A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)

1993-10-01 / 10. szám

462

.XJSSZÍV” - SZ'L^ÁOiOS'SOgÁ'Jl

ERMI 22. Nemeshegyi Péter

A föld felszíne a halom egyik oldalán hirtelen besüllyedt; sötét lyuk tátongott rajta. Néhány közelebb álló mintha egy csomó vakondok hegyes kis pofáját és lapátlábacskáját is látta volna. De az állatkák azonnal eltűntek a mélyben, és helyükre, mindenki roppant csodálkozására egy szép fehérfoltos barna zerge mászott elő a földalatti lyukból. Fölegyenesedett hosszú karcsú lábain, kecsesen fölemelte a fejét, és nagy, nyugodt szemével nézte az izgatott embertömeget, a remegő Nolibábot és a roppanásig feszült Orent.

„Egy zerge! - Zerge jön elő a földből! - Csoda! - Varázslat!" - kiabáltak az emberek.

„Varázslat! - ordította most Oren király is. - Gyorsan, öljétek meg a zergét!" - Meglódította az egyik feketegárdistát a trón mellett. - „Rajta, hasítsd szét a fejét!"

A fekete legény, kardját feje fölött forgatva, rárohant a zergére. De néhány ugrás után visszahőkölt. Mert a lyukban ismét mozgás támadt, és most mély, baljóslatú morgással egy nagy fehér komondor kúszott ki belőle. Jobb első lábán véres kötést viselt, de ez úgy látszik nem zavarta. Ugrásra készen a zerge mellé plántálta magát, vicsorgó fogait mutogatta, és olyan fenyegetően mordult a fiatal gárdistára, hogy az nem mert egy lépést sem tenni tovább.

Minden szem az udvar közepén kibontakozó látványra szegeződött. Csak kevesen vették észre, hogy Nolibáb királyné még jobban elfehéredett, arcát tenyerébe temette és elhaló hangon lehelte:

„Ez az, ez az, az Adi kutyája! El vagyunk veszve!"

Maga sem tudta, miért töltötte el az állat megpillantása olyan határtalan rémülettel. Annak a rettenetes napnak az eseményei száguldoztak az agyában. Adi sírása, a gyermek az ágyacskában, akinek ő a mérget tartotta a szája elé; azután a törvényszék, a halálos ítélet, a lángok. Ezt mind Ogyik gondolta ki, és úgy látszott, hogy megy, mint a karikacsapás. De visszájára fordult minden!

„Most rajtam a sor, most rajtam a sor" - ismételgette magában görcsösen, és arcát még mélyebbre rejtette remegő kezébe.

Oren király is láthatóan megrendült, de megint összeszedte magát. Ráförmedt a gárdistákra:

„Ti rongyok! Féltek egy kutyától meg egy zergétől? Üssétek agyon! Üssétek!"

De mielőtt még azok mozdulhattak volna, egy újabb alak bukkant fel a sötét lyukból. Ezúttal egy körülbelül tizenhat éves fiú. Meglehetősen szánalmas állapotban. Bal ingujját mintha karmok rongyolták volna széjjel, és sötétvörös volt az alvadt vértől; jobb ingujja leszakítva; a mellénykéjén ugyancsak