Dienes Dénes (szerk.): Zempléni vizitációk 1629-1671. Miskolci Csulyak István zempléni esperes és hivatali utódainak feljegyzései - Acta Patakina 21. (2008)

Szentpéteri János (1669-1672) egyházlátogatási jegyzőkönyvei

Az 1670. évi egyházlátogatás a consistorium előtt, hogy az Ecclesiát reconciliálják, melyet ha nem cselekesz- nek, excommunicáltassanak. A templom pénzéből, ami kinn vagyon, a nemes vármegye túrájának ereje által exigálják, s azután interesre adjuk ki erős reversalis alatt. A csűr is romló félben vagyon. Meghagyatott, hogy megépítsék. A schola felől való sövényt a Kasmériak fogadták, hogy megcsinálják. Egy erdőcske az alvégi mezőn vagyon, melyet Pap Harasztyának hívnak. Elide­genedett a parochiátul, alkalmas ideje. Deliberatum: szolgabíró uram erejével visszafoglaltassák. A decimális proventusnak beszolgáltatása felől is panaszolkodik a minister, hogy némelyek nem rendesen adják meg, hanem minister híre nélkül némely részét behordják. Azonban az ugarföldekben amely tavasz vetések vannak, abból sem akarnak tizedet adni. Deliberatum: hogy csak megadják a tavaszból is, ha az ugarmezőben vetik. Azonban a minister híre nélkül senki búzáját be ne hordja, mert a nemes vármegyét találjuk meg felőle. A paraszt emberek részérül is vagyon panasz, hogy akik a nemes udvarokban laknak, nem akarják igazán beszolgáltatni. Deliberatum: szolgabíró uramnak lévén a nemes vármegyéiül generalis exmissionalissa aféle adósságoknak meg- vevésére. Azért őkegyeimének kell szólni, hogy megvegye. 390

Next

/
Thumbnails
Contents