói zsinat idejétől fogva, új irányzat diadalmaskodott Szent Ferenc rendjében: a szerzetesi reformáció (reformati, i riformati). Az obszervancia ugyanis elvesztve nagy ellenfelét, a konventualizmust, emyedni kezdett erőben, halványult lelkiekben. Mivel sokan a konventuálisok közül hozzájuk csatlakoztak, ezért az obszervánsok elvesztették velük szemben régi rugalmasságukat s így a laza fegyelem és a könnyebb felfogás beszüremkedett soraikba. Azért akart új, friss szellemet hozni a ferences reformáció, mert az obszervancia elsekélyesedésével már nem elégítette ki a magasabb lelki igényeket. A reformáltak több elmélkedést írtak elő, szerették a félreeső, kicsi kolostorokat lakni és a szentferenci szegénységben is szigorúbb felfogásnak hódoltak.

A szerzetesi reformációnak országok szerint különböző árnyalatai voltak. Közép-Európában, Itáliában, Magyarországon reformáltaknak hívták őket vagy, mint nálunk is: strictioris observantiae vagyis szorosabb rendtartásúaknak, de ugyanazt jelentette. A Rajna vidéki német tartományoktól nyugatra eső német, belga, holland és francia rendi provinciákat rekollectusoknak hívták, ezek a belső, szemlélődő életet hangsúlyozták ki. Spanyolországban, a nápolyi királyságban és a spanyol nyugat-indiai tartományokban a sarutlanok (discalceatusok latinul) vagy alkantariusok (Alkantarai Szent Péterről elnevezve) virágoztak. Ez utóbbiak, magát a névadó Alkantarai Szent Pétert törekedtek utánozni, aki még Szent Ferencnél is bámulatra méltóbb bűnbánatot, hihetetlen vezeklési szigorúságot és önmegtagadást, a legnagyobb fokú szegénységet és alázatosságot gyakorolta. így tehát egészen XIII. Leó pápa idejéig (1897: Felicitate quadam bulla) Szent Ferenc rendjének, a trentói zsinattól fogva, négy nagyobb árnyalata bontakozott ki, országok vagy világrészek szerint: obszervánsok (egyik- másik itáliai rendtartomány, a bosnyákok, a horvát ladiszlaiták s a Szerémség körüli régi kapisztránusok), az ezeknél szigorúbb reformáltak (magyarok, németek és a leg96