A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)
1993-11-01 / 11. szám
510 XISSZÍV" - SZ'L^TJÁHtOSVOgAll ERMI 23. Nemeshegyi Péter „Igaz-e, amit a feleséged mond, Oren herceg?" - kérdezte Ermi tovább és a hangja még mindig metsző volt. Oren összezavarodva, megsemmisülve kémlelt jobbra-balra, nem jön- e segítség valahonnan. De a fekete gárda meg se moccant, a tömeg támogatására pedig igazán nem számíthatott. Fölfelé tekintett: közvetlenül a feje fölött keringett a pacsirta a nyíllal, amelynek borzasztó mérgét nagyon is jól ismerte. Mint a mindenfelől beszorított vad meredt rémült tekintettel Ermire, akinek nyugodt szeme rajta pihent. Ekkor végre igent intett és lehorgasztotta a fejét. „Nolibáb hercegné - folytatta Ermi -, még egy kérdésem van. Miért vallotta édesanyám, Adi királyné a törvény előtt, hogy megölte az apámat? Azért ugye, mert te és a férjed a szobájába lopództatok, te méregporral telt zacskót tartottál az én szám elé, férjed bezúzta ennek a kutyának a fejét, mikor anyám segítségére sietett, és végül kikényszerítettétek édesanyámtól az esküt, hogy mindent magára vállal, csak hogy megmentse az életemet?" Ermi hangja megremegett, mikor az édesanyjáról beszélt. A tömegen moraj futott át. És Nolibáb még mindig arccal a földre borulva válaszolt: „Igen, Ermi, így volt. Szegény édesanyádat ártatlanul végeztettük ki. Akkor úgy látszott, minden sikerül, de minden hamis volt, hamis!" „Tehát, Oren herceg - mondta Ermi és a hangja ismét szilárdan csengett -, az édesanyámra kimondott ítélet hamis. Mert ő ártatlan volt!" Megemelte a hangját: „Értitek? Ártatlan! Irántam való szeretetből vállalta a halált." Ermi fiatal hangja megremegett. - Igaz, amit mondok, Oren herceg?" Most Oren is fölkelt a trónjáról és térdre roskadt. „Úgy van. Hazugság volt minden. Hamisan ítéltük halálra anyádat és fosztottunk meg téged az öröklési jogtól. Gonoszul vétettünk ellened, Ermi. - Oren hangjában különös megindultság rezgett, ahogyan még emberfia nem hallotta beszélni. - Gonoszul vétettünk. Nem könyörgök bocsánatért, mert tettünk megbocsáthatatlan. Most hát vége mindennek! Szólj a pacsirtádnak, hogy végezzen velem gyorsan!" A felháborodás moraja, amelyet Nolibáb beismerése a tömegből kiváltott, most kiáltozássá dagadt: „Halál a gyilkosokra! Az átkozottakra! A hazugokra! Máglyára velük! Vérpadra!" Mindenki összevissza kiabált.
