A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)
1993-09-01 / 9. szám
A SZÍV - 1993. SZXrTEMWHl 389 A katolikusok mindenkor legyenek tudatában sajátos társadalmi és politikai felelősségüknek A z Egyház nagyrabecsüli és értékeli azok tevékenységét, akik a közjó elmozdítására szentelik magukat, vállalva a vele járó terheket, mindenki szolgálatára. (Gaudium et spes, 75.) A politikusok munkáját tehát úgy tekinthetjük, mint a felebaráti szeretet egyfajta gyakorlását. A politikus ugyanis mindenki számára lehetővé akarja tenni, hogy békességben és kölcsönös megbecsülésben élhessen. A politikának e mély értelméről kell most elgondolkodnunk. A SZENTATYA SZEPTEMBERI IMASZÁNDÉKA Milyen gyakori jelenség: a konkrét politika területét és a pártok működését specialistáknak engedjük át; megelégszünk azzal, hogy időnként az urnákhoz járulunk - különösebb meggyőződés nélkül -, utána pedig folyvást bírálgatjuk a politikusokat. Valóban úgy van, még a legrégibb demokráciákban is, hogy azok hajlamosak polgártársaik ügyes-bajos dolgaiból kivonni magukat és valami zárt rendszert csinálni a politikából, akik csak önmaguk számára élnek és nem törődnek más emberek mindennapi gondjaival. Mire kapunk tehát felszólítást? Elsősorban arra, hogy tudatosítsuk: a közjónak szüksége van olyan szervezetre, amely túlnéz az egyéni érdekeken és - következésképpen - ki akarja tágítani az egyén önző látásmódját, hogy mindenki kölcsönösen elkötelezze magát mindenki szolgálatára. Továbbá felszólítást kapunk arra, hogy megfontoljuk, ki-ki milyen módon kapcsolódjék bele teljes szívéből és minden erejéből ebbe a közös erőfeszítésbe. Foglalkozásunkban, cselekvéseinkben, életmódunkban vagy többé, vagy kevésbé éljük a „nyilvános” társadalmi és politikai élet dimenzióját, illetve magánéletünket. Nagyon fontos meggondolnunk azt, hogy ez a két dimenzió szükségképpen egymásra van utalva; végső soron pedig a közjó követelménye áll első helyen. Itt nem arra kell tehát törekednünk, hogy olyan állandó beállítottságra neveljük magunkat, amelyben a LÉTE-
