Takács J. Ince: Sabaria Franciscana. A szombathelyi ferencesek története - Acta Savariensia 14. (Szombathely, 1998)
HARMADIK FEJEZET Elet és fegyelem a szombathelyi ferences kolostorban
után nem tudnának megélni, akkor az alapító a kéregetésre utasítja követőit. „Ha megtörténnék, hogy munkánkért nem adnának bért, akkor folyamodjanak az Úr asztalához, ajtóról-ajtóra alamizsnát kéregetve” - mondja Szent Ferenc Végrendeletében. Mivel végül a római Egyház Szent Ferenc rendjét olyan szerzetnek ismerte el, amely a közösségben sem birtokolhat, azért Szent Domonkos rendjével, és még néhány renddel együtt, „kolduló rendnek” számítja. (Ilyenek az ágostonrendi remeték, karmeliták, kapucinusok, minoriták, trinitáriusok, - 1609 óta - a mercedáriusok, szerviták, minimiták, irgalmasok és a német lovagrend utódja, amelyet 1929-ben reformáltak újjá.) Mindezek, a ferences renddel egyetemben, a létfönntartás egyik eszközének az „Úr asztalát”, vagyis a kéregetést tekintik. A szombathelyi ferences kolostor is, mint a koldulórendnek egyik háza, kénytelen volt alamizsnát gyűjteni. Ezt főleg a XX. századig tették, mivel megélhetésüket ez biztosította. A szentferenci kéregetésnek követelmény: ajtóról-ajtóra való koldulás. A kéregető rendtag nem magának, hanem a rendháznak kapja az ajándékot. Minden egyes esetben a rendi elöljáró küldi az illető rendtagot. E viszony pedig, a római Egyház ama jóváhagyásában nyeri jogerejét, hogy Szent Ferenc rendjét kolduló rendnek ismeri, amely mindenkor hivatott példát nyújtani az anyagias világnak. A kolduló jelleg nagy erkölcsi erőket rejteget magában. Egyik ilyen erő: a hívőkre való ráutaltság, amely végtére a megélhetésüket is biztosítja. Ez képezi, a szentferenci gondolkodás szerint számunkra, az „Úr asztalát”. Másik ilyen erő: a nép bizalma a rend iránt. Szinte magáénak ismeri azokat a szerzeteseket, akiknek fönntartásához ő is hozzájárul alamizsnájával. Ezért bizalommal megy a ferences atyákhoz lelki igényei kielégítésére, hisz a magáénak tartja szinte őket. Ezért viszont a rend temploma, gyóntatószéke, sekrestyéje mindig tárva-nyitva a hívők előtt. A rendtagok mindig készek a tanácsadásra, vigasztalásra, szentmisék előjegyzésére, a lelki igények kielégítésére. Ez azzal a súlyos őrködő kötelezettséggel jár, a franciskánusok részéről, hogy náluk szinte nincsenek zárórák, hanem mindig készek a lelkek kiszolgálására. Ez az egymásrautaltság az, amelyből kifolyólag az Isten szegénykéje (Szent Ferenc), fiait a kerekasztal középkori lovagjaihoz merte hasonlítani. Ezek az anyagiasságtól mentesen és szabadon száguldanak szerte a hívek közé, a vidékre, hogy gazdag lelki zsákmánnyal, az Isten népe boldogításával, térjenek vissza a kolostorba. Őrzik - ugyancsak Szent Ferenc hasonlata szerint - a középkori legendák Szent Grált (az a kehely, amelyből Krisztus ivott, és amelybe Arimatheai József Krisztus vérét felfogta, a későbbi legendák szerint, titokzatos, szent edény), vagyis az Oltáriszentséget, amelynek erejében, amelyért és amely miatt fáradoznak annak szétosztásában, valamint az evangéliumi magvak elhintésében és begyűjtésében. Ezért érthető, hogy Szombathely ferences kolostorának pasztorációs múltjában vannak mozzanatok, amidőn a rendtagok a vidék egyedüli vándorapostolai, Szombathely városának majdnem egyedüli betegellátói, a XVII. században a vidéken ők a katolikus hit terjesztői, a XVII-XIX. században a kastélyok és plébánia nélküli községek lelké108
