Nagy Júlia (szerk.): "Mennyei parnasszus" Sárospataki diákok halottbúcsúztató versei - Acta Patakina 16. (2004)

Versek

használt - néhol még a ragrímtől is sikerült elszakadnia. Szabó Dávid verseire jellemző, hogy valamiképpen igyekezett olyan beszédszituációt teremteni, amely alkalmas arra, hogy mélyen megrázza a hallgatóságát. Éppen ezért a megszokott mondanivalótól majdnem mindig eltér. Kis Pál szenvedése és végül halála egyébként is mélyen megrázhatta a diáktársakat és a felső évfolyamok tanulóit is. Az első részben pusztán a saját emlékeit írja le arról az éjszakáról, amikor Kis Pál meghalt. A második részben pedig megpróbálja filozófiailag is megmagyarázni az eseményeket. Noha az idő múlása számos versben szépéi a halál magyarázataként, az óra-hasonlat itt szerepel elsőként a kötetben. Az eddigi versek is bizonyítják, hogy a korszakban a megszemélyesített kaszás Halál viszonylag ritkán fordul elő. A dialógusos búcsúztatókban egyszer-kétszer megidézik, azonban magát a halál pillanatát nem mutatják be. Éppen ezért az a motívum a versben, miszerint a Halál „ráfú" az áldozatára, mire az meghal, egyedülálló. Tárgyi, nyelvi magyarázatok:-fábrika - gyár Irodalom: A szerzőről 1. a 14. számú vers jegyzeteit. A vers eddig nem jelent meg nyomtatásban, tanulmány sem született róla. 83. Balogh Sz. Sámuel Praecocem et acerbam multis mortem Humanissimi dum viveret et maxima spei si vixisset, Adoescentis. A vers bibliográfiai adatai: SRKTGy Kt. 1124. 84. vers. Korábbi kiadása nincs. Az elhunytról 1. a 81. vers jegyzeteit. A szerzőről 1. a 67. vers jegyzeteit. A versről: sírfelirat, s mint ilyen, egyedülálló a kötetben. A kronosztichon összege: 1781. Irodalom: A vers eddig nem jelent meg nyomtatásban, tanulmány sem hivatkozott rá. 84. Csillái József Exilium Mortis A vers bibliográfiai adatai: SRKTGy Kt. 1124. 85. vers. Korábbi kiadása nincs. Az elhunytról 1. a 81. vers jegyzeteit. A szerzőről 1. az 52. vers jegyzeteit. 403

Next

/
Thumbnails
Contents