A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)
1993-10-01 / 10. szám
470 XPIIOLIKUS L'ELXJSÍQI 'TÁfL%OZ‘mTÓ Kínából, az USA-ból, Kanadából és Afrikából is. Egy-egy ruha legtovább három hétig van a kegyszobron, melyet péntek délelőttönként öltöztetnek. Az 1350 lelket számláló Andocs község Somogy megyében, a Balatontól délre, a Tihany-Szántód-Kaposvár útvonalon található, Szántódtól 25 kilométerre. Szabó Imre plébános atya érdeme, hogy először a Mária-év (1987- -88) emlékére jelentette meg a színes képekkel illusztrált színvonalas könyvecskéjét a kegyhely történetéről, majd kibővítve 1992-ben megint közreadta. A zarándokok és látogatók a helyszínen hozzájuthatnak. Domonkos János P. Derecskéi János SJ 1891. XII. 29. Csanád-Ápátfalva - 1993. VIII. 02. New York-Bronx A z ember vagy a hivatásával születik, vagy élete folyamán bontakozik ki benne az. Derecskéi János elhivatottsággal született, melynek jelei már gyermekkorában jelentkeztek. Sokat imádkozott, derűs lelkű volt. Ez a derűés jámborság kísérte százegy és fél éven át. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán tanult, ebben az időben lépett kapcsolatba a jezsuita atyákkal. 1915-ben megszerezve a doktorátust, kinevezést kapott az aradi bírósághoz. 1915. május 5-én besorozták a Magyar Királyi Honvéd Hadtest gyalogos ezredébe. Kolozsváron át az orosz frontra került, majd Szibériába. Megélte a hadifogoly sorsát: a gyaloglást, a koplalást, a betegséget, a megveretést. Otthonról csupán Bibliát, jogi könyveket kért, hogy lelki egyensúlyát megőrizze. Nikolsk-Ussurijsból szabadult 1920-ban. A japán tengeren, az óceánon, India egy-egy kikötőjén át, a Szuezi-csatorna, majd Trieszt érintésével érkezett az addigra megcsonkított magyar földre. Új életet kellett kezdenie. Az újpesti bíróságon töltött két évet gyakornokként, majd újabb jogi és filozófiai vizsgák után kinevezték a pesterzsébeti járásbírósághoz. Peres ügyekben a felek kibékítésére törekedett. Fél esztendő elteltével megvált a járásbíróságtól, és 1923 júliusában, nagyheti lelkigyakorlata alatt elhatározta, hogy felvételét kéri a Jézus Társaságba. Az érdi Szapáry- kastélyban berendezett noviciátusban kezdte meg újoncéveit. 1925-től 27-ig filozófiai tanulmányokat végzett Jersey-szigetén, de egészségi állapota miatt másfél év múlva hazatért Kalocsára.