A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)

1993-07-01 / 7-8. szám

A SZÍV - 1993. JÚL1US-AUgZlSZTUS

373

megörökített formája is elég régi, mégis hallatlanul időszerűen képes újra meg újra néven szólítani, szíven ütni bármelyikünket, ha elég készséges füllel, azaz inkább szívvel és lélekkel hallgatjuk.

Jelbeszédeken edződött, szimbolizmus utáni kor embereiként mi már talán első hallásra megértenénk Jézus allegóriáját. Talán a számok elbűvölnének kissé bennünket: miért éppen százszoros vagy harmincszoros az a termés? Vajon megelégszik-e a Magvető mondjuk az én harmincszoros „szaporulatommal", vagy fokozni kellene még a hatékonyságot?

Úgy gondolom, ma az lenne a feladatunk az Isten igéjének hallgatásakor, hogy kiválasszuk belőle az egészen személyeset. A csak nekem szólót. Most ne féljünk az individualizmus veszélyétől! Ha kihallom az Üzenetből az itt és most hozzám szóló szavakat és engedem, hogy fogékony, jó talajban = lelkemben gyökeret verjen és kibontakozzon, az jó lesz mindenki számára. Abból Isten egész népének jut valami ehető és hasznos.

Lelkünk, mint a természet várja csak sóvárogva és a reményben élve, hogy közelebb jusson a „fogadott fiúság" beteljesedéséhez.

Valami oknál fogva úgy működik az ember, hogy időről időre még az Úrtól kapott világos üzenetek is elhomályosodhatnak benne. Ezért életünk minden napja arra is szolgál, hogy naponta kérjük és várjuk a kinyilatkoztatást, amelyet igényeink szerint meg is szoktunk kapni. Isten gyermekeinek hívnak és azok is vagyunk (ljn 3,1), de még nem nyilvánvaló, hogy mivé leszünk (ljn 3,2). Föl kell tehát nőni - a nekünk szóló Igét hallgatva és befogadva - ahhoz, hogy Istent szemléljük és majd olyannak lássuk, amilyen Ó valójában (vö. ljn 3,2).

Édessé és izgalmassá teszi mindez az életet és az Istennel való kapcsolatot, tehát vallásosságunkat. Istentől kapunk levelet, táviratot vagy üzenetet. Hát fontos, hogy a mi „készülékeink" tiszták és épek legyenek a fogadásra, meg az is, hogy el ne zavarjuk a hírhozót, az Ő postását.

Türelem, növekedés, észrevétlenség JÚLIUS 18. - ÉVKÖZI 16. VASÁRNAP Bölcs 12,13.16-19; Róm 8,26-27; Mt 13, 24-43

A

z Isten nagyvonalúsága és alázata félelmetes és lenyűgöző! Különösen lenyűgöző ebben a mai példabeszédben: a búzáról és konkolyról szóló tanításban. Az évközi vasárnapoknak pünkösd óta visszatérő sorában ismét erről a nagy misztériumról, a mennyek országáról elmélkedünk.

Az Isten országa az irgalmas nagylelkűség és türelem „helye", ahol azonban kártékony erő is működik. Van gonoszság: az ellenség alattomban becsempészi a jó mag közé a hasznavehetetlen és káros gyomot. Mint a szemfüles szolgák, mi, „jó keresztények"hamar elkezdjük ostromolni az eget: sújts le Uram, a gonoszokra, vagy engedd, hogy írmagjukat is kiirtsuk. Hatékony növényvédőszerek állnak rendelkezésünkre, de, ha gondolod, szálanként is szívesen kigyomláljuk a kon