Paulovics István:: Savaria-Szombathely topográfiája - Acta Savariensia 1. (Szombathely, 1943)

Quirinus-basilica

mondja:66 „kimenvén, elsőben is a szeminárium felső részé­nek szegletéhez,67 ahol azon ároknak a bástya szegletén lévő rundellának tövében fordulása és a vár kertje felé való menetele vala,os mely ároknak dombja a káptalanbeli Cantoratus-háznak, mely másképen civilis fundus,68 69 fala mellett lévén, a mellett amint tudniillik a szemináriumnak azon fölszéltől való kisebbik kapuja van, ahol a város főtisztelendő Zichy János úrnak azon Cantoratus házhoz kápolnát is bizonyos conditiók alatt ragasztani engedett, de a szemináriumbeli kis kapu bejárásával elhányattatott, gyalog út is volt, amelyen a várbeli kerten által jártak...“ Géfín Gyula 1939-ben megásta a szeminárium é. fala melletti gazdasági udvart, amely alkalommal közvetlenül a szeminárium fala mellett 30 cm mélyen hosszan húzódó foltokban előkerült fenti gyalogút, sőt a kápolna alapfalait is megtalálták.70 Fenti 1782. évi jegyzőkönyvből azt is megtudjuk, hogy az akkor még meglevő „bástyákon kívül lévén még circiter két ölnyi egyenes föld is kisebb kőfallal befoglalva.. ,"71 Ez a „circiter“ két öl megfelel az I. táblán levő d-e-f sáv 3 méterének, ha ahhoz a külső fal 60 cm vastagságát is hozzáadjuk. így értjük most meg azon adatokat, amelyek 66 Géfin, Szombathely vára 11. 67 é-k sarkához. 68 é-k sarokbástyánál fordul várfal és árok ny-ra a püspökkert felé. 69 Az éneklő kanonok háza polgári telek volt, nem tartozott már a várnégyszög területéhez. E ház kertjébe vezetnek a basilicától é-ra levő sáv késörómai építményei, amelyek eszerint négyszögön kívül esnek. „Árok dombja" a külső, nem a várfal melletti, partja az ároknak. 70 Géfin, Szombathely vára 21. — Az I. t. d-e-/-építményeket átszelő fal a felvétel szerint éppen a saroknál találkozik a régi szemináriummal. E sarok s a kanonoki ház között volt a középkori várárok, azért nem építkeztek ide, a „ragasztott" kápolnát is azért •hányatták el", mert az árok feltöltött laza talaján sülyedhetett. 71 Géfin, Szombathely vára 12. 41

Next

/
Thumbnails
Contents