Takács J. Ince: Sabaria Franciscana. A szombathelyi ferencesek története - Acta Savariensia 14. (Szombathely, 1998)
HARMADIK FEJEZET Elet és fegyelem a szombathelyi ferences kolostorban
HARMADIK FEJEZET Élet és fegyelem a szombathelyi ferences kolostorban Általános látkép Itt is áll az a tetszetős, de igaz megállapítás: egyes kolostor történetében megtalálható az egész ferences világrend története. A rend fegyelme, hétköznapi élete más szerzettől elütő jellege visszatükröződik egy-egy klastrom életében is. Vannak eredeti szigorúságukat őrző rendek, hallunk jó hírnevű rendtartományokról, ismerünk komoly szerzeteseket magába foglaló kolostorokat. Viszont a századok folyamán adódnak laza fegyelmű szerzetek (pl. jezsuiták), rendtartományok (pl. a XVI. században a német ágostonrendieknél), és a kevésbé jó hírnevű rendházak (a Párizs melletti Longchamps női zárda). Az alapító Assisi Szent Ferenc idejétől fogva (t 1226) a jelen időkig, rendjében folytonosan belső erők mérkőztek egymással, amelyekből korok szerint a fegyelemnek különféle árnyalatai verődtek ki. Ami egyik korban szigorúságot vitt a rend életébe, később ugyanaz ellanyhult, megszokottá vált vagy elfajult. Új nevezet alatt új árnyalat váltotta fel egymást. A ferencrendnek életrevalóságát épp az a tény igazolta, hogy folytonosan volt ereje a belső megújhodásra. A XIII. században a spirituálisok árnyalata a kommunitás (közös élet) ellenében remete életet, túlzott szigorúságot, kicsiny férőhelyeket, a szentferenci szegénység szinte hősi fokát hangoztatták. Ebből a spirituális felfogásból két véglet alakult ki lassan. Egyik a fraticellik szektárius, szűkkeblű felfogása és túlzóan szigorú szegénysége, akiket végül is XXII. János pápa kárhoztatott és mint eretnekek, bujkálva tűnnek le a történelem színpadáról. A másik véglet kialakulása a konventualizmus neve alatt él tovább, ennek követői viszont, lazább felfogásukhoz mérten, a Szent Ferenc szegénységét úgy értelmezték, hogy közösben vagyont is fogadtak el. Végül is ez a konventualizmus ült diadalt jó ideig. A hármas alakulat viszálykodása körülbelül 1350-1360-ig tartott. 1368-ban Pauluccio de Trincis, különben előkelő családból származó laikus testvér, megkezdte a lazább és enyhébb felfogású konventuálisok közt, megmaradva azok kebelében, az egészséges és fegyelmezett, a szentferenci szegénységben leledző szerzetesi életet. A spirituálisokkal és ífaticellikkel ellentétben, Pauloccio sohasem akart különválni a rendtől. Reformjának gyümölcse lesz később a regularis observantia, vagyis a szigorú szerzetesi rendtartás. Pauluccio nyomában keletkezett minden konventuális rendtartomány keretén belül és mellett az obszervánsok szigorúbb irányú obszerváns provinciája. Mivel mindenkor a konventuális generális, illetve provinciális felügyelete mellett óhajtottak maradni, azért is 1517-ig, rendtartományaik élén nem minister provinciálisok, hanem vicarius generálisok állanak. Az összes ob-95
