Paulovics István: Lapidarium Savariense - Acta Savariensia 2. (Szombathely, 1943)
A kövek egyben a pontifex-ek, sevir-ek, Augustalis-ok, flamen-ek, sacerdos-ok, sacerdotalis-ók, a papi collegium-ok rendjéről is beszélnek. A tartomány központi állami kultuszának nagy jelentősége a Genius P. P. S. helyi kultuszában s az ara Augusta nagy központi tiszteletében jut kifejezésre. Itt vannak a keleti valláselemek is, az egyptomi Isis, Sarapis, Anubis, a sphynx-ek, a szirus eredetű Juppiter Oolichenus keverék kultuszainak maradványai, majd a mindezeken győzedelmeskedő őskereszténységnek, Krisztus vallásának megindító emlékei, azon fontos kapocs beszédes maradványai, amely átvezet bennünket a népvándorláson át a középkori, a magyar kereszténység világába s amelyen keresztül érezhetők a klasszikus világot e területen kezdettől fogva latin szellemű keresztény magyarsággal összekötő kontinuitás szálai. A régészeti feltárások mellett, amelyek pl. az újabban feltárt Szt. Quirinus-bazilika közelében sok egymás feletti rétegben nagyarányú rómaikori építkezésekről tanúskodnak, a feliratos emlékek és architekturális maradványok is ékesen beszélnek a város monumentális építményeiről. Az említett épület-, illetőleg monumentum-feliratok, amelyek egyebek között Claudius, Domitianus, Constans császárokkal kapcsolatosak, feliratok, amelyek horrea-1, crypta-1, coemeterium-ot, oszlopdíszes és kettősajtajú arcus-1, ara Augustorum-ot, templum-ot említenek, méltóan sorakoznak azon irodalmi adatokhoz, amelyek savariai basilicaról, theatrum-TÓ\t lavacrum regium-ról, thesaura Sabariensia-ról, egész Pannóniában a legalkalmasabb császári szálláshelyről, stb.-ről beszélnek, A capitóliumi nagy templom márványból készült építészeti maradványaitól eltekintve egyéb díszes párkányok, oszlopok és oszlopfők sora is lát-52