Dienes Dénes (szerk.): Az Isten is megszerette pedig ezt a helyet, és ide vetette az Evangeliomnak hálóját mindjárt a Reformatiokor... A Zempléni Református Egyházmegye összeírása 1782. - Acta Patakina 12. (2003)
Források
Actum K. Tarkanyim praesentibus et Die ut Supra. Ág Csemő Filiája Kis Tárkánynak, de nincs benne templom, mivel elpusztult. Maradtak valami szent edényi: ón kanna egy 2 iccés. Egy pohár, egy abrosz, egy tányér. Földesura T. Klobusitzki László úr és némely Vestrasok. Egyórai föld a Materhez. Oda fizet úgy, mint a többi Filiák. Isteni tisztelet vagyon az úr házánál. Lelkek száma 101. Actum K. Tarkányini, praesentibus Steph. Tót. Die 3a Martz. Agárd Most ez az eklézsia K. Tárkány Filiája, de igaz felőle, hogy Anya eklézsia volt. Ugyanis 1°: most is élnek még, kik itt prédikátort hallgattak, ki által kereszteltettek, s nevezetesen utolsó volt azok között Szentpeteri István, ki Vámos Újfaluba ment innen, és Lovas Sámuel uram által prédikáltatott el. 2do: az ő Anyai mivoltának több bizonysági is vágynak, mind ebben a százban, mind a másikban. A más Seculumban 1669. ide való prédikátor volt: Keresztúri Gergely. Az is lehet próba, noha egyik felére nézve nemigen kedvez: hogy 1660 visitaltatván Agard és Leány Vár, az ő tanítója Nagy Szekres részegséggel és káromkodással vádoltatik. Ez a pap 1661. mégis itt lakik. Ao 1670. visitaltatik Agárd maga Filiájával, Leány Várral, amikor Göntzi Mihály a prédikátor, Lökös a Bíró, Kasi Péter egyházfi. Ugyanebben az esztendőben instal a Conferentzián, hogy adjanak mellé Filialist mást is, a prédikátor alkalmatosabb eltartására, mivel a gazdák belőle megfogytak. Ebben a Seculumban Ao 1748. ide való prédikátor volt Somosi Mihály, aki változni akart innen, de a Tractus nem engedte neki, bizonyos okon. Azután csakugyan 1750. változott Somosi, s úgy jött prédikátornak Szentpéteri, aki csakugyan utolsó volt. Ugyanis eljött a Tarkányi plébános, valami gróf Bottyánnal,21 amint őnagysága magát nevezte, szolgabíró Orosz Menyhérttel, s a prédikátort, aki ekkor lakott Tolvaj Ferenc uram curialis helyén, kihajtotta ezt mondván: Ha kérdi valaki, kicsoda cselekedte ezt, mondjátok meg, hogy én, gróf Bottyán, s magamért megfelelek. 21 Batthyány Ignác egri nagyprépost, majd gyulafehérvári püspök. A 18. századi ellenreformáció hírhedt alakja, több református községet sanyargatott meg vagy tett földönfutóvá más vármegyében is (Tiszabábolna, Egyek, Tiszapalkonya, Ároktő stb.).