A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)

1993-11-01 / 11. szám

A SZÍV - 1993. JÍOVEMWL'A.

511

Ermi kihúzta magát és parancsolóan fölemelte a kezét. Abban a szem- pillantásban csend lett, ő pedig beszélni kezdett:

„Nem azért jöttem Máriavárba, hogy bosszút álljak, hogy gyilkoljak, hogy rosszért rosszal fizessek. Mert aki kardot ragad, kard által vész el. És ennek se vége, se hossza.

Te, Oren herceg és te, Nolibáb hercegné, most szépen visszamentek birtokotokra az északi tartományba. Ott vezekeltek majd bűnötökért, ahogy a szívetek sugallja. És imádkoztok. De nem Ogyikhoz - ezt a nevet, amelyet mások csak félve mertek elsuttogni, a fiú egész nyugodtan és higgadtan ejtette ki -, nem Ogyikhoz, mert annak most elszállt az ereje. Inkább a jó Istenhez imádkozzatok, hogy bocsásson meg nektek, mint ahogy én megbocsátok, és mint ahogy atyám és édesanyám, akik most nála vannak az égben, szintén megbocsátottak nektek. Oren herceg majd lovakat tenyészt és rendben tartja a gazdaságát. Tudom, hogy ezt szívesen csinálja. A jövedelméből majd segíti azoknak az árváit és özvegyeit, akiket a fekete gárdája gyilkolt le. Nolibáb asszony pedig nem mérget kotyvaszt a tudományával, hanem orvosságot készít, és gyógyítja a szegényeket. Akkor az emberek majd nem gyűlölnek benneteket többé, hanem még szeretni is fognak, és az sokkal kellemesebb állapot lesz, mint a mostani. Nem igaz? Hát csak menjetek szépen haza!"

A tömeg elképedve hallgatott. Oren és Nolibáb hitetlenül bámult föl Ermire. Az mosolygott.

„Csirta - kiáltotta -, ugyan dobd le azt a mérgezett nyilat a fal mögé a szemétdombra, mert az ilyesmi oda való!"

Csirta bólintott és elégedetten elrepült, hogy rövidesen nyíl nélkül, vidáman csattogva térjen vissza.

Az embereket most roppant izgalom fogta el; oldalba lökték egymást és összevissza beszéltek. Egyszerre a fehérszakállú öreg tanácsúr, aki folyton Ermit nézte, teljes erejéből elkiáltotta magát:

„Éljen Ermi király!"

Olyan volt ez, mint az ég dördülése, melyre megered a zápor. Ezer torokból harsant fel ujjongva:

„Éljen Ermi király! Éljen soká! Éljen soká! Éljen Robit király és Adi királyné fia! Éljen! Éljen!"

Végül még a fekete gárda is - amely megdöbbenve és határozatlanul követte nyomon az eseményeket bár kissé későn, bekapcsolódott az éljenzésbe. Akor kapitány különösen hangos volt.

Ermi megint fölemelte a kezét. Szomorúságtól enyhén fátyolos szeme és mosolygó szája különös szépséget kölcsönzött arcának.

„Köszönöm - mondta. - Köszönöm mindnyájatoknak. De ti, feketegárdisták, most szépen lerakjátok fegyvereiteket, a páncélt, lándzsát, nyilat,