Dienes Dénes: Minthogy immár schola mestert tartanak... Református iskolák Felső Magyarországon 1596-1672. - Acta Patakina 4. (2000)

Zempléni Református Egyházmegye

ZEMPLÉNI EGYHÁZMEGYE együttlétében midőn reájok bízatott követséget proponálták volna, becstele­nül tractálták841 őket, incendiáriusoknak842 kiáltották és kevés híja, hogy kezeket is reájok nem vetették. Felkiáltván egyenlőképpen, hogy fejek fenállatáig egymástól el nem szakadnak. Midőn ennyi sok csendes, istenes médiumokat egyik terminusról másikra, másikról harmadikra való haloga­tásokat elkövetett volna a synodus, de látná, nem hogy azokkal valamit használhatna, sőt az ifjúság mindinkább megkeményedvén, magát a nagy veszedelmet siettető vakmerőségnek vetné. Egyéb remédiumot843 már hátra lenni nem látna, a schola törvényének vizsgálásához kezdvén, és mind az ifjúságnak excessusa nyilván való volna, arról való világos törvények is vol­nának, felölök deliberált.844 Mely deliberátumnak meghallására midőn a synodus hivatta volna, követeink által ezt izenék: Ha a synodus megizeni nekiek, miért hivatja, hogy megtudják és ha tetszik eljőnek, de ők bizony a törvény hallására nem jőnek. A synodus, noha itt is élhetett volna authoritásával, és ilyen vakmerőségekért per non venit845 ellenök sententiát mondhatott volna; de mégis ex superabundanti846 hozzájok küldött ilyen izenettel: Ne vessék magokat ilyen nagy vakmerőségre, jöjjenek közinkben, assecuráljuk űket bona fide,847 itt senkit közülök meg nem fognak, nem kö­töznek, hanem mondandó beszédünket hallják meg, ha tetszik benne, ha nem, senkinek füléhez nem varrjuk, elbocsáthatják fülök mellől. Ezeket hallván, sok tergiversatiók848 után eljövének egész coetusul, aki a házban be nem fért, megnyitván a ház ajtaját, a pitvarban állottak. Ott is azon beszé­dekkel intvén őket: Édes öcséim, ha mi a kegyelmetek beszédét meghalljuk, noha nem tagadhatjuk, abban is több modestiat849 kivánnánk, halljátok meg ti is a mienket, ha tetszik és ha veszitek jó, ha nem, senkinek füléhez nem kötjük, elbocsáthatja füle mellől. Itt is noha ultro citroque sok velitatiók850 voltak, elkésőre inducáltatának,851 hogy meghallanák. A synodus nótáriusa felszóval előttök elolvasó a deliberatumot, mely ez volt.852 E deliberatumot előttök elolvasván, onszollotta a synodus eléggé, hogy ha kívánják, párban853 nekiek kiadják; de nem kelle nekiek, hanem közülünk elmenének. Akarván a synodus tovább is a scholáról provideálni,854 a meste­reknek serio855 megparancsolá: Ha az ifjúságnak mozdulását vennék eszek­ben, igen serényen vigyáznának. A seniort addig el ne bocsátanák, meddig mindenekről számot nem adna, az épületekben, bibliothecában és egyéb coetus javaiban kár ne esnék általok, a scholát egy szempillantásig is ne tágétanák sem éjjel, sem nappal, egyik mindenkoron a scholában bent ott hálna, a nemeseket, neutrálistákat856 tanítanák, sőt ha illendő praecep- torokat találnának, újabb praeceptorokat constituálnának,857 sőt még a szomszéd ecclesiákban levő tanítóknak is demandálta,858 hogy per vices859 a scholában lennének, meddig a schola restaurálódnék.860 A synodus után való nap, úgymint 6. octobris, a mesterek felmenvén a scholában a synodustól reájok bízattatott dolgoknak elkövetésére, mikor intenék a seniort a számadásra, simpliciter detrectálta,861 hogy nem cselek- szi. Midőn a praeceptorok constitutiójában igyekznének, a sententia862 alatt levő ifjúság felzendülvén, ilyen szókra erumpált.863 »A mi scholánkban bi­203

Next

/
Thumbnails
Contents