Paulovics István:: Savaria-Szombathely topográfiája - Acta Savariensia 1. (Szombathely, 1943)

Savaria jelentősége és topográfiája

kis kapu is tölgyfa strálok a kapufái. Deszka két részre nyiló kapu van rajta s alkalmas. Ezen kapun túl a sövény mellett vagyon kis kert, ahol szoktak káposztát nevelni és ezen kertben van a kugli játszó hely is, itt legalább ezer fej káposztát termelhetni. A sövény ugyan már régi és romladozott, meliorálni kívántatik. Ezen kert mellett va­gyon a vár bástyája által vágva, hol kapuhely vagyon, két részre nyílott a kapu, melynek fele most is fönn áll, a második tele pedig régen elromlott. Úgy még innen is egy sövénnyel elkerített kert vagyon szép gyümölcsfákkal és ottan jó zöldséget szoktak nevelni. A kertnek hosszúsága a ház ablakaljáig tart, jó ajtó vagyon rajt, egyedül ennek sövényét is újítani szükséges.“48 Igen fontos leírás, lénye­gesek lehetnek még a kertre vonatkozó adatok is. Az antik Savaria és a magyar Szombathely topográfiai összefüggé­sét, egy castra- vagy castellum-szerű őseredet igazolását keresvén igen fontos az, hogy fenti adatokat (amelyek szinte a nyugati várkapuról, mégpedig az említett „Nagy­­kar" régi vonulatának irányában keresendő várkapuról beszélnek!) az 1782. évi jegyzőkönyvnek a sörház fekvésére vonatkozó adatával, valamint éppen a régi sörházat és tartozékait ábrázoló XIX. századeleji alaprajzzal43 44 össze­vessük. Minden remény megvan arra, hogy ezek után egy kis ásatással pontosan meg lehet állapítani az eddig leg­­kevésbbé tisztázott nyugati fal helyét, irányát, sőt magának a kapunak alaprajzát, római előzményeit. Valószínűleg a török veszedelem és kuruc-világ elmúl­tával, a várjelleg felhagyásával egyidejűleg történik a vár­kerület újjáépülő házainak a többé-kevésbbé romokban 43 Győri püspöki levéltár Aim. 6. Capsa A. Fase. II. számozat­lan. — Fehér Mátyás dominikánus atya felfedezése. A szöveget Géfin Gyula rector úrnak köszönöm. 44 „A Szombathelyi Ser-Ház fekvésének rajzolatja", szombat­­helyi püspöki levéltár III. sz. 6, f. — Közli képpel: Géfin, Szhely vára 19 k. 17

Next

/
Thumbnails
Contents