Paulovics István:: Savaria-Szombathely topográfiája - Acta Savariensia 1. (Szombathely, 1943)
Ingó leletek
vallanak a díszes korai betűtípusok is. A középkori vár létesítésével éppen a feltételezett forum mögötti császári palotá-övezetet pusztították el. Már a Kr. u. IV. század elején ugyancsak fehér márványból való hatalmas bázistömböt használnak fel az első Quirinus-basilica arcus triumphalis-ának megépítésénél, szintén a forumi és császári övezetben. Mindezekből arra következtethetünk, hogy felírattöredékünk a császár szobortalapzatának felirata lehetett. A szobor valószínűleg bronzból öntött volt s anyaga miatt teljesen elpusztulhatott, későbbi korok más tárgyakat önthettek belőle. Az azonban biztos, hogy legelső klasszikus szobra lehetett Savariának, miként a kicsiny, de felette értékes töredékben is Savaria s egyben egész Pannónia egyik legkorábbi, talán éppen a legkorábbi savariai római feliratot üdvözölhetjük. A 99. képen közölt, ugyancsak fehér márványból faragott, felirat-töredék a basilica területén került elő. Felül tagolt, párkányszerű keret ékíti. Ugyancsak jó időre, még a korai I. századra valló betűi — a C után látható pontból következtetve — egy név kezdetét jelentik; mégpedig a H után kellő távolságban jelentkező felső betűnyom alapján HE . . . vagy Hl. . .-vei kezdődő nomennel. így pl. C. H[erennius], H[elvius], vagy H[irtius]-féle névvel kezdődő, valószínűleg sírfelirat-töredékkel van dolgunk. Már későbbi időbe vezet bennünket a harmadik felírat (97—98. kép). Magas (a mai felszíntől 1 m-re), késői rétegből való, a legnyugatibb nagy út (I. t. M) melletti házból, cserepekből és agyagmintákból következtetve, fazekastelepről. 35 cm magas, 29 cm széles és 5 cm vastag mészkőlap. Elülső lapja erős kopás és csiszolás nyomait viseli. Meglevő felirata szerint egy közösség választásra kerülő jelöltjeinek, candidatus-ainak névsorát tartalmazta. A legtöbb nevet később valamilyen okból lecsíszolták. A második sor végén levő aedil(icius) jelzőből következtetve 61