A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)

1993-09-01 / 9. szám

420

‘KATOLIKUS LLLKJSiQl TÁJÉKOZTATÓ

Az igazi ima

J-Jogyan imádkozzunk? Miért nem tudunk jól imádkozni?

Ha egy házasságban problémák vannak, ha a házasfelek eltávolodtak egymástól s az asszony tanácsot kér, mit tegyen, hogyan viselkedjék férjével szemben, mit válaszolhatunk? Adhatunk-e tanácsot, vagy mondjuk azt, hogy egyszerűen csak szeresse a férjét ?

Elég Istent (is) egyszerűen csak szeretni, ha jól akarunk imádkozni. Ha azonban Istennel való kapcsolatunkban tisztázatlanságok, akadályok vannak, szeretetünk és imánk is akadályokba ütközik. Mik lehetnek ezek az akadályok? Három magatartási szabályt fogok itt ismertetni. Ha ezeket megtartjuk, jól fogunk imádkozni.

Először is vizsgáljuk meg kapcsolatunkat az emberekkel. Az emberekkel való kapcsolatunk erősen befolyásolja Istennel való kapcsolatunkat. Aki a szomjazónak inni ad, aki a beteget meglátogatja, Krisztusnak teszi azt. Ha megtalálom, hol követek el hibát az emberekkel szemben, könnyen rájöhetek arra, mi zavar meg az imában Istennel szemben. Aki csak egy embert is megvet, Istent veti meg. Aki csak egy embertől zárkózik el, Istennel való kapcsolatát zavarja meg. Minden hibánk környezetünkkel kapcsolatban kivetítődik imaéletünkbe. Istennel általában az embereken keresztül kerülünk kapcsolatba, Ő megtehette volna, hogy csupa türelmes, jó természetű, igazságos emberrel vesz körül. De ha nehéz emberek vannak a környezetünkben, az nyilván az Ő akarata, Ő jön hozzánk bennünk és iránta való szeretetünket a velük való türelmes, szeretetteljes viselkedésben mutathatjuk meg.

Másodszor, imánknak Istenre irányúiénak kell lennie. Ha az emberekkel akarjuk megtalálni a kapcsolatot, akkor annak személyes, te-én közösségnek kell lennie. Az énközpontú ember tele van negatív érzelmekkel, tépelődéssel. A nyitott ember, aki mások számára van itt, tud elfogadni, adni, megosztani, kapcsolatot teremteni. Ugyanez áll az imára is. Van énközpontú ima. Tele van birtoklási vágyai, mindig kér: egészséget, sikert, szerencsét és a hozzátartozóknak jólétet. Az apostolkodásban való sikerért mondott ima hátterében sokszor az egyéni siker vágya húzódik meg, ez vallási köntösbe öltöztetett mohóság. Az énközpontúság az imában sokszor úgy érhető tetten, hogy parancsolni akarok Istennek, hogy rá akarom kényszeríteni arra, hogy olyanná alakítsa a világot, amilyennek én szeretném, én tartanám jónak. Ha ezt nem teszi meg, nem tetszik nekem. Az is