A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)
1993-10-01 / 10. szám
A SZÍV - 1993. O'JCrÓ'S'L'Ji 475 OKTÓBER 24. - ÉVKÖZI 30. VASÁRNAP Kiv 22,20-26; ITessz l,5c-10; Mt 22,34-40 Nézzétek, inennyire szeretik egymást! A mikor Pál apostol a tesszaloniki hívekről azt írta: „minden hívőnek példaképei lettetek", bizonyára a kölcsönös szeretet gyakorlatára is gondolt. Az első keresztények egymás iránti szeretete még a hitetlen világnak is feltűnt és tanúságtevő volt. Az a szeretet, amely kívülálló számára feltűnő, szükségképpen cselekedetekben nyilvánul meg, nem marad meg valamiféle érzelem hangoztatásánál. Az önzetlen szeretetben élt élet önmagán túlmutat, mint mondjuk a cölibátus. Aki észrevesz, észrevehet szabályként ilyen jelenséget keresztények között, rövidesen fölteszi a kérdést: Mi ennek a forrása, mi az oka? Isten a szeretet, mi emberek tőle tanuljuk a másikat szeretni. Aki ezt a valódi, tehát például még ellenségszeretetben is kipróbált, tettekre váltott művészetet megtapasztalja, az Istent is valamiképpen megtapasztalja. Sem Istenről, sem a szeretetről nem könnyű tapasztalatot szerezni. Mindkettő kapcsolatban áll az emberrel, a másikkal, akiért vagyok. Isten az idegen, az özvegy, az árva, a szegény helyében vár el tőlem szeretetet. Erre vezeti vissza Jézus is a törvényt és a prófétákat. A 248 buzdító és 365 tiltó parancsot, amelyről sokat lehetett vitatkozni, de szinte lehetetlen volt megtartani őket. Nekünk rendelkezésünkre áll ez a Jézus által egészen leegyszerűsített egyenlet. Van két biztos pontja: az Isten meg én. És van egy ismeretlen is benne: a másik ember. Ezt a tényezőt, ezt az x-et nem hagyhatom ki a számításból. Igaz, csak annyira kell szeretnem, mint önmagamat, de az Úr iránti maximális szeretetnek is végső soron a másik ember lehet a mércéje. Vagy úgy, hogy felfigyel arra, hogy én tudok szeretni, vagy úgy, hogy történetesen éppen ő tapasztalja meg szeretetemet. Egyik sem kis dolog, hiszen mindkét esetben az Isten országát építjük. Isten iránti szeretetből és egymás iránti szeretetből. Ami neked egészen természetes volt, Uram, arra mi, emberek évszázadok alatt is nehezen jöttünk rá. Nekünk tanulni kell még, hogyan szeressünk viszont Téged, és hogyan is szeressük egymást. Hogyan éljünk természetes egységben veled és egymással. Ez a kettő, az Isten- és emberszeretet ilyen magától értetődően következzék egymásból. Mindezen még sokáig, további évszázadokig gondolkodhatnánk. De ágy sose tanulunk meg szeretni. Hát akkor hogyan? Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, aki életét adja barátaiért. Taníts meg erre! Taníts meg szeretni, mert te ráadásul nem is csak barátaidért adtad az életed. Amen. Tudja-e támogatni munkánkat adományával? Van, aki csak az Ön anyagi segítségével jut A SZÍVhez. N______________________________-_____________________________J
